+ Interjú

Middlemist Red: Nincs itthon olyan fórum, ami közvetítené a most működő zenéket

Mi Hollandiában szembesültünk azzal, hogy a holland állam a kisvárosokban is elkezdett színvonalas koncerttermeket építeni, amik kicsit hajaznak a régi művházakra – mesélik a zenekar tagjai külföldi tapasztalataikat.

Fotó: R. Szabó János

A pszichedelikus rockban utazó Middlemist Red csont nélkül nyerte meg az Index első dalversenyét 2014-ben, ugyanabban az évben pedig a Deezer nemzetközi tehetségkutatóján is győzedelmeskedtek, azóta pedig töretlenül menetelnek előre: tavaly jelent meg a második nagylemezük, amihez idén egy remixlemez is párosult, és túlzás nélkül végigkoncertezték az évet határon innen és túl. A zenekar most az évzáró Trafós koncertjére készül, ennek kapcsán ültünk le beszélgetni a zenekar tagjaival.

Jegyvásárlás: Middlemist Red a Trafóban

Nemrég érkeztetek vissza egy európai turnéról, és azt mondátok utána, hogy ez volt az eddigi legjobb. Miben volt más a korábbiaknál?

Deli Soma: Abból a szempontból volt sokkal erősebb ez a turné, hogy lényegesen jobb helyeken tudtunk fellépni technikai szempontból, és szinte mindegyik koncerten volt legalább 100-150 ember, ami nagyon szuper volt. Most nagyrészt nem önálló bulikat játszottunk: volt 2 koncertünk egy holland Navarone nevű zenekarral, akik nagyjából ugyanannyira működnek Hollandiában, mint mi itthon, illetve 4 koncertünk a Desert Mountain Tribe nevű zenekarral, akik a színtéren elég ismertnek mondhatók. Úgyhogy szerencsére nem azon kellett aggódni, hogy lesz-e közönség.

Mennyire változott a turnék hangulata az idők során? Az első, gondolom, olyan volt, mint egy osztálykirándulás.

Deli Soma: Most is megvan az a hangulat. Nem voltunk sosem az a zenekar, amelyik szeret a buszban ülni, az utazást általában átaludjuk.

Ürögdi Ábel: Mivel ugyanabból a sémából áll minden turné, ezért ezek nem nagyon változnak, inkább egyes állomásokon van benne a pakliban, hogy nem tudod pontosan, mi fog várni rád. Hiába van már megszervezve hónapokkal előre, mégsem tudod, mennyien lesznek, mik lesznek a visszajelzések, milyen helyen fogtok aludni, emiatt marad meg egyfajta spontaneitás, ami az ilyen turnékra sokkal jellemzőbb, mint a Magyarországon belüli koncertekre.

Többször képviseltétek Magyarországot különböző showcase-fesztiválokon is, ezek azért jóval másabbak, mint egy önálló turné, nem?

Deli Soma: Sokkal kapkodósabbak a showcase-k. Volt olyan, hogy megérkeztünk Tallinnba, kiszálltunk a buszból, öt perc múlva pedig már játszottunk a színpadon. Egy turné sokkal ráérősebb, csomót várakozol, van időd körbemenni a helyen, beállni és így tovább, ez sokkal kiszámíthatóbb. Egy showcase fesztiválon felpakolsz, lejátszod, lepakolsz, mész át egy másik koncertre.

Több mint egy éve jelent meg a második nagylemezetek, a Ripple Soul, ami elég nagy váltás volt. Jöttek szélsőséges visszajelzések?

Nóvé Soma: Mi szélsőségesebb reakciókra számítottunk, sőt személy szerint örültem volna néhány extrémebb kritikának mindkét pólusról. Többnyire tetszett az embereknek, igazából itthon a legtöbb sajtó iszonyú elfogult, úgyhogy azt nem tudni, hogy ezek mennyire reális kritikák, de azt hiszem, hogy alapvetően pozitív volt.

Deli Soma: Szerintem a két lemez visszajelzései közti különbséget az szemlélteti a legjobban, hogy amikor kiderült, hogy a Preoccupations előtt mi fogunk játszani, akkor azért fanyalogtak néhányan. A koncert másnapján meg például egy srác tumblr-bejegyzésben írta, hogy az első lemezzel meg EP-vel már rég elkönyvelt minket, és hogy tök nagy meglepetés volt neki az, hogy sokkal kedvezőbb irányba fejlődött a zenekar, és baromira élvezte a koncertet. Sokan vannak szerintem, akik ilyesfajta elfogultság miatt nem hallgatták meg az új lemezt, nekik csak annyit tudunk mondani, hogy tegyenek egy próbát, tényleg egészen más.

Ürögdi Ábel: Ez kicsit úgy hangzik, mintha nem lett volna jó az első lemez, miközben szerintem nem hiába az juttatott el minket arra a szintre, ami miatt a másodikat is sokan várták. Nyilván kiforratlanabbak voltak még az elképzeléseink az első lemeznél, meg a felhajtás miatt is lehetett egyeseknek kevésbé szimpatikus a zenekar, de az új anyag biztosan megmutatta azt, hogy ez nem egy egyrétegű zenekar.

Nóvé Soma: Meg lehet csomóan csak a másodikat hallották. Azoknak azt tudjuk javasolni, hogy hallgassák meg az elsőt is. (nevetés)

Idén az óriási befogadóképességű Akváriumos nagyteremben ünnepeltétek a zenekar 4. születésnapját, ami elég fontos állomás volt a pályátokon. Hogyan emlékeztek vissza erre a koncertre?

Papp Dávid: Elég merész lépés volt szerintem, hogy nem biztosítottuk be magunkat egy olyan hazai zenekarral, akinek mondjuk van itthon egy stabil tábora. Mi a Midnight Barbers nevű brit zenekart választottuk (akik azóta Oh Maddie-re cserélték a nevüket – a szerk.), akik a hazájukban sem túl ismertek. De részben erre is voltunk kíváncsiak, hogy majdhogynem egyedül mennyi embert tudunk megmozgatni egy ilyen helyen. És szerintem elégedettek lehetünk az eredménnyel, büszkék voltunk magunkra utána.

A ti indulásotokhoz szokták kötni a hazai pszichedelikus szcéna elindulását, mindemellett idén megrendeztétek a Vanishing Point nevű fesztivált, ami szintén erre a stílusra koncentrál.

Deli Soma: Nem tudom, hogy az akkor indult pezsgés mennyire köthető hozzánk, mi csak remélni tudjuk, hogy ebben volt minimális szerepünk. Kicsit úgy érzem, hogy az elég erős trendhullámnak volt köszönhető, hogy ez a típusú zene teret nyerhetett, ami annak lehetett a hozadéka, hogy akkor ért partot Magyarországon ez a műfaj. A Vanishing Pointtal az volt a cél, hogy ezt a hullámot kicsit megtartsuk itthonra, mert azt gondoljuk, hogyha ebből a műfajból mindenki csak ki akar venni, de belerakni nem akar, és akkor egy-két éven belül ez elveszik. Változik is a hazai underground, mert például idén zsűriztem a Kikeltetőben és míg mondjuk két éve rengeteg ilyen zenekar volt, most lényegesebben kevés volt az a produkció, ami erre a szcénára alapozott. A Vanishing Pointtal szeretnénk megtartani ezeknek a zenéknek az értékét, és szeretnénk ennek a térségnek is adni olyan fesztivált, ami a világ más részein rendre nagyon sikeresen megy, mint például a Liverpool Psych Fest. És akárhogyan is nézzük, ezek nemcsak pszichedelikus zenekarok, hanem a társműfajokban is (ha ezeket annak lehet nevezni) képviseltetik magukat. A hazai zenekarok kiválasztásánál az volt a szempont, hogy ne minden évben ugyanazokat a zenekarokat léptessük fel, így az idei felhozatal kicsit kézenfekvő volt, de voltak olyanok, akik azért nem játszottak most, mert jövőre szeretnénk elhívni őket.

Ürögdi Ábel: Emellett meg volt kötve a kezünk az időpontot és a helyszínt illetően, illetve fontos volt, hogy külföldi előadók is legyenek. Így most ezek lehet, hogy kiszorítottak talán néhány magyar zenekart, de nekik jövőre találunk majd időpontot.

Deli Soma: Nem szerettünk volna egyalkalmas fesztivált csinálni, már a tervezéskor számoltunk a jövőjével. Mivel a fesztivál sikeres volt és abszolút azt éreztük, hogy van rá igény, mindenképpen szeretnénk innentől rendszeresen megrendezni és egyelőre jó lenne a Dürer Kertben maradni, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.

Nyáron sokszor láttalak titeket különböző helyeken játszani, de ebből különösen emlékezetes volt egy városi rendezvény, ahol javarészt nyugdíjasokból állt a közönség, és őket próbáltátok bevezetni a pszichedelikus rock útvesztőjébe. Mi ilyenkor a taktikátok?

Deli Soma: Vannak szituációk, amikor meg sem próbálkozol a meggyőzéssel, mert szinte egyből látod, hogy befogadóvá válik-e a közönség, vagy sem. Egy ilyen zenénél hitelét is veszti a produkció, ha elkezdesz kokettálni az emberekkel, más műfajoknál lehet, működik, ha kipécézel 1-2 embert és megpróbálod őket kimozdítani a komfortzónájukból, viszont nálunk nem hiszem, hogy el tudnánk azt érni, hogy egy idősebb ember hazamenjen a koncert után, megkeressen minket a neten és azt hallgassa.

Papp Dávid: De azért sokszor az is van, hogy feljön a lehetőség 1-2 olyan állomásra, amit még nem próbáltunk, és ilyenkor derül ki, hogy nálunk ez nem annyira működik.

Deli Soma: Ez lutri, de főleg nálunk. Ezt a közeg is hozza magával, mert nem nagyon van olyan fórum, ami közvetítené a most működő zenéket. Mi Hollandiában szembesültünk azzal, hogy a holland állam a kisvárosokban is elkezdett színvonalas koncerttermeket építeni, amik kicsit hajaznak a régi művházakra. Az ilyenekben pedig megjelenik az idősebb korosztály is, mert érzik, hogy ez fontos, ez történik most és kíváncsiak rá. Itthon ez nem vált fontossá, és azért is furcsa ilyen közönséggel is találkozni, akiknek fejen pöröghetsz, akkor se történik semmi, amíg nem a Republic-Fenyő Miklós-tengelyen mozogsz.

Egyszer egy interjúban elejtettétek, hogy szeretitek a Pringles-t meg a dobozos cigit, utána úgy hallottam, hogy elég sokat is kaptatok ezekből. Megy ez még? Nincs új kívánságotok?

Deli Soma: Amikor ezt a dobozos cigi-Pringles dolgot elejtettük, nem sokkal később anyukámmal találkoztam a városban. Megkérdezte, hogy megismernek-e már az utcán, és ezután szinte rögtön odajött egy társaság, megkínáltak dobozos cigivel, mivel olvasták, hogy azt szeretem. Úgyhogy szerintem a jövőben tartózkodunk az olyan kijelentésektől, hogy mit hogyan szeretünk. (nevetés)

Somához fordulok most; nemrég jelent meg az animációs klipetek az Illuminair című dalhoz, aminek te voltál a rendezője.

Nóvé Soma: Még mielőtt kijött volna a második album, volt az egyetemen egy olyan órám, aminek az volt a neve, hogy Vizuális stúdiumok. Ez egy összevont kurzus a MOME-n, a médiatanszékről mindenki részt vett benne az évfolyamból: fotósok, grafikusok, animációsok. Kötetlen feladatunk volt, amiben be kellett mutatnunk az alteregónk. Én a zenélést tekintettem annak az egyetem mellett, ahol animációt tanulok, úgyhogy ekkor csináltam az egy perces absztrakt animációt, ez kicsit hasonlított a mostani klipre. A második lemeznek hasonló volt a borítója is, és aztán eszembe jutott, hogy milyen jó volna egy teljes számot megcsinálni ilyen hozzáállással, ami megvolt ennél az etűdfilmnél, természetesen kiegészítve valami narratívával, mivel nagyon hosszú számaink vannak. Ezért nem akartunk az absztrakt animációnál maradni, mert az nem köti le annyira a figyelmet. Kitaláltam hozzá egy sztorit. Februárban kezdtem el csinálni és nagyjából 2 hónapig tartott a pre-production, amikor storyboardot írtuk, meg a karakterdizájnokon agyaltunk.

Az utolsó idei koncertetek a Trafóban lesz. Hogyan készültök erre?

Deli Soma: Amikor három éve a Trafóban játszottuk, nagyon szerettük, hogy egy hatalmas vetítővászon van mögöttünk, ezt, illetve a színpad nagyobb terét és belmagasságát is szeretnénk kihasználni. Aki volt a Vanishing Pointon, az ismerheti a Healium Decoration nevű brigádot, akikkel ezen a koncerten is együtt fogunk dolgozni, úgyhogy elképesztő lesz a vizuál. Emellett míg legutóbb a Képzelt Várossal játszottunk, most egyedül leszünk és ezúttal sokkal átfogóbb koncertet szeretnénk adni.

Ürögdi Ábel: Emellett ezt a koncertet szeretnénk előadásként felfogni. Ez azt jelenti, hogy nem 12 számot játszunk el egymás után, hanem egy ívet adunk a koncertnek. Ilyen szempontból ez legyen egy showelem, és ne az legyen a show, hogy mi ripacskodunk a színpadon. Olyan előadás lesz, amit a Trafóban megszokhattak az emberek, és csak hátradőlve élvezhetik a műsort.

Middlemist Red: Nincs itthon olyan fórum, ami közvetítené a most működő zenéket
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top