Ingimundur egy izlandi kisvárosban élő nyugalmazott rendőr, akinek felesége pár hónappal korábban egy autóbalesetben meghalt. Ingimundur unokájában és lánya házának felépítésében keresi a vigasztalást, azonban hamarosan gyanút fog, hogy feleségének viszonya volt egy fiatalabb férfival és hamarosan a bosszú kezdi el irányítani az életét.
Sok műben Élektrát felmentik a gyilkosság alól, nálam viszont bűnös. Mert ez a nő egy gyilkos számomra, aki bárkit felhasznál terve véghezviteléhez, még a testvérét is.
A Dirtmusic koncertje már akkor is izgalmasnak ígérkezik, ha az ember meglátja a közreműködő zenészek neveit: a zenekar két megmaradt alapítója Chris Eckman és Hugo Race. Utóbbi Nick Cave kísérőzenekarának, a Bad Seeds első felállásának volt a tagja és játszott a formáció első lemezén, az 1984-es From Her To Eternity-n.
Nálunk eddig is gyakoriak voltak az irányváltások, így most az lenne szokatlan, ha nem lett volna változás. Marketing szempontból az egyik legnagyobb dráma, amit mi csinálunk: a Kistehén az első próbaidőszakot sem élné meg a legkisebb reklámügynökségnél sem.
Nem azt akarjuk kiemelni, hogy mi négyen milyen elképesztő komoly zenészek vagyunk, hanem szeretjük megmutatni, hogy van humorérzékünk. A komolyság viszont ott mutatkozik meg, hogy a zene minden szintjén igényesek vagyunk.
Pont akkoriban kezdett el foglalkoztatni intenzíven a halál gondolata, úgyhogy eléggé jókor is jött. Most vagyok a harmincas éveim elején és eléggé félek a haláltól, úgyhogy úgy éreztem, eljött az az idő, amikor valahogy el kell számolnom magamban ezzel a témával, különben eléggé megkeserítené ez a hátralevő éveimet.
A Kecskeméti Rajzfilmstúdió akaratunk ellenére látogatóközpontként is működik: egy évben nagyjából 150 gyerekcsoport érkezik ide a stúdióba megnézni, hogyan készülnek a rajzfilmek. Természetesen ilyenkor filmeket is vetítünk nekik, és azt tapasztaltam, hogy a Vízipók-csodapók egyáltalán nem avult el.
Március 27-én a New York Művész Páholyban Tolnai Ottó-estet tartottak. Ott jártunk.
Takács Zsuzsa kötete tartalmazza az eddigi teljes költői életművét is, de a díjat a kötet elején található, most először megjelent Vak Remény-verseiért érdemelte ki.
Nem mindegy, hogy az előadás során mikor esik le a falról egy kép, honnan kerül elő egy videókazetta, vagy hogy miért pont teniszlabdák gurulnak szét egy váratlan helyről. Ezek olyan kis pillanatok, amik spontánnak tűnhetnek, de eléggé ki kellett találni őket ahhoz, hogy működjenek.
Végig ott ülök a színpadon, és dolgozom: zöldséget hámozok, diót török, tálalok, kötögetek, és a legváratlanabb pillanatokban bele is szólok az előadásba. Főleg az volt számomra a kérdés, hogy mikor hogyan legyek jelen.
Hasonló ez a költészethez: egy költő verset bárhol tud írni, egy kávéházban, kocsiban, vonaton, otthon, ahol csak eszébe jut. Ott van például Petőfi, akinek szinte az egész élete utazás volt, mégis egy hatalmas életművet hozott létre. Nagy prózát viszont lehetetlenség így megírni.
Babits Mihály számára a versírás adottsága korán megjelent: állítólag már kisgyermekként verssel tiltakozott, ha a cseléd olyan ételt hozott az ebédlőasztalhoz, amit nem szeretett; 15 éves korában pedig versei jelentek meg. A versek világán túl viszont küszködött: köznapi helyzetben alig tudott megszólalni, leveleihez fogalmazványt használt és saját tehetségéről sem volt teljesen meggyőződve.
Babos Gyula első hangszere a hegedű volt, ez azonban hamar zsákutcának bizonyult: Babos nem tudott megbarátkozni saját játékával, így pár év után a hegedűt gitárra cserélte. A gitár azonban szárnyakat adott Babosnak – már 15 évesen zenekarokban játszott, és már egészen fiatalon legendás zenészekkel osztozott a színpadon.
Az a Budapest, ami Mándy szövegeiben oly jellemzően megjelenik, nemcsak a mai Budapesttel nem egyezik, de már az író élete végén a szétesés állapotát mutatta. Mándy egyre kevésbé érezte jól magát a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a modernizálódó és autóktól fuldokló fővárosban - beszámolónk a New York Művész Páholy a Mándy-esjtéről.
Velencének van egy kirakatváros jellege, amely akkor válik igazán izgalmassá, amikor az ember jobban megismerkedik vele – amire nem feltétlenül a turistaszezon kellős közepe a legideálisabb időpont.
Június 17-én különleges koncertet láthatnak a Budapesti Nyári Fesztivál látogatói: a Kistehén zenekar frontembere, Kollár-Klemencz László, valamint a magyar népzene megkerülhetetlen figurája, Sebő Ferenc adnak közös koncertet zenekaraikkal. Erről a koncertről Kollár-Klemencz Lászlót kérdeztük.
Carolina Schutti regénye klasszikusan vonaton olvasós könyv. A töredezett elbeszélés rövid fejezetei, a kihagyó és visszatérő emlékezet játéka mellé leginkább az időnkénti vonatablakon kibámuláshoz passzol, hogy aztán az ember visszatérjen a szöveghez, mikor már a szeme eléggé elfárad a szeme előtt suhanó fáktól.
Úgy gondolom, a dalszövegírás önálló műfaj, nem kell közelednie az irodalom birodalomhoz. A „költők” nagy része – különösen nálunk – lenézi a dalszerzést, ami néha százezreket szólít meg, miközben a kritizálók írásait nem olvassa senki.
Nem azért nem eszik az ember például húst, vagy szidja a kormányt, mert be akar szállni egy punkzenekarba, és a közegben meg kell felelni. Ha valaki így áll hozzá, az annyit is ér. De értékek nélkül ezt nyilván nem lehet csinálni, mert anélkül ez csak rock’n’roll. Ki kell állni bizonyos dolgok mellett és ellen. -…
Nemes Nagy Ágnes száján egyszer kibuggyant az, hogy „Jancsi, maga önző ösztönállat!” és igen, ezt az általa Pipinek becézett Pilinszkynek mondta, aki egyébként többnyire kihúzta magát a közös kirándulások alól.
Egy angolul jobban beszélő országban természetesebbé teszi a kommunikációt koncerten, ha amúgy is angol nyelvű szövegeket írsz. Nemcsak magamon láttam azt, hogy szellemesebbé válik az ember, ha nincs ez a nyelvi váltogatás a kettő között, ami kicsit skizofrén helyzet. Nekem emellett nincs nagyon más élményed külföldön sem, másrészről meg pl. Milánóba nem feltétlenül hosszabb idő…
Mi Hollandiában szembesültünk azzal, hogy a holland állam a kisvárosokban is elkezdett színvonalas koncerttermeket építeni, amik kicsit hajaznak a régi művházakra - mesélik a zenekar tagjai külföldi tapasztalataikat.
Természetesen kicsit rémisztő, hiszen sosem improvizáltunk még ekkora hangversenyteremben. Mindig elfog a félsz, ha székeket látok egy helyszínen, de éppen ezért lesz különlegesen izgalmas, mert ezúttal biztos, hogy másképp utaztatjuk a közönséget, és utazunk mi magunk is velük.
Az apa (és átmenetileg anya) nélkül élő Samu még épp a férfivá érés alapjait próbálgatja a háztartásvezetés, az első szerelem és a focista álmok problémáival. A szintén átmenetileg feleség nélkül maradt Frank a gyermekeinek és a saját feladatainak összemenedzselésével küzd rendíthetetlen derűvel. Az öt feleséget elfogyasztó és özvegyen maradt Dezső pedig az emlékeit rendezgeti.
Fontos dolgokról nem beszélgettek, nem kerültek szóba a kormány elhibázott döntései, sem a világot fenyegető környezeti katasztrófa, sem az Európai Unió, sem a hol emelkedő, hol eső, hol a napot a legmagasabb értékkel záró tőzsdeárfolyamok. Leginkább a fociról beszélgettek - Hatice Meryem: Kozluk – ahányan, annyifélék című regényéről.
Ez a film ikonikus jelenetében csúcsosodik ki, amelyben Oleg Kulik 1996-os performanszát idézi meg A négyzet: Kulik egy stockholmi kiállításon pórázon vezetett kutyaként jelent meg, szerepét pedig annyira komolyan vette, hogy nemcsak a jelenlevőkre, hanem a teremben levő műalkotásokra is rátámadt. (Ruben Östlund A négyzet című filmjéről)
Nálunk is népszerű Tore Renberg, a norvég irodalom megkerülhetetlen alakja, akinek most a negyedik könyve jelenik meg nálunk. A sorozatindító Holnap találkozunk című regény a L’Harmattan kiadó gondozásában jelenik meg szeptember végén, mi pedig interjút készítettünk a norvég íróval.
Amennyire ismert név a magyar olvasók előtt Eric Knight, annál kevésbé lehet ismert J. M. Barrie. Bár a skót szerző termékeny és sikeres is volt, magyarul még a teljes Pán Péter-szöveget sem lehetett az elmúlt évekig olvasni, csak átdolgozásokban lehetett kapni Barrie történetét.
Egy francia olvasónak nem kell megmagyarázni, hogy a párizsi Rue de Bellechasse egy arisztokratikus utca, vagy azt, hogy a Marais a régi zsidónegyed volt, vagy hogy mik a szferád zsidók tulajdonságai. A magyar olvasónak meg nem kell a Tiszát vagy a Dunát bemutatni.
