Műkereskedők és aukciósházak évek óta udvaroltak a nagyméretű Warhol képek tulajdonosának.
A VHK megfogalmazása szerint a fesztivál egy ünnep, ahol az élet zenéjét ünnepelik. Legalább fél évig ez lesz az utolsó koncertje a...
Nemzetközi sztárokat hívott Firenzébe Bocelli, hogy adományozzanak egy alapítványnak.
Nagy buli van kilátásban a Millenáris melletti parkolóban, egy sor nagyon jó hazai előadó játszik magyar számokat, de mindenki a másikét.
A galamboknak ugyanis az a tulajdonsága, hogy mindig a legmagasabb pontra szállnak. Viszont mi egy kietlen temetőben dolgoztunk, ezért folyton az egyik...
Az intézmény fenntartóváltása még nem történt meg, pénzügyi helyzete súlyos, a dolgozók mintegy 30 százaléka távozott, a teátrum az évadot valószínűleg nem...
Balog Zoltán, egy tanult teológus történelemi hazugsága teszi egyértelművé, hogy nemcsak a romák jelenlegi életkörülményei, hanem a történelmi tapasztalataik is veszélyben vannak.
Fischer Ádám elhelyezte Rejtő Jenő egyik regényének példányát az emlékmű tövében.
A Survivor zenekar énekes, a Baywatch és a Rocky filmzenéjének szerzője 63 éves volt.
A Bridging Europe - Európai Hidak művészeti fesztiválon felállítják, majd lebontják a berlini fal egy részletének mását.
A karszalag megvásárlásával a nézők a résztvevő színházak bármelyikébe ellátogathatnak Színházak éjszakáján.
Díjat nyert Szász Attila filmje, A berni követ Montrealban.
A jelenleg alkalmazott teszteknél gyorsabb módszert fejlesztettek ki az Ebola-vírus kimutatására.
A korhű anyagokból készült Benczúr-, Gulácsy-, Rippl-Rónai-képekről nem tudták volna a kortárs festők, hogy a munkáik eladásra kerülnek?
Az Operettszínház vezetésére hárman nyújtottak be pályázatot. A teátrum igazgatói posztjára Lőrinczy György mellett, Bozsó József színész, rendező és Tokody Ilona operaénekes...
Talán kicsit elsiették ezt a díjat, ugyanakkor talán el is késtek vele.
A mozik idei vérszegény nyári forgalma a szerény filmeknek tudható be, amelyek nem fogták meg a közönséget.
Az 1964-ben megjelent könyvből végül kihagyott részben két új gyermekszereplő is feltűnik.
Mondta Fischer Ádám karmester a Zsidó Nyári Fesztivál vasárnap esti megnyitóján, a Dohány utcai zsinagógában.
Pertegazt a spanyol Diorként is emlegették.
A gitáros élete utolsó pillanatáig ragyogó ember volt, de kissé házsártos.
A pszichológusok a házasságok felbomlását egyebek mellett azzal magyarázzák, hogy az urbanizáció és a felgyorsult világ miatt az értékrend is megváltozott.
Olyan filmeket, archív felvételeket, híradókat, audiovizuális dokumentumokat láthat a közönség a BÉF-en, amelyek új perspektívából mutatják be Budapest környékeit.
A Kacsafutam nemcsak jótékonysági és családi esemény, hanem verseny is: az elmúlt hónapokban bárki vásárolhatott sorszámozott gumikacsát.
A sokak által minden idők legfélelmetesebb mozijának titulált alkotás világát az idén elhunyt svájci szürrealista képzőművész, H.R. Giger álmodta meg.
A neutrínók könnyen, keletkezésüktől számított 2 másodperc alatt kijutnak a Nap felszínéről, majd további 8 perc leforgása alatt a csaknem a fény...
A veszprémi konferencián megfogalmazott elképzelések nyomán dolgoznak azon, hogyan lehetne ezt a bevételt más forrásból pótolni.
Az ugatásról eddig azt tartották, leginkább a kutya izgatottságát jelző, különösebb kommunikációs tartalommal nem rendelkező hangadási forma. De nem az.