+ Film

Melegek a bányászokért

büszkeség és bányászélet

Megnéztük a Büszkeség és bányászélet című filmet, amelyben két kirekesztett csoport fog össze. De lehet-e ebből valami vicces?

Büszkeség és bányászélet (Pride), angol vígjáték, 120 perc, 2014.

Megnéztük a Büszkeség és bányászélet című filmet, amelyben két kirekesztett csoport fog össze. De lehet-e ebből valami vicces? Merthogy vígjátéknak szánták a szerzők.

Homoszexualitásról és a kirekesztettségről nagyon sokféleképpen lehet mesélni. A Büszkeség és bányászélet (Pride) arra vállalkozott, hogy kedélyesen és bölcs humorral meséljen és ehhez egy igaz történetet vettek alapul. A Simpatico című filmet is jegyző Matthew Warchus második játékfilmjében egy csoport meleg úgy dönt a nyolcvanas években, hogy segítik a bányászok sztrájkját adománygyűjtéssel, de persze ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.

Le kell szögeznem, hogy az ismerkedésem nem volt egyszerű a filmmel, ugyanis a Büszkeség és bányászélet úgy kezdődik, mint egy Disney-rajzfilm. A főhős kilép az ajtón, az utcán mindenki a barátja, a gyerekek körülrajongják, a madarak csicseregnek – csak az hiányzik, hogy dalra is fakadjanak mindannyian egyszerre. A történet is annyira sután indul, hogy kicsit elkezdtem félni a hátralevő közel két órától.

Nagyjából az első félóra múltán nyugodtam meg,

innentől kezdődött számomra igazán a film és innentől vannak igazán vicces pillanatok is. A viccről azért annyi, hogy a film alaptónusa nagyon kedélyes és ebbe az is belefér, hogy néha túlságosan egyértelmű magas labdákat is lecsap a rendező, de ez legyen a legnagyobb bajunk..

Sokan emlegetik analógiaként a Billy Elliot című filmet és az tény, hogy vannak hasonlóságok azon túl is, hogy a két film ugyanabban az időszakban játszódik. De amíg a Billy Elliotban fontos szerepet kap a korrajz, addig a Büszkeség és bányászélet csak a szükséges pontig bíbelődik ilyesmivel és inkább az a jellegű közösségi barkácshangulat kap nagyobb szerepet, ami a Milk című film főszereplője körül is lengedezik, így engem a Büszkeség inkább emlékeztetett Gus Van Sant filmjére, mint a Billy Elliotra.

Ha már úgy kezdtük, hogy a kirekesztettségről sokféleképpen lehet mesélni, akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy az intoleranciát is sokféleképpen meg lehet jeleníteni. A történetben az utcán mászkáló nyárspolgárok és skinheadeken kívül a melegeknek a bányászfalu prűdségével is meg kell küzdenie. Az csak természetes, hogy a heterogén közösség különböző tempóban tudja elfogadni a melegeket, igen, ez is termékeny humorforrás.

A sok párhuzamos és egybeérő szál miatt időnként úgy éreztem, hogy a Büszkeség és bányászélet nem más, mint az Igazából szerelem meleg verziója. Amilyen nehezen kezdődik a film, annyival jobb a vége és jobb így, mintha fordítva lenne: a Büszkeség és bányászélet egy szimpatikus és kedves film, valahol félúton az angol és az amerikai vígjátékok közötti tengelyen.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top