A Büky Anna írása Rubin Viola fedőnév alatt (A férfi dicsérete) az elmúlt héten rekord mennyiségű lájkot hozott a Librarius portálra. férfi-nő kapcsolat témakörét érintő írás jószöveg, sőt, több is annál. Nemcsak a férfi, hanem a nő dicsérete is. Minden idézőjelben, zárójelben, szögletesben és kapcsosban.
Dicséret? No igen. Fontos az elismerés. Az elfogadó, elismerő szeretet. A biztatás. Büky Anna írása azonban nem dicsér. Tudjuk, mi az irónia: dicséretbe burkolt bírálat, ahogy ez itt. De mit is bírál? Az ironikus kettősség alkalmas arra, hogy megjelenjen az is, amilyennek látszik a valóság, és az is, nem ilyennek szeretnénk, hanem másmilyennek, pont az ellenkezőjének. De ha ez az írás egy egyszerű ironikus fogalmazás lenne csupán, kevésbé lenne érdekes. Akkor egyszerűen dicséretbe burkolná negatív tartalmú állításait. Akadnak ilyen mondatok is a szövegben, de meglehetősen kevés: „A férfi úgy csoda, ahogy van.” Ennél komplexebb ez az írás. Olvasható poénnak, frappáns mondások gyűjteményének, amelyek ezrével keringenek a közösségi oldalakon. De máshogyan is működik a kód.
A kommentelők számon kérték Büky Annán az itt megjelenő elvárásokat. Figyelmen kívül hagyták azt – pedig Büky Anna írásának pontosan az az érdekessége – hogy a beszélő pozíciója idézőjelbe van téve. Különben sem illik számon kérni az alkotón a műben elhangzottakat. A szerző egyébként is Rubin Viola, aki maga egy drágakő. Mindazonáltal virágszál. Az álnév mögött az alkotó neve persze nyílt titok. Az író mégis átadja a szót valaki másnak: Rubin Viola szerzőnek, illetve a szövegben megszólaló narrátornak. Irodalomban jártas olvasó tudja, hogy hiba lenne Büky Annát tetemre hívni az elmondottakért. Ki beszél itt? A narrátor kilétét illetően egy dolgot leszögezhetünk: „egy nő” – az idézőjel így is értendő. Egy női elváráscsomagot fogalmaz meg a férfiakkal szemben: hetet-havat összehord, a vadembertől kezdve az entellektüelig, a gazdag, elegáns, korunk emberéig mindent egyesítenie kell. Legyen okos, intelligens, ápolt, legyen vele jó a szex, tartsa el a családot, és tépje ki a fát gyökerestül. Ismerős ez valahonnan? Fején találja a szöget? De nem csak az elvárások jelennek itt meg, hanem egyfajta használati utasítás férfiakhoz – kapcsolat üzemmódban. Ez a beszédmód jelzi, kezeljük egymást hölgyeim és uraim, mint a mosógépet. Jellemző ez? Itt nem egy konkrét férfiról van szó és nem egy konkrét kapcsolatról. A férfi mint olyan, mint tőlünk különböző valami kerül terítékre, tehát nem egy valóságos férfi, hanem maga a fogalom, pontosabban egy kép. A szöveg ezt a képet állítja célkeresztbe, és próbálja meghatározni. Egy kép meghatározásában azonban az is benne van, aki nézi, aki a fogalmat meghatározza. A női szemléleti pozíció is irónia tárgya lesz, ami nagyon is emlékeztet a média, a magazinok által is építgetett kommersz férfi-nő kapcsolati modellre. A szemléletmód és használati utasítás ugyanakkor óhatatlanul eszünkbe juttatja a jól ismert férfitekintetet, a vetkőztető, szájra, idomokra tapadó nézést, mindegy miről csacsog, hadd mondja, úgyis mindjárt a lényegre térünk… A beszélő szemléleti pozíciójának idézőjelbe tevése ezt is jelenti tehát, hogy rajta keresztül a férfi is nézi a nőt. A szöveg mellé helyezett kép nagyon jól érzékelteti a szerepcserét vagy még inkább egymásra vetített látásmódot. Hogy akkor most ki beszél és kiről? Ezzel a narrációval Büky Anna két legyet üt egy csapásra, ironizál, sőt erősebben: szarkazmussal illeti a másikkal tárgykapcsolatba keveredő női és férfi nemet egyaránt. A túlzásba vitt női elvárások, a férfiigények és önszemlélet mellett a nőkkel szembeni elvárások is megjelennek a férfiaktól kölcsönzött női látás- és beszédmódban.
A nő dicsérete is benne van az írásban. A nő hangján keresztül a férfi is szól, és nem csak a sztereotípiák szintjén, hanem kritikailag, tükröt mutatván a másik elé. A nézőpontok egymásra vetítése: tükör a tükörben. Ez a bonyolult perspektíva zavarja össze kissé az olvasót, de indokoltan és kibogozhatóan. A megszólaló pozíciójának többszörös áttételezése ellenére mégiscsak érezzük a harciasságot. Ami tovább bonyolítja az írást, és zavaróan hat: a másik nem képviselői iránti valódi kritika és a fejünkben élő sztereotípiák, üres elvárások keveredése. Ez az összevisszaság mégis érthető, a szerepek valóban összekeveredtek, és kevéssé tudjuk, mit is akarunk a másiktól. Így a másik még kevésbé lehet tisztában azzal, mit várunk tőle. Gondoskodjon is rólunk, meg engedjen is szabadon. Főzzön vacsorát, teremtsen családi fészket, de ne csüngjön a nyakunkon. Legyen gyönyörű, pihent és kívánatos, csüggjön minden szavunkon, ugyanakkor legyen független. De ne kóboroljon el.
Mi más értelme lenne irodalmat olvasni, minthogy kívülről ráláthatunk arra, amiben vagyunk. A hiányra, a valódi emberi kapcsolatok hiányára. Férfi és nő távolságára, a bennünk élő kép (a Másik) eltávolító, elidegenítő hatására. A hamis képre és talmi értékekre, amelyet a média (is) táplál a felnőtt és az éppen felnövekvő nemzedékekbe.
A többszörösen oda-visszajátszatott, bonyolult perspektíva és a zavaros igénylista, amelyet az egyik kommentelő zagyvaságnak nevez, sajnálatos módon rávilágít életünk katyvaszára, teszi ezt úgy, hogy közben megmosolyogtat. A humor mosoly könnyek között, ahogy Greguss Ágost mondta csaknem másfél évszázaddal ezelőtt. Így nem kell lenyomni a torkunkon azt, ami fáj. Talán nem véletlen a sok lájk.
Az ismeretlen magyar író kommentjéhez, hogy ki írjon, és ki ne, annyit, hogy ha jót akar, írjon mindenki, akinek kedve van.
Címbeli kérdésünket pedig hagyjuk nyitva. Válaszoljon mindenki belátása szerint.
