+ Képzőművészet

Kinek mit jelent a magyar valóság? – Egy bécsi kiállítás kulisszatitkai

Bécsben és Grazban is magyar képzőművészek műveiből nyílt kiállítás, átjárás absztrakt és valós világok között. A bécsi kiállítás kulisszatitkaiba is belenéztünk, mi kerülhet a falra és mi nem. Vélemények és állásfoglalások.

Bécsben és Grazban is magyar képzőművészek műveiből nyílt kiállítás, átjárás absztrakt és valós világok között. A bécsi kiállítás kulisszatitkaiba is belenéztünk, mi kerülhet a falra és mi nem. Vélemények és állásfoglalások.

Szeretem a Collegium Hungaricum felépítését, az érdekes, hajóorra emlékeztető feljárót az emeletre, na meg a tágas termeket, amelyekben már jó pár előadást és kiállítást látogattam meg az évek során. Azt azonban most először tapasztalhatom meg, hogyan hat az épületre a fizika egy bizonyos törvénye, miszerint a meleg levegő felszáll. Az emeleti terem forró és fülledt, de ez cseppet sem tántorítja el azokat a művészetkedvelőket, akik a REAL Hungary – Der Esterhazy Kunstpreis című kiállítás megnyitójára érkeznek 2017. június 27-én. Máris tele van a terem, és egyre csak gyűlnek (és sülnek és főnek) az érdeklődők.

A szervezők az ünnepélyes megnyitót inkább áthelyezik a jól légkondicionált lenti színházterembe. Erdő Rebeka, a kurátorok asszisztense először Perényi János nagykövetet konferálja fel, aki röviden kifejezi örömét, hogy megvalósulhatott ez a kiállítás. Majd Ottrubay István, az Esterhazy Privatstiftung igazgatója következik, aki az Esterhazy Kunstpreisról mond néhány szót. A díjat 2009-ben alapították azzal a céllal, hogy kortárs magyar művészeket támogassanak; a most nyíló kiállítás a kezdetektől 2015-ig szemezget a díjazottak alkotásaiból. Ottrubay külön kiemeli a nagy gonddal összeválogatott zsűrit, amely részben magyar bennfentesekből, részben nemzetközi, a magyar művészvilágra kívülről rálátó szakértőkből áll. Ezután Vitus Weh kurátor kapja meg a szót, aki az itteni kiállítás és a grazi Künstlerhaus közti együttműködésre hívja fel a figyelmet. A REAL Hungaryvel párhuzamosan ugyanis Grazban a magyar absztrakt festészetről (Abstract Hungary) is nyílt a napokban egy kiállítás.

Végül Walter Seidl képzőművész újra felvezeti az emeletre az összesereglett tömeget, hogy egy rövid vezetés keretében alaposan megnézhessük az alkotásokat (és szaunázzunk egyet, jegyzi meg a mellettem sétáló hölgy). Seidl a Weh által már elindított gondolatmenetet, a magyar realista és absztrakt festészet izgalmas együtt- és különállását folytatja. Mi tesz realistává egy művet, mi absztrakttá? Egyáltalán meghúzható-e ilyen határvonal? Valószínűleg nem, hiszen az itteni, realista kiállítás több alkotójával az absztrakt kiállításon is találkozhatunk. A termet jobban körüljárva pedig azt találom, hogy jó pár realistának mondott kép, például Bak Imréé és az arra reflektáló, Borsos Lőrinc néven alkotó festőházaspáré, akár absztraktnak is elmehetne…

Borsos Lőrinc, Bak Imre, majd megint Borsos Lőrinc. Fotó: Hacsek Zsófia.

Seidl emellett beszél arról is, milyen sajátos mellékíze van ennek a művészeti irányzatnak Magyarországon. 1989 előtt egymásnak feszültek a “szocialista realizmus” és a hivatalos kultúrpolitikába nem illeszkedő egyéb (kifejezésmódjukat és ábrázolt világukat tekintve nem kevésbé “realista”) alkotások. A rendszerváltás után pedig újabb és újabb pozíciók, mondhatni különálló realizmusok születtek, a klasszikus képzőművészet és az azt alapjaiban megbolygató fotóművészet eszközeivel mindenki megmutathatja a saját valóságát.

Grow – Makai Mira Dalma kerámiavirágai. Fotó: Hacsek Zsófia.

Ahogy egyre jobban belefeledkezünk a képekbe, már senkit sem zavar a levegőtlenség és a meleg. Sőt, néhány kép jobban megborzongat, mint egy gyorsan pörgő ventilátor tehetné. Nekem különösen tetszik a kiállítás párbeszédre épülő koncepciója: az Esterhazy Kunstpreis kitüntetettjei ugyanis mind választottak egy-egy olyan művészt, akik hatottak az ő munkájukra, vagy akikkel valamiféle párbeszédet folytatnak. Olyan ez, mint valami alkotói keresztszülőség. Így kerül egymás mellé Szabó Ábel szürke, graffitis trafóháza és Fehér László nagy erejű kompozíciója a generációkról, vagy Chilf Mária kékséges családialbum-részlete és Kaliczka Patrícia színes álmodozása a stúdióban. Bukta Imre rózsaszín, foltos kutyája a falról nézi Csató József Kutyaház című (számomra szintén inkább absztrakt, mint realista) installációját. Személyes kedvenceim végül a Kovács Olívia–Nemes Csaba páros képei lettek. Kovács Olíviát kint elkapom egy beszélgetésre, és megtudom, mi ihlette a képeit:

Az itt kiállított munkáim alapja egy szentpétervári művészcsoport 2013-as előadása, amely a Hová tűnt a kommunizmus? címet viseli. Ennek a képeit dolgoztam fel úgy, hogy a háttérbe édesanyám egy korábbi fellépését helyeztem, így egymásba csúszik a két idősík, a két különböző előadás. Aztán ahogy a maradék festéket véletlenszerűen felvittem a két nagyobb vászonra, az én alkotói folyamatom is afféle performance-jelleget kapott.

Nemes Csabát elmondása szerint azért választotta párbeszéd-partnernek, mert izgalmasnak találja a képeit és azt, ahogyan közéleti témákra reflektál. Az itt kiállított kép címe Posztháborús uszoda, és azt a pillanatot ábrázolja, amikor egy pályaudvaron (talán a Délinél vagy a Keletinél) várakoznak a menekültek. Mind színvilágában, mind hangulatában nagyszerűen illeszkedik Kovács képeihez.

Király András: Minerva (háromszor) és Birkás Ákos: Arc. Fotó: Hacsek Zsófia.

A fenti kiragadott példák mellett még további valóságok is várják, hogy felfedezzük és továbbgondoljuk őket. Tényleg felsorolhatatlanul sokfélék, de összeköti őket az, hogy mindegyikük alkotója méltónak bizonyult az Esterhazy Kunstpreisra. A díjat idén decemberben is át fogják adni – hogy ki kapja meg, azt még nem tudhatjuk, de az biztos, hogy a Collegium Hungaricumban kiállított alkotások elég magasra teszik a mércét…

REAL Hungary – Der Esterhazy Kunstpreis (Bécs, Collegium Hungaricum), 2017. június 28. – október 10.

Abstract Hungary (Graz, Künstlerhaus), 2017. június 24. – szeptember 7.

És mi zajlott a kulisszák mögött?

A fenti beszámolót annak alapján írtam meg, amit én tapasztaltam a 18:00-kor kezdődő kiállításmegnyitón. Csak utólag értesültem róla, hogy nem sokkal az érkezésem előtt Molnár Mária, a Collegium Hungaricum igazgatója a beszámolók szerint „indulatosan” rátelefonált Vitus Weh kurátorra, és leszedette a cikkemben is említett Borsos Lőrinc művészpáros egyik alkotását a falról. A See no evil, Hear no evil, Speak no evil című kompozíció három egymás mellé helyezett magyar zászlóból áll, mindegyiken egy-egy sáv feketére festve.

Először a Collegium Hungaricumra telefonáltam rá, ahol kiderült, hogy Molnár Mária szabadságon van, és a dolgozók közül senki más nem tud információt szolgáltatni a döntés hátteréről. Szerencsére sikerült viszont elérnem Vitus Weh kurátort, aki megerősítette a gyanúmat, hogy a magyar zászló felhasználása lehetett a probléma. Mivel a nagykövet is jelen volt a megnyitón, Molnár Mária esetleg attól tarthatott, hogy egy ilyen látványos mű megbotránkozást kelthet benne (nehezebben értelmezhető, ám hasonlóképpen provokatív-politikai tartalmú művek azonban fennmaradhattak a falon, például Kaszás Tamás bulletinje vagy a Borsos Lőrinc páros apró akvarelljei, amelyeken egykori közéleti személyek, Hóman Bálint, Karl Lueger és Edvard Benes üres szobortalapzatai láthatók).

Vitus Weh azt is hangsúlyozta, hogy neki és a szervezőknek az egész kiállítás érdekeit kellett nézniük, és ez adott esetben fontosabb, mint az egyes műalkotások sorsa vagy recepciója. Ezzel egyébként a Borsos Lőrinc művészpár is egyetért, ezért is fogadták el a döntést és szedték le a „problémás” művet saját kezűleg a falról, fennhagyva többi alkotásukat, amelyek nem vívták ki Molnár vagy a felette állók nemtetszését.

Schneider Erika, a kiállítás másik kurátora később azt nyilatkozta, hogy egész nap válságkommunikációt folytattak – joggal, hiszen a REAL Hungaryn történtekről időközben már olyan nagy híroldalak is értesültek, mint a HVG és az Index. Schneider Erika állásfoglalása:

Az említett kép érkezését bár jeleztük, valóban az utolsó pillanatban installáltuk és az Intézet vezetőjének felszólítására a művészekkel való egyetértésben azt a döntést hoztuk, hogy a képet leszedjük az egész kiállítási anyag megmentése érdekében, mert a mi célunk nem a botránykeltés volt, hanem, a generációk közötti párbeszéd bemutatása, és a magyar művészet nemzetközi kontextusba helyezése. Az Esterházy Magánalaptvány csodálkozik, hogy a bécsi intézmény vezetője ilyen drasztikus lépésekkel zárt ki egy értékes művészeti alkotást, ami része a kurátorunk átgondolt kiállítási koncepciónak.

Nem sokkal a Vitus Weh-vel folytatott telefonbeszélgetésem után a Collegium Hungaricum újra jelentkezett nálam, és átküldték Molnár Mária reakcióját az artportal.hu cikkére, amely beszámol a kép eltávolításának körülményeiről. Molnár arra hivatkozik, hogy a kérdéses alkotást korábban nem látta, azt a megnyitó előtt néhány órával szállították a helyszínre, ami szerinte példátlan gyakorlat a művészeti intézményekben.

Másrészt a magyar zászló Magyarország nemzeti jelképe. Nem kifejezetten ízléses a Magyar Kulturális Intézetben politikai célra felhasználni. Éppen ezért szerettem volna előbb megtekinteni. Sajnálatosnak tartom, hogy a Real Hungary kiállítás politikai felhangot kapott. A kiállítás elsősorban művészettörténeti kérdéseket feszeget, a magyar realista műábrázolás hagyományait eleveníti fel, a 21. század művészeti eszköztárával.

Hogy a politikai felhangok kinek a jóvoltából kerültek a kiállításra, azt szerintem mindannyian döntsük el saját világlátásunk és értékrendünk szerint…

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Kovács István

    2017-06-30 - 13:23

    Kinek mit jelent?

    “Vitus Weh azt is hangsúlyozta, hogy neki és a szervezőknek az egész kiállítás érdekeit kellett nézniük, és ez adott esetben fontosabb, mint az egyes műalkotások sorsa vagy recepciója. Ezzel egyébként a Borsos Lőrinc művészpár is egyetért, ezért is fogadták el a döntést és szedték le a „problémás” művet saját kezűleg a falról, fennhagyva többi alkotásukat, amelyek nem vívták ki Molnár vagy a felette állók nemtetszését.”

    Az igazság kicsit mindig más ->

    http://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/2851322/

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top