Pályázatok 2013. december 16.
Benne: gyakornoki állás Brüsszelben, vers- és prózamondó pályázat, mesepályázat, világzenei tehetségkutató verseny, logópályázat, mesél a család...
Benne: gyakornoki állás Brüsszelben, vers- és prózamondó pályázat, mesepályázat, világzenei tehetségkutató verseny, logópályázat, mesél a család...
Az év legszínvonalasabb történelmi regényét ismerné el újonnan alapított díjával a Történelmiregény-írók Társasága 2014-től, amely a hétvégén tartotta el első közgyűlését.
Három világsikerű magyar startupot, annak vezetőit és a sikerhez szükséges hozzáállást mutatja be Álmokból üzlet: Bridge generáció - Prezi, Ustream, LogMeIn című, nemrég megjelent könyvében Veiszer Alinda.
Felolvasóest Bródy Sándor születésének 150. évfordulójára a Gólem Színház előadásában, 2013 december 18. 19.30 órakor.
Cunningham egyetértőleg hivatkozik Schiff András múlt heti Guardian-cikkére is.
Vidám pillanatok, elmélyült alkotómunka, szórakoztató és elgondolkodtató előadások – a számos hasznos szakmai tapasztalatot is adó projekt eseményeit három kisfilmben foglalta össze a szegedi MASZK Egyesület.
A vázát Apáti Abt Sándor, a Zsolnay gyár egyik leghíresebb kerámiaművésze azzal a céllal tervezte, hogy bemutassák: a durva, nehezen formázható anyagnak tartott pirogránitból is tudnak reprezentatív műtárgyakat készíteni.
Janusz Leon Wiśniewski kötete, az „Intim relativitáselmélet” a lehető legpontosabban hozza azt, amit a Typotex Kiadó sorozatcíme ígér: Science in Fiction!
A közönség 2013-as szavazatai alapján ők már örökké élni fognak. Vajon kik lehetnek azok?
A jeladó adatai szerint a madár napi 300 kilométert tesz meg. Kövesd a mozgását a térképlinken. (Fotó: kuvik.eu)
Első alkalommal bizonyították, hogy a hüllők eszközt is tudnak használni. Fotó: D. Specth
Aki örökösen bólogat, annak elfárad a nyaka.
A történetben magyar szál is van, a hegedűt magyar jegenyefenyőből készíti a táborban a főhős.
Erre szólított fel a vidékfejlesztési miniszter a Laci Pecsenye étteremben.
Egy tüdőtranszplantáción átesett beteg életéről, az egészségügyben végigjárt útjáról szól a Tüdőtlen idők című, a Magyar Szervátültetettek Szövetsége kiadásában megjelent kötet, amelyet szombaton mutattak be.
„...a röhögés, az olyan komolytalan kritika, ami megkönnyíti ugyan a karriert, viszont semmivé higítja a létezést” (Vadnai Bébi, 256. o.) – [Böszörményi Gyula könyvkritikája]
Mert jele mindenkinek van! Akkor is, ha már elfeledte, letagadja, legyint rá. Müller Péter Sziámi azonban nem hagyja annyiban a dolgot. Elénk áll és megkérdi: „Mi a jeled?” – [Böszörményi Gyula zenés-verses-rajzos könyvbemutatója]
Amelyből kiderül, októberben az R-GO 30 éves jubileumi koncertjére 10 milliót költünk, I. Orbán pápa (Szent Orbán) monoki csontereklyéjét felújítja és tudományos vizsgalat alá veti egy másfél éve létrejött filmes cég.
A könyv címe: Szegény anyám, ha látnám. Vasárnap mutatják be a Katona József Színház előcsarnokában.
A 80-as évek vitathatatlanul legnagyobb sztárja volt. Tinik és felnőttek egyaránt ismerték a történetét, legbensőbb gondolatait, vágyait és érzéseit, s hitték-álmodták őt legjobb barátjuknak, sőt, példaképüknek. Zemlényi-Kovács Zoltánt, a cseppet sem átlagos pesti srácot 1985-ben elütötte egy Trabant. Kómába esett, agyműtétet végeztek rajta: aki végül felébredt, arról eleinte mindenki úgy hitte, hogy örök életére értelmi…
Mán-Várhegyi Réka 1979-ben született Szászrégenben (Reghin) a romániai Maros megyében. Kedvelt témái a társadalmi nemek, feminizmus, nemzet, kisebbségek és a múzeumi reprezentáció.
Petri György idén lenne 70 éves. Ebből az alkalomból az N&n galéria és a FUGA – Budapesti Építészeti Központ Petri-napokat rendez. A programban szerepel kiállítás, konferencia, versek, műfordítások, filmek, zenék. Időpontja: 2013. december 20-22. Helyszíne: FUGA (1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.) Részletes program itt: http://www.fuga.org.hu/petri-70 Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/473122732798289/?ref=notif¬if_t=plan_admin_added Rendelj Petri-könyvetkényelmesen és
Bohumil Hrabal cseh író születésének 100. évfordulója alkalmából hirdettek Hrabbal Habbal címen nemzetközi rövidfilmpályázatot, amelyre a szervező BuSho Filmfesztivál és a budapesti Cseh Centrum műfajtól függetlenül várja az alkotásokat.
Jótékonysági árverést rendeznek szentendrei művészek által felajánlott alkotásokból vasárnap a MűvészetMalomban Szántó Piroska festőművész emlékszobrának megvalósításáért.
Büky Anna írása Rubin Viola fedőnév alatt (A férfi dicsérete) az elmúlt héten rekord mennyiségű lájkot hozott a Librarius portálra. A férfi-nő kapcsolat témakörét érintő írás jószöveg, sőt, több is annál. Nemcsak a férfi, hanem a nő dicsérete is. Minden idézőjelben, zárójelben, szögletesben és kapcsosban.
A megosztott első helyen az Aranyborjú és a Dögkeselyű című darab áll.
Semmi nem olyan sárga, nem olyan kék, nem olyan vörös és nem olyan zöld. (Rőhrig Eszter írását lánya olvasta föl a Szerkéjen)
St. Tropez felett az ég címmel Podmaniczky Szilárd írással ajánljuk a decemberi Alföld folyóiratot, a tartalomjegyzékkel.
A kuvaiti Contemporary Art Platformban (CAP Kuwait) nyílt meg a Hybridart szervezésében az idei velencei biennále magyar pavilonjának kiállítása, Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című projektje.
Szász Lilla, Fülöp Gábor és Várnai Gyula egy-egy alkotása is helyet kapott a Perspektívák című nemzetközi projektben, melynek célja, hogy kortárs képzőművészek munkáin keresztül láttassa az autoimmun betegségben szenvedők életét. (A képen: Fülöp Gábor: Tabu)