+ Film

A színésznőknek masszírozni kellett vagy nézni, ahogy meztelenül zuhanyzik

Harvey Weinstein

Judd elbeszélése szerint két évtizeddel ezelőtt a producer hotelszobájában adott neki találkozót, ahol fürdőköpenyben fogadta.

Évtizedeken át zaklatta szexuálisan női alkalmazottait és számos színésznőt Harvey Weinstein, a The Weinstein Co. produkciós vállalat befolyásos társelnöke. Az Oscar-díjas filmmogul a lapban tagadta az ellene felhozott vádakat. A riportban többen, köztük Ashley Judd színésznő idézte fel, mi történt.

Judd elbeszélése szerint két évtizeddel ezelőtt a producer hotelszobájában adott neki találkozót, ahol fürdőköpenyben fogadta, és arra kérte, hogy masszírozza meg, vagy legalább nézze, amíg zuhanyozik – idézte a lap a színésznőt.

A nők régóta beszélnek egymás között Harveyról, eljött az ideje, hogy ez a nyilvánosság elé kerüljön

– mondta Judd a The New York Timesnak.

A Weinstein cég két meg nem nevezett alkalmazottja arról is beszámolt az újságnak, hogy az idők során legalább nyolc nővel kellett megállapodnia a filmmogulnak, köztük Rose McGowannek, akivel Weinsteinnek állítólag 1997-ben volt egy afférja, amikor a színésznő 23 éves volt.

A lap által idézett többi esetben is hasonló történetek szerepeltek: Weinstein arra kényszerítette a fiatal nőket, hogy masszírozzák meg vagy nézzék, ahogy zuhanyozik, cserében pedig azt ígérte, hogy segít nekik előrejutni a pályán. Az esetek a filmmogul hotelszobáiban történtek.

Weinstein ügyvédje, Charles J. Harder egy közleményben úgy fogalmazott, hogy a vádakban hemzsegnek a hamis állítások és rágalmak.

Megküldtük a Timesnak a tényeket és a bizonyítékokat, de azokat figyelmen kívül hagyva siettek publikálni a cikket

– jelentette ki az ügyvéd, ám arra nem adott választ, hogy Weinstein milyen konkrét állításokat vitat. A The New York Times szóvivője leszögezte: biztosak a riport pontosságában, alkalmat adtak Weinsteinnek, hogy válaszoljon a konkrét vádakra és teljes terjedelmében közölték válaszát.

Weinstein meggondolatlannak nevezte a Times cikkét, mint mondta: a lap vérbosszút hirdetett ellene.

A 65 esztendős Harvey Weinstein az elmúlt három évtizedben Hollywood egyik legbefolyásosabb filmmoguljává vált, produkciós vállalatával számos Oscar-díjas film, köztük a Ponyvaregény és a Szerelmes Shakespeare elkészítésén dolgozott, sok színész és rendező karrierjét segített elindítani, és rendkívül sikeres Oscar-kampányokat irányított a fivérével, Bob Weinsteinnel közös Miramax cégével.

A Weinstein testvérek 2005-ben hozták létre The Weinstein Co. néven új produkciós vállalatukat. Harvey Weinstein olyan Oscar-díjas filmek executive producere volt, mint Az angol beteg, a Chicago, A Gyűrűk Ura – A király visszatér, A király beszéde és a The Artist – A némafilmes.

A filmmogul nyilvánosan közzétett bocsánatkérésében elismerte, hogy a múltban sok fájdalmat okozott kollégáinak viselkedésével, de hozzáfűzte, hogy azóta igyekezett jobb emberré válni. A közleményben arra hivatkozott, hogy a hatvanas-hetvenes években még mások voltak a munkahelyi viselkedési normák:

Azóta megtanultam, hogy ez nem kifogás, az irodában és azon kívül sem.

Weinstein bejelentette, hogy szabadságra megy. A The Hollywood Reporter értesülése szerint a The Weinstein Co. vezetősége összeült, hogy megtárgyalja az ügyet, és megtegye a szükséges lépéseket.

Weinstein 2007 óta él házasságban Georgina Chapman divattervezővel, két közös gyermekük van.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Bencze szerint:

    A MOszad mikor likvidálja ezt a gyökeret?

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top