
Saját kiállításán lesz teremőr Beri Ary
Szegeden nyílik kiállítás Berencsi Attila, azaz Beri Ary képeiből, az egy hétig tartó esemény alatt a látogatók személyesen is találkozhatnak a művésszel.

Szegeden nyílik kiállítás Berencsi Attila, azaz Beri Ary képeiből, az egy hétig tartó esemény alatt a látogatók személyesen is találkozhatnak a művésszel.

Néhány hete sikeresen lezajlott Budapesten a WOMEX 2015, amelynek sikerén felbuzdulva felmerült egy Magyar Zenei Exportiroda létrehozása. De hogy hol áll most a projekt, azt senki nem tudja.

A kínálat bővítése érdekében, az eddigi szembenállást felváltva összefogás jött létre a nagyüzemek és a mikro- és kézműves sörfőzdék között az idei őszi Főzdefesztre.

Alaposan meglepett minket az ausztrál Brooke Davis első regénye, Az elveszett és meglett dolgok könyve. A kitűnő könyvről Budapesten volt szerencsénk beszélgetni az írónővel.

Gárdos Péter első regénye óriási nemzetközi siker kapujában áll: hamarosan 30 nyelven jelenik meg, decemberben pedig a filmváltozat is megérkezik a mozikba. A Hajnali láz című regényt nemcsak ezért érdemes most elolvasni.

Dolák-Saly Róbert új könyvvel jelentkezik: ezúttal kutyákról és macskákról írott verseit rendezte kötetbe. Csányi Vilmos szerint a szerző egyenesen képzett etológus.

A könyvben a legtöbbet Sir Percy Rodiner Koszorús Költőn mulathatunk, aki már évtizedek óta Lady L. udvarlója, de a hölgy rovott múltjáról és francia származásáról mit sem tud. A szélhámos angol lady történetét Bognár Róbert fordította újra, elolvastuk.

Göncz Árpád a nehéz helyzetekben is hiteles párbeszédre törekedett - mondta szerdán ifjabb Bibó István művészettörténész az egykori köztársasági elnökről.

Ebből lehet oltári nagy bukta, de éppenséggel be is jöhet a dolog. Morrissey első regényével nem aratott nagy sikert, de mutatunk néhány ellenpéldát is.

Mostanság nem láttunk annyira látványos koncertfilmet, mint a Roger Waters: A Fal. És valahogy még a Pink Floyd 1979-es lemezét sem unjuk, megpróbáltuk kibogozni, hogy miért.

Richard Dawkins önéletrajzi kötete ismeretlen magasságokba emeli a tudományos szórakoztatás műfaját… és még őszinte is!

Az MGM-filmek elején morgó oroszlánok lassan 100 éve a porondon vannak, most az összeset megmutatjuk egyetlen videóban.