
Elhunyt Poszler György
Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Poszler György Széchenyi-díjas irodalomtörténész, esztéta, tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte az MTA pénteken.

Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Poszler György Széchenyi-díjas irodalomtörténész, esztéta, tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - közölte az MTA pénteken.

A számos egyetemen által díszdoktorrá avatott sztár életviteli előadásokat tartott afroamerikai fiataloknak. 1988-ban 20 millió dollárt adományozott az atlantai Spelman College-nek, amivel ő lett minden idők legjelentősebb fekete támogatója lett.

A világirodalom nagy klasszikusai közül foglalt össze néhányat 140 karakterben, egy Twitter-üzenet hosszúságában John Sutherland, a modern angol irodalom professzora, a Booker-díj korábbi elnöke, miután szembesült azzal a ténnyel, hogy a fiatal felnőttek egy része életében még egyetlen regényt sem olvasott el.

Fekete Péter miniszteri biztos Adj arcot a művésznek! címmel tartott előadást a kínai Zuhangban, ahol a Második Nemzetközi Kínai Cirkuszfesztivált előkészítő szakmai konferencia szakértői fórumán vett részt. Szóba került az is, hogy van-e keresnivalója az állatoknak a cirkuszban.

A Szigetről Milánóba? címmel interaktív installációval repíti ki az érdeklődőket a Milánói Világkiállításra az expo magyar pavilonjának csapata.

Joseph C. Wright tavaly 79 ezer 200 dollárért (22 millió forintért) elárverezett, 1942-ben elnyert Oscar-díját 10 dollárért (2800 forintért) visszakaphatja az amerikai filmakadémia egy Los Angeles-i bíró ítélete szerint.

Az idén minden eddiginél hamarabb, már augusztus 13-án elérkezett a túlfogyasztás napja: 2015-ben alig több mint hét hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.

Tokaj bárkája ellenáll a magasra csapó hullámoknak, menti tovább az értékes gondolatokat, egy jobb és nemesebb világ fogantatásához - mondta Szentmártoni János, az Írószövetség elnöke.

A történet az arisztokratakörökben jól ismert Worsley házaspár nem mindennapi magánéletéről szól, amelyet aztán a nagyközönség is megismerhetett egy szintén nem mindennapi per folytán.

Új kórokozót fedeztünk fel, a továbbiakban azt kell kideríteni, hogy az élősködő kivált-e betegséget, és hozzájárul-e a békapopuláció további hanyatlásához - mondta Thomas Richards, az Exeteri Egyetem professzora.

A vösendorfi kulturális fórum olyan művészeti projektet akart létrehozni, amellyel a menekülteknek is segítenek idejük hatékony eltöltésében.

Átadtak Spanyolországnak a francia hatóságok egy 25 millió eurót érő Picasso-festményt, amelyet a spanyol törvények megkerülésével, Korzika szigetéről akart Svájcba kivinni eladás céljából tulajdonosa, egy dúsgazdag spanyol bankár.

Vetsera Mária mindössze 17 éves volt, amikor a nála 13 évvel idősebb, néhány hónappal korábban megismert szeretője oldalán meghalt.

A magyar lakosság több mint 70 százaléka védtelennek érzi magát a klímaváltozás hatásaival szemben, és a válaszadók 64 százaléka érzi úgy, hogy nem kap elég segítséget ahhoz, hogy védekezni tudjon.

Jack Gold a BBC-nél kezdte pályafutását, ahol később a Tonight című hírműsor szerkesztőjeként szerzett nevet.Később filmeket is rendezett, ezek közé tartozik A medúza pillantása című 1978-as krimi Richard Burtonnel

A régióban élők azt remélik, hogy az online médiának és a televíziós híradásoknak köszönhetően máris népszerűvé vált, zöldként hirdetett látványosság révén a környék nevezetességei iránt is megnő az érdeklődés, s ezáltal megélénkül a helyi turizmus.

Annyi űrbéli és földi teleszkópot használtunk, amennyit csak tudtunk, hogy több mint 200 ezer galaxis energiakibocsátását megvizsgáljuk a hullámhosszok lehető legszélesebb tartományában

Menettérti kedvezményeket eddig budapesti közgyűjtemények meglátogatásához lehetett igénybe venni, kezdeményezésemre azonban erre mostantól kiemelkedő jelentőségű vidéki múzeumok, kiállítások esetén is van mód

Boriszov Dániel elmondta, hogy az idei szereplést leginkább tesztnek szánják, a Formula Racing Team igazi célja, hogy 2016-ban megnyerje a Formula Student nemzetközi autóversenyt.

A Perseidákat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik, a rómaiak által halálra kínzott ókeresztény mártír után, akinek ünnepnapját augusztus 10-én tartja az egyház.

Ilham Aliyev elnök egyik tanácsadója a független médiát ért fenyegetésnek minősítette az esetet, az ország hatóságai ugyanakkor óvtak az ügy politizálásától.

A zárkózott, pedáns és sörivó németekről élő előítéletekkel szemben egy nyitott, kreatív és szabadságszerető nép képe bontakozik ki egy hétfőn bemutatott nagyszabású felmérésből, amely azt is kimutatta, hogy Németországban a bort jobban szeretik a sörnél.

A Sziget sajtóirodájának hétfői közleménye szerint Nádja és Mása a nagy-britanniai Glastonbury fesztiválon aratott sikerükön felbuzdulva jelentkeztek a budapesti fesztivál szervezőinél, hogy a külföldön Island of Freedom néven hirdetett Szigeten szívesen tartanának interaktív beszélgetést.

Akár már a Sziget fesztivál első hivatalos napján, a hétfői mínusz egyedik napon megtelhet a rendezvény, mivel óriási érdeklődés kíséri Robbie Williams esti koncertjét.

Ezeket az algákat a vizet vizsgáló szakemberek csak akkor látják, ha erős szélben felkeveredik a tó üledéke.

Nagyságrendileg 1600 négyzetméteren lesz kiállítótér, megújul a teljes épület és látványos megoldásokkal beépítik annak udvarát is.

Czeizel professzor mindig hangsúlyozta az öröklésbiológia egyik legfontosabb igazságát, azt, hogy a genetika csupán valószínűség. Nem sors, nem végzet, hanem kockázati valószínűség

A meleg levegő eleve kedvez a hang terjedésének, míg a párás vagy szeles időben a zajokat elnyomják a környezeti hatások, mint például a szél hangja - meséli Gerendai Károly.

A fényképezőgépekhez való viszonyom úgy kezdődött, hogy először a gépek kinézete és kialakítása kezdett el érdekelni, teljesen lenyűgöztek - mondja Lenny Kravitz.

Már vasárnap, a hétfői első hivatalos (mínusz egyedik) nap előtt ezrek érkeztek a Szigetre. A fesztiválozók túlnyomó többsége - a bérletesek 90 százaléka - idén is külföldi, és jó esély van a tavalyi 415 ezres látogatórekord megdöntésére.