Roger Waters nem szégyelli a könnyeit

RW1

Mostanság nem láttunk annyira látványos koncertfilmet, mint Roger Waters A Fal című filmje.  És valahogy még a Pink Floyd 1979-es lemezét sem unjuk, megpróbáltuk kibogozni, hogy miért.

Roger Waters: A Fal (Roger Waters The Wall, 2014). R.: Sean Evans, Roger Waters. Bemutató: 2015. szeptember 29.

Ne húzzuk sokáig az időt: ha idén igazán látványos koncertfilmet akarsz látni, akkor a Roger Waters The Wall című filmmel nem nagyon nyúlhatsz mellé, az igazán szerencsések pedig ezt sejthették a 2013-as budapesti koncert óta. Bár egy ismerősöm hitvallása szerint nincs kifogás arra, ha az ember nem megy el egy koncertre, a legutóbbi Wall-turné magyar állomásáról azon egyszerű okból csúsztam le, hogy nem volt rá pénzem.

Aki szintén sokallta a jegyárat, vagy csak nem bír betelni Roger Waters művészetével, annak nem nagyon van jobb lehetősége annál, minthogy most (4K-ban vetítve) bepótolja, vagy újraélje az élményt egy mozijegy áráért. A meglehetősen direkt című Roger Waters The Wall koncertfilm egy év kallódás után a világpremierrel egy időben kerül a magyar mozikba.

A Pink Floyd Roger Waters nélkül is aktív volt:

Szétverem az otthonom

A Pink Floyd 1979-ben megjelent The Wall című lemeze volt az utolsó, amit a zenekar klasszikus felállása rögzített, és még most is úgy tűnik, hogy nem nagyon fog az idő a kalandos történetű albumon. A kalandos történet a mi esetünkben most nem igazán fontos; az biztos, hogy ez a lemez egyszerre volt a nagy Pink Floyd-felállás halálos ítélete, illetve a zenekar utolsó lépcsőfoka a Parnasszus felé.

A Falon tényleg nem fog az idő: hiába voltam már a 2000-es években gimnazista, a Pink Floyd-kultusz ugyanúgy megvolt nekünk, mint az öregeinknek. Egy rongyosra nézett VHS-en járt körbe az Alan Parker-film; a tesiöltözőben azon vitatkoztunk, hogy Syd Barrett vagy Roger Waters; és bár már nem emlékszem, hogy pontosan milyen okból, de még az ágyam fölé is kitettem az Outside The Wall szövegét.

A film közben rengeteg gondolkodtam a The Wall tartós sikerének okain, ami annak ellenére töretlen, hogy nem egy slágergyűjtemény; más rockoperákhoz/konceptlemezekhez viszonyítva pedig nem annyira könnyű hallgatnivaló. Még akkor sem az, ha ezen van az Another Brick In The Wall Pt 2, ami a négytagú Pink Floyd egyetlen number one-slágere. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a Pink Floyd ezen a lemezen szakított az anakronisztikus progrock-sablonokkal, és ezúttal tényleg a dalokra koncentráltak a dagályos szólók helyett.

Persze nem jöttem rá a siker minden titkára a film segítségével sem, de az biztos, hogy a többi hasonszőrű lemezhez képest a The Wall rendelkezett valamivel, amit a többi rockopera csak messziről ugathatott: ez pedig az a brutális személyesség, amit addig legfeljebb meghasadt szívű énekes-dalszerzőktől hallhatott a közönség. Waters felismerte azt, hogy a rockdalok nem igazán alkalmasak arra, hogy egy történetet hagyományos módon narráljanak, így ezt meg sem kísérelte, helyette azonban kitalált valami olyat, ami sokkal jobban működött.

Az öreg zenész és a tenger

A Roger Waters The Wallban van egy mellékszál, ami Waters saját Fal-sztoriját hivatott illusztrálni, ugyan nem a hírhedt közönség-leköpős epizód irányából közelítve, hanem a Waters-család tragédiáin keresztül. A filmben a koncertet időnként Roger Waters játékfilmesített autós kirándulása szakítja meg, aki Franciaországon át egészen Olaszországig utazik, hogy meglátogassa apja és nagyapja háborús síremlékét.

Közben barátok és családtagok bukkannak fel az autó anyósülésén, akárcsak a Nick Cave-filmben (még a magyar születésű Peter Medak filmrendező is, aki többszöri nekifutás után nagy nehezen elmeséli, hogyan élte túl Budapesten a második világháborút), Waters pedig katonákat és gyászoló családtagokat fantáziál megállás nélkül. Még a könnyeit is látjuk kibuggyanni: először akkor, mikor elolvassa apja gyászjelentését, majd a film végén apja sírhelyénél. Azzal éppenséggel nem lehet megvádolni a zenészt, hogy nem tárulkozna fel ebben a filmben.

A koncertre visszatérve pedig ilyet tényleg nem mindennap látni, úgyhogy akik sokallták a jegy árát, annak azt is bele kell kalkulálnia, hogy itt egészen más történik, mint egy átlagos rock-koncerten. Egy pillanatig sem érzi az ember, hogy bármin is spóroltak volna: a koncert közben épül a fal; jönnek a repülők; közben pedig annyi ember mozog a színpadon, ami egy filmes tömegjelenethez is elég lenne. Azoknak, akik már unják a klasszikusokat, azoknak jó hír, hogy Roger Waters új lemezen dolgozik, jövőre pedig valószínűleg ismét turnéra indul.

Az eggyel ezelőtti Wall-turné londoni állomásán David Gilmour is csatlakozott egy dal erejéig:

(A cikkhez nyújtott segítségért köszönet illeti Nagy Gergely Roger Waters-szakértőt.)



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!