Az elveszett és meglett dolgok könyve

brookedavis

Alaposan meglepett minket az ausztrál Brooke Davis első regénye, Az elveszett és meglett dolgok könyve. A kitűnő könyvről Budapesten volt szerencsénk beszélgetni az írónővel.

Brooke Davis: Az elveszett és meglett dolgok könyve (Lost & Found). Fordította: Mesterházi Mónika. Libri, 2015.

A regény főszereplője Millie, egy 7 éves kislány, aki mellé két második gyerekkorát élő öreg sodródik, a 87 éves Karl, illetve a mindössze 82 éves Agatha. Miután a kislányt az édesanyja előre megfontolt módon egy bevásárlóközpontban hagyja, ketten segítenek megkeresni Millie családját. A kislány nemrég vesztette el édesapját, így a halállal és a gyásszal való találkozással is meg kell birkóznia, amelyben legjobb társa egy kis füzet, amiben a körülötte meghalt dolgokat jegyzi föl.

Nem ez az egyetlen különös füzet a könyvben, ugyanis Agatha Pantha, az özvegy öregasszony is vezet egy füzetet Öregség címmel, amelyben percre pontosan lejegyzi, ami aznap történt. Agatha a másik, kissé flúgos öregemberrel szemben sokkal fegyelmezettebb próbál lenni, de ez nem minden esetben sikerül: ez gyakran vezet mulatságos pillanatokhoz a könyvben. Ennyit elöljáróban Az elveszett és meglett dolgok könyvéről, amiről Brooke Davist faggattuk.

Valami, amit biztosan tudunk a világról

Brooke Davis hét évvel ezelőtt vesztette el édesanyját egy balesetben, így Az elveszett és meglett dolgok könyve a tragédia feldolgozását is segítette. A kislány karakterét kicsit magáról is mintázta Davis, aki nagyon sebezhetőnek és gyerekesnek érezte magát édesanyja halála után. A két idősebb főszereplő az írónőt leginkább saját nagyszüleire emlékezteti, de Brooke édesanyján keresztül is sokat találkozott öregekkel, ugyanis ő egy idősek otthonában dolgozott.

Brooke Davis a PhD-jének részeként írta a regényt, erre az időszakra így emlékszik vissza:

Gyakran van, hogy túljutsz egy nehéz perióduson, és utólag inkább szép időszakként emlékszel rá. Nekem nem sokat szépültek az emlékeim, de ennek így is kell lennie. Nagyon örülök neki, hogy ennek az időszaknak a gyümölcseként megszületett ez a regény.

A könyv nagy részét a szereplők utazással töltik, az Ausztráliát átszelő vonatutat Davis is gyakran megjárta. Először a szüleivel utazott ezen a vonaton lázadó tinédzserként, amikor érthető módon még nem igazán tudta értékelni az út szépségeit. A regény írása közben viszont inspirációként is használta a vonatutat:

A könyv írása közben is vonatoztam párszor, de nem volt könnyű dolgom, mert rengeteg idős ember és turista jár ezzel a vonattal, és mivel az utazás elég sokáig tart, mindenki beszélgetni próbál a másikkal. Én nagyon szeretek új emberekkel megismerkedni, de úgy voltam vele, hogy most kivételesen nem barátkozom a vonaton, mert különben sosem lesz kész a regényem. Néha nagyon nehéz volt ezt megállnom, nem igazán vagyok jó a rejtélyes utas szerepében.

Az elveszett és meglett dolgok könyve cím picit többet árul a regényről, mint a könyv angol címe (Lost & Found). Eredetileg a Lost & Found csak a regény munkacíme volt, de az ausztrál kiadónak annyira tetszett, hogy annak ellenére is megtartották, hogy Davis szerint „kicsit béna cím”. Mindenesetre Davis szerint a Lost & Found cím előnye, hogy rövid és könnyen megjegyezhető, ráadásul az angolban több értelmezése is van. Meg azóta sem jutott eszébe jobb cím, de külön megjegyzi a német kiadás jól hangzó, de kissé hosszú címét (Noch so eine Tatsache über die Welt, magyarul kb. Még egy tény a világról).

És így tovább

Brooke Davis nagyjából 6 hónapja a könyvét népszerűsíti a világ minden táján, pár nap múlva viszont már otthon lesz, miután a szingapúri irodalmi fesztiválon is letudta kötelezettségeit. Már elkezdett dolgozni egy új könyvön, de azt mondja, most még nem igazán tudja, mi fog belőle kisülni, de kapkodni biztosan nem fog.

Az első könyvemnél arra számítottam, hogy két ember fogja elolvasni: az egyetemi témavezetőm és apukám, aki azért csak elolvassa, ha valamit írok. Ehhez képest a második könyvemet rengeteg olvasó és kiadó fogja várni, akiknek most már elvárásaik is vannak. Egy biztos: nagyon kell arra figyelnem, hogy megint valami olyat írjak, ami annyira belőlem jön, mint az első regényem. Írás közben nem szabad arra gondolni, hogy kik fogják majd ezt elolvasni; a saját mércémnek kell megfelelnem.

Davis tehát nem számított ekkora sikerre, amit igyekezett is az elmúlt időszakban kiélvezni. Most már viszont alig várja, hogy hazaérjen Ausztráliába és újra minden visszazökkenjen a normális kerékvágásba. Még akkor is, ha az elmúlt másfél év egy álom volt számára:

Ha valaki azt mondta volna nekem másfél évvel ezelőtt, hogy ma reggel itt fogok ülni Budapesten, és a regényem magyar kiadásáról fogunk beszélgetni, biztosan hülyének néztem volna. Csodálatos dolog folyamatosan arról a könyvről beszélgetni, amit te írtál, de ennyi idő után kezdem úgy érezni, mintha nem is én írtam volna ezt a regényt. Alig várom, hogy újra nekikezdjek az írásnak.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!