x

Ateista tudós, akit elbűvöl a csoda

richard-dawkins
9.4
Nemsokára itt a folytatás!

Richard Dawkins: A csoda bűvöletébenLibri Kiadó, 2015 – fordította Dr. Kelemen László – 312 oldal, kemény kötés, védőborítóval – ISBN 9789633103777

Jó lesz igyekezni az olvasással, mert már készülőben van Richard Dawkins önéletrajzának második kötete. Márpedig akit az első kötet (A csoda bűvöletében) beszippantott, az biztosan nem hagyja ki a folytatást sem. Jelenlegi tudásunk szerint Dawkins borzasztó nagy koponya, akinek kutatásai és könyvei lényegesen megváltoztatták a tudományos gondolkodást. Az önző gén címen megjelent műve úgy formálta át a biológusok szemléletét, hogy közben a hétköznapi emberek előtt is „nyitott könyv”. Ráadásul neki köszönhető a XXI. századi kultúra egyik alapszava, a mém:

…határozottan le kell szögeznem, hogy a mémekkel eszemben sem volt az emberi kultúrával foglalkozó elméleteket gazdagítani. Nem akartam én semmiféle memetika megalapítója lenni. Egyszerűen csak egy példával meg akartam fosztani a géneket attól a nimbuszuktól, hogy ők az egyetlen elképzelhető replikátorok, mert ez a darwinista folyamatban a hazugság netovábbja lenne.

– írja Dawkins önéletrajzi kötete 290.oldalán, s az Olvasó, aki idáig eljutott, simán el is hiszi. Sőt, mire idáig eljut, addigra tulajdonképpen meggyőződik arról, hogy Dawkins egész pályájának nem sok köze van a tudósokra jellemző becsvágyhoz. Dawkins olyan könnyedén, humorosan vezeti végig az olvasót a saját élettörténetén, hogy észrevétlen marad a zseni. A csoda bűvöletében nem kevesebb, mint a következetes gondolkodás kialakulásának/megteremtésének története… s ez a történet bizony nem Richard Dawkinssal kezdődik, hanem a felmenőkkel, a lelkészként tevékenykedő ősökkel és a parlamenti képviselőkkel. Persze, ha még pontosabban akarunk lenni, akkor visszamehetünk a jókor tüsszentő dinoszauruszig is.

A csoda bűvöletében nagy teret enged az ősöknek, s érthető módon ennél is színesebben írja le az afrikai gyerekkort. Persze, tudósról lévén szó, mindenről eszébe jut valami más is, és az emlékek gyakran kapnak tudományos igényű magyarázatot. Szórakoztató, ahogy a gyermekkorban betanult, s naponta elmondott fohász (77. oldal) rövidülése is tudományos magyarázat tárgyává lehet,

feltéve, hogy ön érdeklődik iránta; ha közömbös, vagy nem tudja, miről van szó, nyugodtan folytassa a következő bekezdésnél.

– javasolja a szerző, de ezt nyilván nem gondolja komolyan, hiszen aki így tesz, az kihagyja a könyv lényegét. A viccesnek tűnő, de gyakran nagyon komoly magyarázatok ugyanis átszövik az egész kötetet. Nincs ez másként akkor sem, amikor Dawkins az iskoláiról, s az ott szerzett tapasztalatokról beszél, nem megfeledkezve olyan kínos kérdésekről sem, mint a pedofil hajlamú tanárok, vagy a vallásos hit elvesztésének folyamata… ami még nem jelent ateizmust.

Dawkins őszinte kitárulkozását, mely nem csak a szellemiekre vonatkozik, nem lehet ámulás nélkül olvasni. Nagyon pontos érzékkel ragadja meg azt, ami még leírható.

A szüzességemet csak jóval később – valójában nagyon későn –, 22 éves koromban veszítettem el egy tündéri csellistalánynak köszönhetően, aki eredetileg azért vette le a szoknyáját, hogy játsszon valamit a gordonkáján (ami szűk szoknyában ugyebár lehetetlen) –, aztán levett magáról minden mást is.

– Az Olvasó pedig tényleg ámul, hiszen ez egy teljes regény, egyetlen mondatba sűrítve! Persze, ehhez is van tudományos igényű magyarázat a 176. oldalon.

Dawkins önéletrajzát nem lehet nem kedvelni, s valószínűleg a legbigottabb keresztények is élvezettel forgatják – persze csak titokban! –, ha a kezükbe kerül. Egy ilyen könyv nem csak a szerzőnek, de az Olvasónak is egyfajta lelkigyakorlat… és (állítólag) még idén jön a folytatás!


The Breakdown


őszinteség
9.6
gördülékenység
9.4
közérthetőség
8.7
fordítás
9.9


Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!