Archív

Így néz ki az új fejlesztésű elektromos versenyautó

Boriszov Dániel

Boriszov Dániel elmondta, hogy az idei szereplést leginkább tesztnek szánják, a Formula Racing Team igazi célja, hogy 2016-ban megnyerje a Formula Student nemzetközi autóversenyt.

Új fejlesztésű elektromos versenyautót készítettek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mérnök hallgatói a Formula Student versenyre – jelentette be Boriszov Dániel, a Formula Racing Team, az autót megtervező és kivitelező csapat kapitánya a hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A FREC-005 nevet viselő versenyautó újdonsága, hogy karbon kompozit vázzal rendelkezik és négykerék meghajtású – mondta a csapatkapitány.
 Az autó az idei Formula Student Hungary-n mutatkozik be augusztus 20-23-án a győr-gönyűi kikötőben.

Boriszov Dániel

MTI / Máthé Zoltán

Boriszov Dániel elmondta, hogy az idei szereplést leginkább tesztnek szánják, a Formula Racing Team igazi célja, hogy 2016-ban megnyerje a Formula Student nemzetközi autóversenyt.

A Formula Student világszerte, egyetemi és főiskolai csapatok számára megrendezett autóversenyek gyűjtőneve, amelyben a hallgatókból álló csapatok versenyautó tervezésben és építésben mérik össze tudásukat. A küzdelem az autó megtervezésén és megépítésén túl az autó köré felépített teljes üzleti koncepció kidolgozásából, prezentálásából, a projekt működéséhez szükséges anyagi háttér biztosításából áll. A versenysorozat az 1980-as években az Egyesült Államokban jött létre, napjainkban viszont már az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban, Brazíliában a csendes-óceáni régióban és 2010 óta Magyarországon is rendeznek futamokat.
    A csapatoknak olyan szemlélettel kell egy kicsi, együléses versenyautót fejleszteniük, mintha egy sorozatgyártásra készülő fiktív gyár kérte volna fel őket az autó megtervezésére és a prototípus elkészítésére. A versenyautó meghatározott célcsoportja a hétvégi hobbiversenyzők köre, számukra kell elkészíteni a leginkább megfelelő autót.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top