+ Interjú

Miért rendezte esküvőjét Nagykovácsiban a norvég író, Tore Renberg?

TORE RENBERG

Nálunk is népszerű Tore Renberg, a norvég irodalom megkerülhetetlen alakja, akinek most a negyedik könyve jelenik meg nálunk. A sorozatindító Holnap találkozunk című regény a L’Harmattan kiadó gondozásában jelenik meg szeptember végén, mi pedig interjút készítettünk a norvég íróval.

Nálunk is népszerű Tore Renberg, a norvég irodalom megkerülhetetlen alakja, akinek most a negyedik könyve jelenik meg nálunk. A sorozatindító Holnap találkozunk című regény a L’Harmattan kiadó gondozásában jelenik meg szeptember végén, a szövegbe itt tudsz beleolvasni, mi pedig interjút készítettünk a norvég íróval.

A Holnap találkozunk című regényedben 11 nézőponttal találkozunk, de a történetet egy harmadik személyű elbeszélő mondja el. Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy így írod meg ezt a regényt?

Ez egy érdekes kérdés, magam is sokat őrlődtem ezen. A regény írásának első szakaszában egy jelentős részt meg is írtam első szám első személyben, és csak utána döntöttem a változtatás mellett. Úgyhogy egyáltalán nem volt egyértelmű, de az hozta meg szerintem a végső döntést, hogy éreztem, túlságosan zavaró lenne, ha mindenki egyes számban beszélne, miközben gyakran változik a nézőpont. Így kellett valami (vagy valaki), ami összehozza őket.

Volt olyan rész, ahol nehezen tudtad eldönteni, hogy kinek a szemszögéből lássuk az eseményeket?

Miután az előbb említett döntést meghoztam, ez már nem volt kérdéses. De kezdetben voltak olyan szereplők, akik jobban kézre álltak az első szám első személyű változatnál, de ezek már inkább technikai kérdések. A regényben elég sok rejtett belső elbeszélés van, ez egy ilyen regény. Közeli és személyes. Beférkőzik a szereplők tudatába. Ez a regény arcbamászós, közel akar kerülni, nem pedig távolról szemlélni az eseményeket.

A zene minden regényedben fontos szerepet tölt be. Így van ez ebben a könyvedben is: az egyik lány egy Evanescence-dalt akar előadni az iskolában, az ex-prostituált Chessi Aerosmith-balladákra érzékenyül el, Rudi pedig a klasszikus rockért rajong, de titokban nagyon szereti a Coldplayt. Sok mindent elárul szerinted valakinek a zenei ízlése a személyiségéről?

Ennél a könyvnél ez kissé talán a rögeszmémmé is vált: a regény megírása előtt ugyanis az jutott eszembe, hogy talán a zenei ízlésükön keresztül tudom igazán megtalálni a szereplőimet. Úgyhogy mindegyikőjüknek kialakítottam egy zenei profilt: Tiril, az emo. Rudi, klasszikus heavy metal. Chessi, rockballadák. Jan Inge, country. És így tovább. Talán egyesek hülyének néznek, de ez óriási erőt és fantáziát adott az írás során, olyan volt ez, mint egy titkos segédeszköz – és ha egy ilyen segítség jól működik, az borzasztó jó hír az író számára. Látnom kell a szereplőimet, hinnem kell bennük, hiszen az olvasónak is ugyanezt kell majd tennie. Szóval ez a zenei megközelítés nagyon eredményes volt az én esetemben.

Sok tinédzserkorú szereplőd van, de még Jan Inge-ék 40 körül járó csapata is elég gyerekesen viselkedik, bár nagy változásokra szánják el magukat a regényben. Szerinted lehet 40 fölött változni?

(Nevet) Hát, egy igen sokszínű regénnyel állunk szemben: félig vígjáték, félig tragédia, egy kis young adult, egy csipetnyi Faulkner… Egy kicsit ilyen érzés volt megírni is, egy különös és újfajta élmény. Úgyhogy ez irodalmi szempontból komoly változás volt számomra, és én már elmúltam 40 éves! Szóval a változásra… törekedni kell. Az élet különböző szakaszokból áll és te (jelentsen a ’te’ bármit) középen állsz és próbálsz átjutni ezeken a szakaszokon. Szóval a változás… jó kérdés. Hinnünk kell benne, nem igaz?

Rudi a regényed egyik legszórakoztatóbb figurája, akinek az a rögeszméje, hogy az internet rontotta el a világot. Igazat adsz neki?

Néha igen. Végül is elrontotta a régi világot, nem? De ez természetesen nem egy olyan kérdés, amire egyszerűen lehetne válaszolni. Az internet áldás és méreg is. Egyszerre időrabló, felszínes, csábító és rosszindulatú. Mindenesetre nagy élvezet volt Rudi egydimenziós perspektíváját megírni, és mindent rákenni az internetre.

Az egyik szereplőd, Daniel egy zenekarban játszik és kényszerűségből a zenekar szövegírója is lesz. Ilyen idős korodban már te is írtál, az ő küszködése a szövegekkel emlékeztet a saját fiatalkorodra?

Igen, és ez egy nagyon jó kérdés, mert bizonyos értelemben Daniel a könyv művésze, vagy inkább művészjelöltje, ahogyan említetted is, ő kényszerből lett alkotó, ami az igazi író védjegye. Írnia kell. Daniel mind a fiatalkori, mind a mostani énemre emlékeztet ebből a szempontból. Ezt csináltam akkor és ezt csinálom most is. Nem tudom abbahagyni. Daniel küzd önmagával, az alkotás pedig segítség számára a túlélésben, de ugyanakkor ez vezeti őt valami sokkal nagyobb dolog eléréséhez is: ez pedig a művészet. Ő az egyike a könyv 11 önarcképének.

Ezt a regényedet gyakran hasonlítják a modern tv-sorozatokhoz. Szerinted helyénvaló ez az állítás?

A Holnap találkozunk és a modern tv-sorozatok hasonlóságát írás közben fedeztem fel. Olyan korban élünk, amikor káprázatos sorozatok vesznek körül minket, és ez a regény reflektál erre irodalmi szemszögből. Emlékszem, rengeteget gondolkodtam azon, hogy a nagy mesterek, Dickens és Balzac fénykorukban pontosan úgy írták a regényeiket, mint ahogyan mostanság a sorozatok készülnek. A folytatásos jelleget, a feszültséget, a rengeteg karaktert 150 évvel később a tévé átvette és újra modernné varázsolta. Úgyhogy a Holnap találkozunk kicsit ezt szolgáltatja vissza az irodalomnak. Nem szégyen bevallani, hogy a modern tv-sorozatok nagyon magas színvonalúak és inspirálók az olyan regényírók számára, mint amilyen én is vagyok, ennél a regénynél pedig már csak a sok elbeszélő miatt is megállja ez a helyét. Fontos inspiráció volt a Breaking Bad, vagy éppen a Sopranos.

A Holnap találkozunk az első darabja a Teksas-sorozatodnak. Nehéz volt búcsút venni az előző sorozatod főszereplőjétől, Jarle Klepptől?

Nem! Egyáltalán nem, elég hosszúra nyúlt a kapcsolatunk, 10 évet töltöttünk együtt. Ideje volt tovább lépnem, de barátságban váltunk el.

A Holnap találkozunk a negyedik magyar megjelent regényed. Milyen reakciókat kaptál eddig Magyarországról?

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy már ennyi könyvem megjelent Magyarországon és az is, hogy mind a közönség, mind a kritika lelkesen fogadott. A magyar kiadóm támogatása is elképesztő.

Néhány évvel ezelőtt a Margó Fesztivál vendége voltál és egy rendhagyó irodalomórát is tartottál itt. Milyen a viszonyod Budapesttel?

Óriási Budapest-rajongó vagyok, nagyon megérintett ez a gyönyörű, értékes és meggyötört város; az ország történelme és nagyszerű könyvei. Nemrég olvastam néhány magyar klasszikust, például Szerb Antaltól az Utas és holdvilágot, csodálatos volt; ahogyan Kosztolányi megdöbbentő mesterműve, a Pacsirta is. Sokszor jártam Budapesten, még az esküvőnket is itt tartottuk tavaly a Norvég Nagykövetségen. Száz norvég vendég érkezett és hatalmas lagzit csaptunk Nagykovácsiban. Fantasztikus élmény volt! Úgy volt, hogy szeptemberben a Holnap találkozunk megjelenése kapcsán újra Budapestre utazom, de sajnos az időbeosztásom ezt nem engedte meg most. Remélem, hogy hamarosan be tudom pótolni!

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Anna Kisfaludiné Baán

    2017-09-21 - 15:43

    szívesen látjuk, szép dolgokat írt le

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top