+ Interjú

Hobo: Attól, hogy az ember nem hülye, még nem intellektuális

Hobo

Úgy gondolom, a dalszövegírás önálló műfaj, nem kell közelednie az irodalom birodalomhoz. A „költők” nagy része – különösen nálunk – lenézi a dalszerzést, ami néha százezreket szólít meg, miközben a kritizálók írásait nem olvassa senki.

Forrás: Müpa

Április 10-én a Müpában Látnokok, költők, csavargók címmel tart előadást Földes László Hobo. Az előadáson olyan szerzők szövegei hangoznak el, mint József Attila, Villon, Faludy György, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Ady Endre, Pilinszky János, Allen Ginsberg, Jim Morrison, Viszockij, Tom Waits és Bob Dylan. Az előadásról Hobóval beszélgettünk.

Az előzetes beszélgetésünk során elmondta, hogy április 10-én nem is egészen koncerttel, de nem is szigorúan vett irodalmi előadással készül, hanem a kettő vegyítésével. Milyen eszközökkel lehet elérni azt, hogy ne tolódjon el a hangsúly egyik irányba sem?

A műsorban olyan művek hangzanak el, melyek különböző szerzőktől különböző irányokból a szabadság témáját járják körül és ezek mindegyikét bemutattam már az elmúlt évtizedekben, így a közönséget csak a művek közötti kapcsolat lepheti meg. A színpadon a zenekar jelenléte mellett használni fogok egy másik helyszínt, asztalt székkel, így el tudom választani a verseket egymástól, ahol ez szükséges.

A Látnokok, költők, csavargók középpontjában a szabadság áll, a keretet pedig József Attilától a Tanítások című műve jelenti. Miért éppen erre esett a választása?

Végül is ez mára megváltozott, bár részletek elhangzanak a Tanításokból, azonban más szerzők más prózái is bekerültek, más korokból, más stílusban. Érdekes szövet jött létre.

Mesterei előtt előadásokkal, megzenésítésekkel és szövegfordításokkal is tisztelgett már, a mostani előadáson felbukkanó Csokonai Vitéz Mihály azonban mintha csak pár éve jelent meg hangsúlyosan a Hobo-világban A magyar gavallér című műsorral. Valóban újabb lelkesedés volt a háttérben, vagy már régebb óta gondolkodott egy ilyen műsoron?

Életemben ez volt a második műsor, amelyet megrendelésre csináltam, a debreceni önkormányzat kért fel. Nagy áldás volt belemerülni egy szinte már elfeledett zseni, egy régi kor csavargójának műveibe. Számtalan pontot találtam a versekben, amelyekkel a nehéz, de gyönyörűséges nyelven megírt munkákban azonosulni tudtam, így nem kellett felvennem valamilyen színészi modort, amire egyébként is képtelen lennék. Ráadásul együtt dolgozhattam az elképesztő tehetségű Szirtes Edina Mókussal és vonósnégyesével. A közös fellépések számomra nehezek és egyben mulatságosak voltak. Úgy éreztem magam a káprázatos zenészek között, mint egy medve a lepkék között. Nagy öröm volt, hogy elviseltek.

Az előadáson Bob Dylan szerzeményei is elhangozanak, akinek a dalaiból szintén van egy önálló műsora. Az ő irodalmi Nobel-díja ön szerint emelte a dalszövegírás presztízsét, közelebb került ezzel a kitüntetéssel némileg a költészethez?

Úgy gondolom, a dalszövegírás önálló műfaj, nem kell közelednie az irodalom birodalomhoz. A „költők” nagy része – különösen nálunk – lenézi a dalszerzést, ami néha százezreket szólít meg, miközben a kritizálók írásait nem olvassa senki. A kitüntetés sem csinál Dylanból költőt, aki nem is akar az lenni. Emellett persze szenzációs elismerés, ami nem árt. Ám ennél fontosabb az, amit csinált és csinál.

A műsor kedvcsinálójában azt írja, hogy „a költészet és a zene elválaszthatatlanok voltak, de mire felnőttem, már gyenge szálak sem kötötték őket össze”. Nem lát esélyt a két művészet újbóli közeledésére?

Ma már, amikor bárki költőnek nevezheti és nevezi magát, aki feltette verseit az internetre, az esély a nullával egyenlő.

A Hobo Blues Band frontembereként a hetvenes évek végén tűnt föl. Sebők János pár évvel később azt írta, hogy Hobóval megjelent itthon egy új típusú előadó, amelyre a „felelős kiállás, érzelmi, intellektuális töltés, bohóc fintorgás és szent komolyság” jellemző. Mi volt annak az oka, hogy ez a szerepkör a magyar könnyűzene első majd másfél évtizedében betöltetlen volt?

Az, hogy a Kexet és Baksa Soós Jánost elüldözték, az Illés és mások pedig a táncdalfesztiválokat célozták meg. Ami a néhai Sebők János megállapítását illeti, sosem éreztem magam intellektuálisnak. Attól, hogy az ember nem hülye, még nem intellektuális. Legfeljebb ebben a mezőnyben tűnhet esetleg annak. Ennek ellenére nem érzem, hogy bármiféle „szerepkört” betöltöttem volna. Csak mentem a magam rögös, de szép útján.

Talán ehhez a szerephez is kapcsolódik, hogy az elmúlt évek Hobo-interjúiban mintha folyamatosan aktuálpolitikai állásfoglalást akarnának kicsikarni önből. Így volt ez mondjuk 20 évvel ezelőtt is? Nem zavaró az interjúk során?

A zenészek többsége nem azért játszik, hogy a saját korára reagáljon. És ezzel nincs semmi baj. Slágereket próbáltak csinálni, szerelemről énekeltek és ez nagyon fontos téma. Magam is saját szórakozásomra kezdtem angol-amerikai bluest játszani, igaz, magyarul, mert fontosnak tartottam átadni a dalok tartalmát. Aztán belekeveredtem a többibe. Mivel sosem találtam ki előre a témákat, mindig azt írtam, ami jött. Nem számított, hogy A Vadászat után az Esztrád jött, vagy a Férfibánat, esetleg a Circus Hungaricus. Azt nagyon unom, ha nem a zenéről, vagy a versekről kérdeznek, és 40 éve valamiféle „megmondó embernek” próbálnak beállítani. Néha kénytelen vagyok belemenni, de ilyenkor nemcsak a kérdéseket, hanem a válaszokat is unom.

Van esetleg olyan vers, amit ajánlana a koncertre készülőknek?

Francois Villon Négysoros versét.

Faludy György fordítása (A verset Villon halálos ítélete szélére írta)

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top