MüPa

Ha a közönség igazán velem van, úgy érzem, minden lehetséges – interjú Stanley Jordannel

Ha a közönség igazán velem van, úgy érzem, minden lehetséges – interjú Stanley Jordannel

Mindig arra törekszem, hogy nyitott elmével lépjek a színpadra, mert számomra az improvizáció azt jelenti, hogy „itt és most” vagyok. A nagy keleti bölcsek is azt mondják, hogy a spirituális növekedés kulcsa az, hogy meg tudd élni a pillanatot. Gitárzene Stanley Jordannal és másokkal, ahogyan még soha nem láttad.

Hogyan került párba Vörösmarty és Karafiáth?

Hogyan került párba Vörösmarty és Karafiáth?

Irodalom a Müpában Hogy kerül a magas sarkú csizma a veretesen súlyos, antik tölgyfaasztalra? Ezzel a felütéssel indul a Müpa ajánlója. A közelgő, izgalmasnak ígérkező Vörösmarty-est kapcsán erről és sok másról kérdeztük Keresztury Tibort, a Müpa irodalmi sorozatainak – a 2012-ben indult Literárium, a Literárium Extra, a 2016-ban életre kelt Vers-estek és a jövő januárban…

30 éve Finnország a Bogányi család második hazája – páros beszélgetés Bogányi Gergellyel és Tiborral

30 éve Finnország a Bogányi család második hazája – páros beszélgetés Bogányi Gergellyel és Tiborral

A Tündérkert és katedrális fantázianevű koncerten Felix Mendelssohn g-moll zongoraversenye és Anton Bruckner 5. szimfóniája hangzik el a Bogányi-testvérek közreműködésével. Érdekesség, hogy november 29-én Pécsett, másnap, 30-án pedig Budapesten a Müpában adják elő a programot a Pannon Filharmonikusokkal.

Szabóki Tünde: Egy nő megérzi, ha baj van a férjével – beszélgetés a Fidelio-előadásról

Szabóki Tünde: Egy nő megérzi, ha baj van a férjével – beszélgetés a Fidelio-előadásról

Beethoven egyetlen operája, a Fidelio bemutatója először nem nyerte el a közönség tetszését. Négy nyitány-változat, több átdolgozás; rengeteg utómunkával született meg mai formája. Az opera november 3-án, a Müpában látható, ennek kapcsán Szabóki Tünde Liszt Ferenc-díjas operaénekesnővel beszélgettünk.

Programok, amiket kár lenne kihagyni a hosszú hétvégén

Programok, amiket kár lenne kihagyni a hosszú hétvégén

Francia szaxofonmágus, kubai díva, kísérleti elektronika, népzene és jazz fúziója, irodalom minden mennyiségben – kihagyhatatlan programok a CAFe Budapest záróhétvégéjén is! A kubai díva, Marialy Pacheco egy szál zongorával varázsolja el a hallgatóságot, Guillaume Perret a TRIP Hajón igézi meg a közönséget, míg a Grammy-díjas népdalénekes legenda, Sebestyén Márta a Jazzical Trióval áll színpadra. Bernstein…

2018. október 19. /
, ,
Stratégiai megállapodást kötött a Lexus és a Müpa

Stratégiai megállapodást kötött a Lexus és a Müpa

AZ ÉLMÉNY ÖSSZEKÖT Stratégiai partneri együttműködésre lép a Müpa, Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája, a régió egyik legmodernebb kulturális intézménye, és a környezetbarát hibrid elektromos modelljeiről ismert prémium autómárka, a Lexus. A világ legzöldebb prémium luxusautó-márkájaként ismert, Magyarországon 98%-ban környezetbarát hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus és a Müpa, Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és Európa…

Varró Dani megpróbált sokat szenvedni, de inkább jókedvében ír – Cafe Budapest programok

Varró Dani megpróbált sokat szenvedni, de inkább jókedvében ír – Cafe Budapest programok

Formabontó köztéri programok, izgalmas felfedeznivalók, kapszulainterjúk – elkezdődött a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál! Sinfonietta Rīga, Chad Lawson, Ólafur Arnalds, Balog József, a Recirquel Újcirkusz Társulat, Sebestyén Márta és a Jazzical Trio, Girls with Pearls, Guillaume Perret, az East Gipsy Band, az Atreyu’s Horse, Masego, a Flat Earth Society, a The King’s Singers és…

2018. október 7. /
, , ,
Hollerung Gábor: Binder Károly nagy ívű kompozíciót írt

Hollerung Gábor: Binder Károly nagy ívű kompozíciót írt

Egy évszázados harc látszik lezárulni. Az a modern zenei nyelv, amely a XX. század végén nagyon eltávolodott az évszázados hagyományoktól, olyan utat keresett, amely még sohasem létezett, és amelyben mindenki teljesen újat akart komponálni. A zeneszerzők a XXI. században visszatérnek egy romantikus sávba. - meséli Hollerung Gábor a Kortárs Romantikusok 2.0 című est karmestere.

Mozivá változik a Müpa?

Mozivá változik a Müpa?

Legendás gasztrofilmek és egy kihagyhatatlan filmkoncert az első Oscar-díjas színésszel a Müpában Igazi ínyencségekkel várja a mozirajongókat a Müpa. A gasztronómiai élvezetek számtalan rendezőt megihlettek már a filmtörténetben: ezek közül nyújt egy egész tálcára valót az október 1-jén induló Müpamozi vetítéssorozat új szezonja – a legendás A nagy zabálástól az örök kedvenc Zöld hentesekig. Ám…

2018. október 1. /
, ,
Lenyűgözzük az érzelemgazdag muzsika kedvelőit! – beszélgetés Erki Pehk észt karmesterrel

Lenyűgözzük az érzelemgazdag muzsika kedvelőit! – beszélgetés Erki Pehk észt karmesterrel

Október elején megismerkedhet a balti zenével a Müpa közönsége. A CAFe 2018 Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál nyitóhangversenyén, október 5-én egy rigai zenekar lép föl. A lett együttest észt karmester vezényli. – „Az én igazi szenvedélyem a mai zene, az élő szerzők. Szeretek új zenét felfedezni, mindig nagy kihívás előadni valamit, ami teljesen új, amit még…