
Mesesarok a Siófok-Balatonfüred között közlekedő hajón
A kampányban most három könyvet népszerűsítenek.

A kampányban most három könyvet népszerűsítenek.

Az Európai Fesztivál Szövetség EFFE-minősítését második alkalommal elnyerő művészeti fesztiválon kilenc nap alatt, 11 helyszínen, 27 alkotócsoport harminc produkcióját láthatta a közönség.

Kisebb sérülés miatt ki kellett hagynia a Lear király egyik hétvégi előadását Ian McKellennek a londoni West Enden. A nézők visszakapták az esetenként 170 fontos (61 ezer forintos) jegyek árát, ráadásul a színész megkérte őket, hogy maradjanak, hallgassák meg pályafutása és élete legemlékezetesebb történeteit. Az esemény óriási siker lett. Ian McKellen a színpadon egy karosszékben…

Próbahelyszíneket keresgélve jutott eszükbe az ötlet, amelynek megvalósításával szerintük jelentős rést fedtek le a piacon.

Irodalom Háza lelkes munkatársai elszántan felszámolták Cicus Vagabondus járdán felejtett belépőjegyét. Ilyen jelenetet csakis a valóság produkálhat. - Magasiskola, Szekszárd, utolsó napló.

Nincs olyan nap, amelyik este felkel. Nincs olyan lapja a könyvnek, ahonnan ne idézhetnénk, olyat, ami vesébe talál és felkelti az érdeklődést a könyv(ek) iránt. - Két beszámoló feLugossy László kötetbemutatójáról.

Paudits Béla Jászai Mari-díjas színművészt életének 69. évében június 13-án hunyt el.

Kálmán C. György A hely szellemei című kritikájában Térey János Káli holtak című regényéről ír.

69 éves volt.

Nemigen emlékszem olyan mesére, amelyben az anya maga küldi el süldő lányát, hogy élje világát - a Tiszai mesevirágok című könyvről.

Programsorozat az emlékévben.

Trokán Anna a színpadon és a való életben is Papadimitriu Athina lánya, különös helyzet a Bernarda Alba háza című színdarabban, ami a Spirit Színház műsorán szerepel. Annát épp lovaglás közben értük el.

A Chagall-festmény címe: Othello és Desdemona.

A történet szereplőinek meg kell tanulnia kommunikálni egymással, nem ítélkezni, hanem megbeszélni dolgokat - meséli Julia Langhof rendező.

A fesztivál idei fellépői többek között a Belga, a Punnany Massif, az Ivan and the Parazol, a Tankcsapda, Péterfy Bori, a Vad Fruttik, a Kiscsillag és a Quimby.

Csuja Imre 2004 óta az Örkény Színház tagja.

A fogoly című darabban az elítéltnek nem a börtönben kell letöltenie a büntetését, hanem a börtönnel szemközt.

A Weinstein ellen benyújtott csoportos kereset potenciálisan több száz nőt is érinthet. Weinstein a filmiparba igyekvő fiatal nőket zaklatott, korábbi filmvállalata pedig úgy működött, mint egy bűnszervezet, amely falazott a Weinstein által elkövetett szexuális bűnök eltussolásához.

Erős, robbanékony személyiségével, jelentős karakterszerepek megformálásával lett népszerű a közönség körében. Az Ádám Ottó vezette Madách Színház prózai előadásainak fontos szereplője volt.

A másik, Berlinálén szereplő magyar film a Népszabadság bezárásól szól.

A Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó egyesület 2004-ben alapított elismerést kortárs magyar íróknak.

A korát száz évvel megelőző „protofeminista” bárónőt ma már az első performanszművészek között tartják számon. Kora műkritikusai azonban nem ismerték el, hírnevet sem szerzett, pedig valószínűsíthető, hogy Duchamp emblematikus piszoárja valójában az ő munkája.

Komáromy Éva, édesanyja nyomdokain, eleinte operaénekesnek készült, de hangi adottságai és kiváló tánctudása hamar a zenés színház felé irányították.

A különösen ritka kötet az egyetlen ismert dokumentum, amely megmutatja, hogyan készítettek elő egy Ben Jonson-darabot az előadására.

Látványosabbá, érdekesebbé próbáljuk tenni a színház tevékenységét, miközben a minőségből nem engedünk, s ebbe belefér több zenei program, ahogyan ez a januárig már megszervezett kamaratermi sorozatban is megjelenik - mondja Elek Tibor, aki a Bárka főszerkesztői posztját is megtartja új munkája mellett.

Bennfentesek szerint a cég a névváltoztatást is fontolóra vette, hogy minél jobban elhatárolódjon korábbi társelnökétől.

Thompson és Hopkins korábban a Napok romjai és a Szellem a házban című filmekben szerepeltek együtt.

Judd elbeszélése szerint két évtizeddel ezelőtt a producer hotelszobájában adott neki találkozót, ahol fürdőköpenyben fogadta.

A társulathoz szerződik Csákányi Eszter színész, míg Hámori Gabriella szerepeit Pető Kata (József és testvérei), valamint Waskovics Andrea (Három nővér) veszi át.

Ritkán fordul elő, hogy a színházi előadás jobb, mint a darab, pedig Kern András óta tudjuk, hogy a telefonkönyv felolvasása is izgalmas lehet. Christian Gundlach: Batang felé… , Hungarikum Pódium - Nógrádi Gábor írása.