
Az Amerikából kitiltott orosz Sinatra Budapesten
Joszif Kobzon karrierje az 1960-as évek Szovjetuniójában indult, tagja volt a kommunista pártnak, a szovjet rezsim dédelgetett sztárja, Brezsnyev pártfőtitkár egyik kedvence volt.

Joszif Kobzon karrierje az 1960-as évek Szovjetuniójában indult, tagja volt a kommunista pártnak, a szovjet rezsim dédelgetett sztárja, Brezsnyev pártfőtitkár egyik kedvence volt.

A legutóbbi január 2-i tüntetéssel kapcsolatban, a legtöbb helyről már azt halljuk (legyen szó akármilyen beállítottságú médium állásfoglalásáról), hogy a tüntetéseknek azért nincs értelme, mert nem fogalmaz meg egy egységes megoldást arra vonatkozóan, mi lesz, ha teljesülnek az imák, és lemond a kormány.

Czap Gábor különleges sorozattal indítja a 2015-ös évet, ugyanis január 5. és 19. között minden este, összesen 15 alkalommal mutatja be Lassúfutás című performansz-sorozatát.

Megnéztük a Büszkeség és bányászélet című filmet, amelyben két kirekesztett csoport fog össze. De lehet-e ebből valami vicces?

Bár lassan egész iparág fejlődik ki az újévi fogadalmakra is, Amy Cuddy a Harvard egyetem professzora, szociálpszichológus szerint a fogadalomtétel többet árt, mint használ.

A svéd rádió szerint az irodalmi Nobel-díj zsűrijének leendő elnöke mellrákkal küzd.

Ma ismét bejelentettek 10 továbbjutót, akik A Dal című verseny keretében megnyerhetik a lehetőséget, hogy Magyarországot képviseljék az Eurovíziós Dalfesztiválon 2015-ben.

A te kedvencedet sosem hívják meg a fesztiválokra? Most a VOLT Fesztiválra beszavazhatod a legkedvesebb zenekaraidat.

Egy év kihagyás után ismét lesz Hegyalja Fesztivál, a rendezvény várhatóan július 16. és 19. között lesz a korábbi, Tisza-parti helyszínen.

Három előadót is bejelentettek a jövő évi Volt Fesztiválra - ismét jön a Motörhead Magyarországra.

Idén húsz produkciót neveztek a legjobb animációs filmek közé. Tavaly a Jégvarázs című alkotás nyerte a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat.

Az Oscar-díjátadót az Így jártam anyátokkal színésze, Neil Patrick Harris vezeti majd 2015-ben, de előtte két sztárt is megkerestek, akik visszautasították a felkérést.