
Mától új elnöke van az MMA-nak: Turi Attila
Turi Attila elnöki programjában elmondta: a legfőbb feladatai között lesz az intézményrendszer hatékonyabb működésének elősegítése

Turi Attila elnöki programjában elmondta: a legfőbb feladatai között lesz az intézményrendszer hatékonyabb működésének elősegítése

A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet díjazására.

Tóth Péter, az MMA Zeneművészeti Tagozatának vezetője az évenkénti díjátadó ünnepségről elmondta: ritkán kerül reflektorfénybe a pedagógia munka.

Vashegyi György, az MMA leköszönő elnöke felidézte, hogy 2017 októberében első alkalommal nyerte el az elnökséget.

Az MMA tagozatai minden évben két-két személynek ítélik díjaikat, melyek egyikét hagyományosan külhoni művészek és szakemberek kapják.

A történeti üvegkiállítás tematikus egységekben nyújt ízelítőt a tervezett kutatómunka spektrumából - Velencei Üveghét

Kihirdették a 2023. évi MMA Művészeti ösztöndíjprogram nyerteseit; a hároméves művészeti alkotómunkára 1300-an jelentkeztek.

A Magyar Művészeti Akadémia Életműdíjában Szurcsik János Munkácsy Mihály-díjas festőművész részesült. Laudációt Sz. Molnár Erika mondott.

Illyés Gyula halálának 40. évfordulója és a költő, író, valamint felesége, Kozmutza Flóra 2002 óta védett síremlékének felújítása alkalmából tartott megemlékezést pénteken Budapesten, a Farkasréti temetőben a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) . Feladatunk és megkerülhetetlen kötelességünk helyre tenni a múltat és megismertetni magyarságunk értékeit a jelen, valamint a jövő…

A pályázat benyújtásának - melyet az MMA pályázati rendszerébe lépve lehet megtenni - határideje: 2023. április 24.

Az MMA szegedi regionális munkacsoportja alakuló ülésén Vesmás Péter építészt, az MMA tagját választotta elnökévé.

Az MMA hatodik alkalommal hirdeti meg a művészeti és művészetelméleti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát.