
Elhunyt Dégh Linda
Többször feldolgozta a hagyományos népi hiedelmek továbbélését a modern tömegkommunikáció megjelenéseiben, úgy mint a horrorfilmekben vagy az sci-fikben.

Többször feldolgozta a hagyományos népi hiedelmek továbbélését a modern tömegkommunikáció megjelenéseiben, úgy mint a horrorfilmekben vagy az sci-fikben.

Ránk hagyott legnagyobb öröksége, három gyermekén túl, az öröm és a boldogság, amit másoknak nyújtott, különösen azoknak, aki személyes problémákkal küzdöttek.

Feltéve, ha az önzés, a gyűlölet, a bosszú szelleme veszi át az uralmat az emberek fölött mondta Erdő Péter bíboros

A Két város regénye (A Tale of Two Cities) című könyvből eddig több mint 200 millió példány fogyott.

Nekem a Balaton címmel a program vendégei minden nap déltől, a Parti Bisztrónál kortárs képzőművészek segítségével készíthetik el saját műveiket.

Csak azt nem tudom, honnan vettek hozzá 12 méter hosszú kemencét.

Elton John azért vallott színt, mert Nigel Farage, a szélsőségesen EU-ellenes UKIP vezetője egy rádióinterjúban arra utalt, hogy a Grammy-díjas előadó pártjának támogatói közé tartozik.

Barry írásainak rajongójaként óriási öröm számomra, hogy én kelthetem életre John Rain ikonikus figuráját - mondja Reeves.

Lehel Miklós a Magyar Távirati Iroda örökös tudósítója, a hírügynökség külpolitikai főszerkesztőségének egykori vezetője volt.

A Népművészet Mestere-díjat azok a nem hivatásos alkotók kaphatják meg, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságukban kiemelkedő teljesítményt értek el a népművészet területén.

A Fülöp-szigeteki Lav Diaz alkotása nemcsak a zsűrit, a közönséget is meggyőzte, ez volt a publikum egyik kedvence, amelyet már a fesztivál idején favoritként emlegettek.

A berlini számítógépes játékok múzeuma arra vállalkozott, hogy bemutassa a férfiakon is győzedelmeskedő számítógépes női karaktereket.

Rudolf Kaas és munkatársai kiszámolták, hány évet rabolnak el az egyes kockázati tényezőt jelentő viselkedési formák egy negyvenéves várható átlagos élettartamából.

Az új Jackson-videóban a néhai énekes is feltűnik, amint fekete nadrágban és fehér atlétában táncol egy fehér épület előtt.

Élő embereken végeztek biológiai és vegyi kísérleteket a japánok a világháború alatt Kínában, hogy tömegpusztító fegyvereket fejlesszenek.

Megérteni az agy működését legalább akkora szenzáció lenne, mint idegen civilizáció létét kimutatni egy másik bolygón. Csak a léptékek különbözőek. Vagy mégsem?

Meghalt Menahem Golan izraeli filmproducer, rendező, forgatókönyvíró és hollywoodi stúdiótulajdonos, több mint 200 film finanszírozója, ezek körülbelül egynegyedének a rendezője.

Az egyik legmagasabb egyiptomi kitüntetést, a Művészeti és Tudományi Érdemrendet 2005-ben Hoszni Mubarak egyiptomi elnöktől vehette át több évtizedes tudományos munkájáért.

Gainville játszott a Kisváros című magyar tv-filmsorozat Tengerparti végjáték (1996) című epizódjában is.

Milyen érzés lehet öltönyben napszemüvegeket törni kalapáccsal?

Ott lesz a Bock Pince, a Malatinszky Kúria, a Bukolyi Birtok, a Bolyki Pincészet, a Frittmann Borászat, a Tokaj Hétszőlő, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok, a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, a Sauska Pincészet, a Szászi Pince és a Hetényi Pincészet.

A Twitteren pedig arról üzent viccesen a halálosztó a kollégáknak, milyen volt a forgatás.

Bajor Imre Oli, a fodrász szerepét játszotta a sorozatban, itt hangzott el az általa kitalált köszönés: Csóközön.

Az Oscar-díjra nevező kilenctagú bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos mellett a filmszakmai döntőbizottság általa felkért tagjai szerepeltek.

Bajor Imrét szerdán 9 óra 45 perckor kórházban érte a halál, temetéséről később intézkednek. A művész régóta szenvedett daganatos megbetegedésben.

Magyarul a Róma, főposta (Rom, hauptpostlagernd) és a ...hogy te tovább élj (Damit du weiter lebst) című regényeit adták ki.

A reklámban ötdollárost aggattak a várkastély egyik tornyára, azt sugallva, a nyereményen akár kastély is vásárolható. Kinéz egy szerzői jogi per.

Nem szerettem volna vele összetalálkozni csöndes téli éjszakán a kocsma hátsó udvarán piszoárról jövet.

A rendőrség szerint három búcsúlevelet hagyott maga után, mindegyiket kutatótársainak címezte, közülük az egyiket a kutatás meghamisításával vádolt beosztottjának.

A tollak színe rendben, de a brazil csajok mintha gömbölyűbbek lennének.