
Itt megtalálod az Oscar-díj jelöltek és nyertesek összesített listáját
Véget ért a 88. Oscar-gála, ahol a legjobb idegen nyelvű film díját Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyerte. Íme a jelöltek, valamint kiemelve a nyertesek listája.

Véget ért a 88. Oscar-gála, ahol a legjobb idegen nyelvű film díját Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyerte. Íme a jelöltek, valamint kiemelve a nyertesek listája.

A cannes-i fesztiválon bemutatott és októberben mozikba került Fatima című alkotást mintegy 300 ezren látták már Franciaországban.

A fiatal tehetségek napjával indul a 2. Magyar Filmhét, március 1-jén a filmes egyetemek diákjainak versenyben futó alkotásai mellett levetítik a elmúlt év legnagyobb sikereket hozó magyar elsőfilmjeit, este pedig egy pódiumbeszélgetést rendeznek Röhrig Gézával, a Saul fia főszereplőjével

A vasárnapi Oscar-gála forgatókönyvéért Billy Kimball, A Simpson család egyik írója felel, a hollywoodi filmipar parádés díjátadóját az Emmy-díjas Glenn Weiss rendezi. A ceremóniát, amelyen a Saul fia is díjra esélyes, a Duna is közvetíti élőben.

Március 5-én, szombaton hirdetik ki minden kategóriában az addig legtöbb szavazatot kapott 5-5 filmalkotás, amelyek közül az akadémiai tagok újabb titkos szavazással választják ki a nyerteseket. Az ünnepélyes díjátadó március 6-án este lesz.

Várady Zsolt, az iWiW alapítója beindította a Populus.hu közösségi portált. Reméli, hogy civil összefogással sikerül megoldanunk a társadalmi problémákat.

Csalódnia kellett annak, aki azt hitte, lecsengett a Hóman Bálintot ábrázoló szobor körüli herce-hurca. Pedig lenne olyan megoldás, amivel a káposzta is jóllakna és a kecske is megmaradna!

A történet két férfi, Julián és Tomás barátságáról szól, a gyerekkori barátok évek óta nem látták egymást és amikor újra találkoznak, egyikük már súlyos beteg. A film utolsó, közös napjaik krónikája - Fehér Krisztina tudósítása Madridból.

Összesen 43 alkotás versenyez a nagyjátékfilmek kategóriájában. Az elismerések ünnepélyes átadására március 6-án kerül sor.

A Saul fia producerei az interjú első változatának csütörtöki megjelenése után közölték, hogy lépéseket tesznek a Jüdische Allgemeine ellen, mert állításuk szerint a német hetilap meghamisította a rendezővel készített interjút. Az interjút mostanra módsoították.

A film sajtófőnökének csütörtök esti tájékoztatása szerint a rendező és a producerek döbbenten értesültek az írás tartalmáról.

A magyar film megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez – talán ez a mottó illene a közel egymilliárd forintból készülő új produkció, a Budapest noir lelkes alkotóihoz. Február 8-án kezdik Kondor Vilmos azonos című regénye filmes adaptációjának forgatását. A részletekről a belvárosi Central kávéházban számoltak be a szereplők és a stáb. Mint kiderült, a…

A Holokauszt és emberi méltóság címmel rendezett programsorozat keretében hétfőn és kedden kiállítás nyílik az ENSZ New York-i üvegpalotájában.

Nemes Jeles László, az Oscar-díjra jelölt Saul fia rendezője ország-világ előtt kijelentette: Mivel ebben az országban nagyon sok probléma van az empátiával, minden kamasznak látnia kell a Sault. A film ugyanis bele tudja vinni a nézőt egy másik állapotba.” Jóllehet a film okozta katarzissal nem vehetik fel a versenyt, de léteznek olyan projektek, valamint –…

A Magyar Kultúra Napja alkalmából megemlékeztek Zsigmond Vilmos operatőrről, a város januárban elhunyt díszpolgáráról is.

A Saul fia január 21-től látható az olaszországi mozikban, valamint nyitófilmje lesz a szerdán kezdődő Trieszti Filmfesztiválnak. A film római sajtóbemutatóján Röhrig Géza, az alkotás főszereplője az MTI-nek adott interjúban a nyugati civilizáció törékenységére hívta fel a figyelmet, hogy az erkölcsi nihilizmussal szemben az ész, a felvilágosodás értékei mennyire sérülékenyek.

Az elmúlt év számos személyi és strukturális változást hozott a vezető magyar szépirodalmi könyvkiadó életében, és az átalakulás idén is tovább folytatódik.

Alejandro González Inárritu A visszatérő című túlélőfilmjét jelölte a legtöbb kategóriában díjára az amerikai filmakadémia, a Saul fia című magyar dráma pedig esélyes a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára.

Nemes Jeles László alkotása egy fontos, nagyon humános üzenetet hordoz, és segít abban, hogy ne feledkezhessünk meg a holokauszt idején történt emberiségellenes bűntettekről.

A Saul fiát az elmúlt időszakban számos tekintélyes amerikai filmes szervezett díjazta. A nagy presztízsű National Board of Review of Motion Pictures (NBR), a Los Angeles-i, a New Yorki, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobb külföldi filmjének szavazták meg Nemes Jeles László első mozifilmjét azután, hogy a cannes-i filmfesztiválon a zsűri…

Ebben az évben egy férfi főszereplő játéka sem döfte át annyira a vásznat, mint Röhrig Géza jelenléte a Saul fiában - írta Collider amerikai filmes lap. Az Oscar-várományos film főszereplője ugyanakkor nem marad a pályán; hiába kap felkéréseket, nem kíván színészként működni, inkább visszatér az irodalomhoz.

Az IndieWire a 2015-ös év végén értékelte a legmerészebb húzásokat is és úgy tűnik, hogy a magyarok elég bátrak, ha filmkészítésről van szó.

Többek között Till Attila, Kern András és Fliegauf Benedek is új filmmel jelentkezik idén.

Nagy Boglárka: Amint az olvasók már láthatták, novembertől Tillai Tamás tervezésében új arculattal jelentettük meg a Filmet és a Saulust. Ugyancsak megújult Polcz Alaine sorozata, és Czeizel Balázs is új borítókat tervezett Nádas Péter műveihez. Életmű-szerződést kötöttünk a jogörökössel Nemes Nagy Ágnes műveire is, és nagy örömünkre az a Tolnai Ottó is a szerzőnk lett,…

Az Angliában forgatott magyar-brit koprodukció világpremierje január 3-án lesz a kaliforniai fesztiválon. A bemutatón részt vesz az Emmy-díjas főszereplő, Brian Cox és a rendező-forgatókönyvíró Edelényi János is.

December 22-én Nemes Jeles László filmrendező, a Saul fia Oscar-díj esélyes rendezője, Erdély Mátyás a film operatőre, és Dragomán György, a külföldön rendkívüli népszerűségnek örvendő, A fehér király című könyv írója lesznek a Zeitgeist résztvevői.

Az elkövetkező három évben a közmédia sugározza az Oscar-gálát. A jövő évi, 88. Oscar-gálát 2016. február 28-án, vasárnap tartják Hollywoodban, az eseményt a Duna élőben közvetíti majd.

A napokban jelent meg Paczolay Gyulának, a magyar közmondáskutatók doyenjének a TINTA Könyvkiadónál a Többnyelvű szólás- és közmondásszótár című nagy gyűjteménye a Híd szótár sorozatban. Alcíme szerint a kötet 340 közmondás magyar, angol, észt, francia, német, olasz, lengyel, portugál, spanyol és latin nyelven. A megjelenés alkalmából Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgatója beszélgetett a szerzővel.

Az Independent Spirit Awards díjesélyesei között legutóbb 25 éve szerepelt magyar alkotás, Szabó István Hanussen című filmje került az öt jelölt közé a legjobb külföldi film mezőnyében.

A filmet Magyarországon már több mint 90 ezren látták és továbbra is a mozik műsorán van, a nemzetközi forgalmazási jogok értékesítésével megbízott ügynökség pedig több mint 50 ország forgalmazójának értékesítette eddig.