
Elhunyt Európa öntudata, Simone Veil
Simone Veil holokauszttúlélőként az antiszemitizmus elleni küzdelem élethosszig tartó harcosa volt. Határozott elkötelezettje az etikai, demokratikus és európai értékeknek és lelkes védelmezője a nők jogainak.

Simone Veil holokauszttúlélőként az antiszemitizmus elleni küzdelem élethosszig tartó harcosa volt. Határozott elkötelezettje az etikai, demokratikus és európai értékeknek és lelkes védelmezője a nők jogainak.

Bécsben és Grazban is magyar képzőművészek műveiből nyílt kiállítás, átjárás absztrakt és valós világok között. A bécsi kiállítás kulisszatitkaiba is belenéztünk, mi kerülhet a falra és mi nem. Vélemények és állásfoglalások.

Könnyed sajtóreggelivel egybekötött beszélgetésen mutatták be Csapody Kinga könyvsorozatának legújabb köteteit. Az Irány a Balaton! után itt az Irány Eger! és az Irány a Velencei-tó! A könyveket a Magvető Caféban mutatták be. Ott voltunk mi is.

A függetlenségi harcát vívó Ukrajna meglepően kevés nemzetközi figyelmet kap, ha pedig mégis, többnyire geopolitikai spekulációk tárgyaként szerepel a hírekben, elemzésekben. Mikola Rjabcsuk 2015-ben megjelent, a beszélgetés címével megegyező A két Ukrajna című esszékötete hiánypótló irodalom az ukrán kultúra megértéséhez.

A szabadságuk megőrzése mindennél fontosabb, ezért a POSZT-on kapott, 250.000 forintos MMA díjakat inkább olyan társadalmi rétegekkel foglalkozó alapítványoknak utalják át, amelyekkel a magyar kormány nem foglalkozik.

A szakmai zsűri által közönségszavazásra bocsájtott tíz kritika – a pályázók neveit, valamint a szavazatok számát felfedve – a Müpa Karc oldalán olvasható.

Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza.

Az MMA igazából egy nyugdíjasotthon, aminek a vezetője egy autoriter, antiszemita bolond. - írja Schilling Árpád.

Egy szerencsétlen esés következtében beütötte a fejét, mentők szállították a pécsi kórházba.

A szombaton esedékes idei ceremónia előestéjén ismertetett 114 oldalas születésnapi kitüntetési listán 1109 név sorakozik.

Iszonyúan élvezem a sűrűséget, úgy érzem hatékonyabb és jóval összeszedettebb vagyok, ha sok dologra kell figyelnem. Emlékszem gyerekkoromban minden nyarat végigunatkoztam és arról álmodoztam, hogy felnőttként már nem kell majd a nagyszülőkkel a Velencei tónál hűsölni, hanem elfoglalt ember leszek. Na, ezt élem most.

Lilly Kaiser beletörődött abba, hogy a férje halála után magányos, bonyodalommentes élet vár rá, így amikor egy idegen besétál a berlini régiségboltjába egy antik hegedűvel, és azt állítja, hogy a hangszer Lillyé, a nő teljesen összezavarodik. Corina Bomann A holdfénykert című, a General Press által kiadott, közel ötszáz oldalas könyvből itt egy részletet olvashatsz.

A különböző orosz hírforrások különböző verziókkal álltak elő.

Kukkants bele, mert itt a teljes pályázati anyag is!

Sok érdekességet találunk a Líra májusi sikerlistáján, többek között egymás mellé került a Pedagógus évkönyv 2017/2018 és a Kegyelemkenyér című könyv, Moldova Györgytől.

Gyökerestül kitépett fák, megrongált falak, tetőcserepek maradtak utánuk a műemlék kolostorban.

A 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok június 8-tól 12-ig tart a Vörösmarty téren. Itt az éppen érvényben lévő megjelenési listát közöljük, amely még változhat.

Véget ért a francia űrhajós küldetése, aki alaposan dokumentálta a Földet - az űrállomásról.

Orhan Pamuk nem író. De annak ellenére, hogy képtelen épkézláb mondatokat alkotni, regényeket ír. Romboló hatással van az irodalmunkra – állítja egy török irodalomkritikus, és nincs egyedül. Kovács Dalma ankarai tudósítása a Pamuk kérdésről.

Nehéz kérdés. Az elmúlt években Esterházy volt az a szerző, aki leginkább jelen volt a német irodalmi életben... Esterházy beszédeket mondott, nagy európai volt, és senki sem csodálkozott azon, hogy egy nagy európai nem Franciaországból, hanem Magyarországról jön.

Noha a borászat nyolc generációs korához képest az idén hatodik alkalommal életre hívott programsorozat fiatalnak mondható, mégis mostanra hagyományként számon tartott fesztivállal várja Villány a jó ízlés elhivatott rajongóit.

Egy tanyán a tyúkudvar egyik lakója kakassá változott. Hatalmas tarajt, díszes farktollat növesztett, hajnalonta kukorékolt és elhagyta a tojásrakást. A tanyagazda kihívta az állatorvost, aki tudományos konferenciát hívott össze, és elkezdték a kutatást.

A legnagyobb a rozmáré, a legkisebb a törpedenevéré. Nincs az elefántnak és a bálnának, a csimpánznak viszont igen, noha csak két centis. És nekünk sincs, embereknek. Nem volt neandervölgyi rokonainknak sem - írja Sausic Attila A pénisz evolúciója című esszéjében.

Az egyik fotópályázaton például az állatok páros életét lehet megmutatni, állást találhatsz a Concerto Budapestnél, és ha összejön, lehetsz ENSZ-ösztöndíjas.

NEMZETMEGVEZETŐ 1. A vezér, akire nemzeti ember, a homo nationalis vágyik. Aki leveszi válláról az eligazodás, a választás és a döntés terhét. - Leletek a Nomád Nagyszótárból, közreadja Tillmann J. A.

Nem kevés feszültség halmozódott föl a könyves szakmában az utóbbi években, melynek csúcspontja az Alexandra könyvhálózat bedőlése volt.

Amikor ébredezni kezdett a nőiségem, nem voltam túlságosan sikeres a fiúknál, de a késői bakfiskorra ez teljesen megváltozott, és akkoriban csak végletekben tudtam gondolkodni, ugyanúgy, ahogy Elvira - meséli Kolonits Klára A puritánok előadásáról.

Mikor a rendőr felvette a szolgálatot, megkérdezte a társát, hová mennek ma. Az egyetemre, pajtás, az egyetemre. Az egyetemre, csodálkozott a másik, minek megyünk mi az egyetemre? Felvételi van...

A felhívásra végül egyedül a Trafó jelenlegi művészeti vezetője jelentkezett.

Juhász György hungarológus, irodalomtörténész, a délszláv térség kutatója, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) tudományos főmunkatársa volt.