+ Film

Nemes Jeles László: Rágalom minden nekem tulajdonított szó

Nemes Jeles László

A film sajtófőnökének csütörtök esti tájékoztatása szerint a rendező és a producerek döbbenten értesültek az írás tartalmáról.

Lépéseket tesznek a Jüdische Allgemeine ellen a Saul fia című magyar holokausztdráma producerei amiatt, hogy állításuk szerint a német hetilap meghamisította a rendezővel, Nemes Jeles Lászlóval készített interjúját. Az írás péntek délelőtt már nem volt elérhető a médium honlapján.

A produkció sajtófőnöke pénteken közölte: a lap ígéretet tett arra, hogy hamarosan közzéteszi az interjú „helyes változatát”.

A beszélgetésről nem készült hangfelvétel, és az alkotók megjelenés előtt nem látták a lap internetes oldalára csütörtökön felkerült interjút – tette hozzá.

A film sajtófőnökének csütörtök esti tájékoztatása szerint a rendező és a producerek döbbenten értesültek az írás tartalmáról.

Rágalom minden nekem tulajdonított szó

– idézte Nemes Jeles Lászlót a közlemény.

Az interjúban a lap állítása szerint a legjobb idegen nyelvű filmek között Oscar-díjra jelölt alkotás rendezője többek között azt mondta, a díjak meglepetésként érik őt, de untatják is, és a cannes-i és a Los Angeles-i rendezvényekhez hasonló események felületesek.

Készítettem egy filmet a holokauszt szörnyűségéről, semmi ünnepelnivaló nincs ezen – fogalmazott a Jüdische Allgemeine szerint Nemes Jeles László, aki állítólag azt mondta, hogy a témában készült legtöbb alkotás, például a Schindler listája vagy Az élet szép „egyszerűen hülyeség”: hollywoodi mintára készülnek, érzelmi feszültséget keltenek, aztán megríkatják a nézőket, akik ezáltal végül megkönnyebbülnek és jobban érzik magukat.

Az interjút készítő újságíró szerint a Saul fia túlnyomórészt negatív fogadtatásra talált Magyarországon, ez azonban „egyáltalán nem lepte meg a rendezőt”, aki állítólag azt mondta: Magyarországon – akárcsak korábban – most is rendkívül sokan gyűlölik a zsidókat, és ha lehetne, sokan újranyitnák a koncentrációs táborokat, „inkább tegnap, mint holnap”.

A lapnak arra az állítására és az azt követő kérdésre, hogy a Nyugat jelentős aggodalmakat táplál a Magyarországon szerinte növekvő szélsőjobboldaliságra, és hogy mennyire antiszemita az Orbán-kormány, Nemes Jeles László többek között állítólag azt mondta, Magyarország régóta a tűzzel játszik: a politikusok egyfelől szítják is az antiszemitizmust, másfelől az Orbán-kormány erősen síkra is száll a zsidó közösségekért.

Tudniuk kell: Magyarország nem normális ország, politikusai és polgárai pedig végképp nem azok – fogalmazott a lap szerint a rendező.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top