Megtalálták az öngyilkos szerelmespár búcsúlevelét

vetsera rudolf

Egy osztrák bank széfjében megtalálták Vetsera Mária bárónőnek, Rudolf osztrák trónörökös szerelmének búcsúleveleit, amelyekről eddig úgy hitték, hogy megsemmisültek. Az Osztrák Nemzeti Könyvtár (ÖNB), amelynek a dokumentumokat átadták, szenzációsnak nevezte a felfedezést pénteki közleményében.

Nem tudtam ellenállni a szerelemnek

– írta a fiatal nő, aki szerelmével, a trónörökössel együtt 1889. január 28-án a Bécs melletti Mayerlingben véget vetett életének.

Habsburg Rudolf, Ferenc József osztrák császár és magyar király fia és szeretője kettős öngyilkosságáról számos film, regény és színdarab készült. Rudolf feleségének, Stefániának írt rövid búcsúlevelén kívül azonban egyetlen eredeti levél sem maradt fenn – emlékeztetett az ÖNB.

A bécsi Schoellerbankban nemrég tartott leltár során viszont előkerült a Vetsera család egy 1926-ban letétbe helyezett bőrkötésű barna mappája, benne fényképekkel és Vetsera Mária három kézzel írt búcsúlevelével.

Kedves Anyám! Bocsásd meg nekem, amit teszek! Nem tudtam ellenállni a szerelemnek. Vele egyetértésben azt szeretném, ha mellette temetnének el az allandi temetőben. A halálban boldogabb leszek, mint az életben

– írta a fiatal nő anyjához intézett levelében.

Édesanyján kívül Johanna (Hanna) nővérétől és Franz (Feri) öccsétől is elbúcsúzott a Maryként becézett lány, négy testvér közül a harmadik legidősebb, a búcsúleveleket Rudolf trónörökös pecsétjével lezárt borítékokban helyezték el. A mappában megtalálták a bárónő keresztlevelét, valamint halotti anyakönyvi kivonatának két példányát is.

A történészek azt gondolták, hogy Vetsera Mária anyja megsemmisítette ezeket a leveleket.

A most előkerült eredeti példányok egészen különleges értékkel bírnak a történelmi kutatások számára

– áll a könyvtár közleményében.

A trónörökös és szeretője revolverrel elkövetett öngyilkosságának pontos részletei máig sem ismertek teljesen, sokáig valószínűnek tartottak egy kettős gyilkosságot is.

Egyes kutatók szerint a liberális gondolkodású Habsburg Rudolfot fojtogatta a közeg és a házasság, amelyben élt, morfiumozott, és szifiliszben szenvedett.

Vetsera Mária mindössze 17 éves volt, amikor a nála 13 évvel idősebb, néhány hónappal korábban megismert szeretője oldalán meghalt.

Történetüket számos színdarabban és filmben feldolgozták, Terence Young 1968-as filmjében Catherine Deneuve és Omar Sharif játszotta a főszerepeket.

A búcsúleveleket konzerválják, katalogizálják és digitalizálják, augusztustól a kutatók rendelkezésére bocsátják, közszemlére elsőként jövőre, a Ferenc József császár halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon teszik. (Ez 2016 november 21.-én lesz – a szerk.)



4 hozzászólás

Írd le a véleményed!
  1. Nógrádi Gábor

    Az Osztrák Nemzeti Könyvtár és az MTI is téved. Vetsera Mária levele megtalálható magyarul Brigitte Hamann Rudolf a trónörökös és a lázadó c. könyvében. (Árkádia, Bp., 1990- 487. oldal Ford. R. Szilágyi Éva). Az eredeti német levelet Brigitte Hamann az Erinnerungen und Gedanknen des Botschafters Anton Graf Monts (Berlin 1932) c. kötet szövegéből idézi.
    Mindezt nem azért írom le, hogy végtelen tájékozottságomat fitogtassam, hanem azért, hogy nagyon nagy óvatossággal kezeljük az információkat, az adatokat, az ismereteket egyre bölcsebb és tájékozottabb világunkban, még ha a legfelsőbb helyről jönnek is. (ÖNB, MTI, kormány, EU, Jóisten stb.) Reméljük hamarosan a net Einsteinje kitalál majd egy olyan ellenőrző programot, amely automatikusan elválasztja az igazat a hamistól. Addig józan paraszti eszünkre és tudásunkra vagyunk utalva. Természetesen a tévedésben nem a Librarius a hunyó!

  2. nicolekidman

    Igen, amit elfelejtettem, gratulálok nagyszerű olvasottságodhoz és tudásodhoz! Logikusan érvelsz, ez manapság (főleg ilyen témában) ritka. Üdv: Baranyai György

  3. Nógrádi Gábor

    Mea culpa! Nem voltam alapos. Az eredeti levelet találták meg. Arról nincs szó, hogy a levél tartalmát nem ismerték. A levelet hitték elveszettnek. Nem írják, hogy a tartalma ismert volt, de azt sem, hogy nem volt ismert. Én tévedtem. Bocsánatot kérek.


Új hozzászólás