Boldog tárcáinak szövegét rövid mondatok jellemzik, a műfaj terjedelme nem engedélyez hosszú körmondatokat, felesleges sallangot, túlzó lírai leírásokat. (Boldog Zoltán Kihez beszél...
...egyesek akkor is a hermafroditizmust kárhoztatják, mikor a maszturbációról beszélnek, hiszen az, mint mondják, egyszerre passzív és aktív, azaz kétnemű. (Király Kinga...
Románoktól visszalopott vasúti kocsival indult 1920-ban Apponyi Albert és küldöttsége a párizsi béketárgyalásra. A magyarok éjjel is jegyzékeket írtak, romlott ételt kaptak,...
Mindenkinek megvan a maga drogkarrierje. A tiszták legföljebb nincsenek vele tisztában (amint legfőképpen azzal nem, hogy olyan sincs: „tiszta”). Mi ezt jól...
E fotós nemzedék alapkérdése-alapélménye a látvány mint olyan megkérdőjelezése, szétszedése elemeire, közkeletű szóval dekonstrukciója. – Béresi Csilla írása a Magyar fotóművészet az...
Mikor még a könyv elején jártam, úgy akartam kezdeni ezt az írást, hogy „bár egy kritikusnak nem illik kritikátlanul lelkesednie, én most...
Az önzés az önzetlenség alapja.
„Újra rendes magyar lettem. Három mély barázda húzódik szemöldökeim között, és az ajkaim is kifejezően görbülnek. Mindezek mellett eléggé hihetetlennek tűnik, hogy...
Régóta sejteni lehetett, Márai Sándor megírta az Egy polgár vallomásai harmadik részét, hiszen erre naplóiban is utalt.
A fél magyar sajtó egy pályaelhagyó újságírón köszörüli a tollát. Vajon irigységből?(Bakos András írása)
Kőbányán vagyunk, a Kisgergely utcában, s mert minden háznak ronda a lelke, nem kíváncsiskodunk. Dehogy akarjuk tudni, kit lakoltattak ki másfél évvel...
Itt egy részletet olvashattok Podmaniczky Szilárd Döglött sapkák című színdarabjából, amit egyetlen éjszaka írt a XVIII. Magyar Drámaíró versenyen.
Ideje indulnom a Villamosból, úgysem megy az már sehova, sőt nem is létezik. Dora Bruder útvonalát követem, csak éppen fordítva, nem megszökve,...
Két jobb minőségű budapesti lakás árából mindenkinek lehetne fenntartható munkahelyet varázsolni a faluban, ráadásul úgy, hogy a térséget is húzni tudná. Büky...
Lábass Endre beszélgetéssorozata az Egyetemi Könyvtárban, ezúttal Varázslók pálcája címen Josef Nadj-gyal. (Rőhrig Eszter beszámolója)
Egy kis Sci-fi: Az emberiséget soha nem látott veszély fenyegeti, űrbéli gyarmatai ellen három intelligens faj szövetkezik. Három faj és egyetlen ember....
Negyven évvel első megjelenése után újra kiadja David Bowie Aladdin Sane című albumát a Parlophone Label Group. Az idén egy évtized szünet...
Dashiell Hammettől A tizedik nyom című novelláskötete a hard-boiled krimi nagymesterének a Kontentinentális Detektívügynökség (Continental Op) történeteit meséli el. André Gide szerint...
Amikor beültem megnézni a Pi életét, akkor jöttem rá, hogy még soha nem néztem filmet plázamoziban. Fogalmam sem volt róla, hogy ide...
Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel (kurátor Uhl Gabriella) című kiállítása képviseli Magyarországot az 55. Velencei Képzőművészeti Biennálén. A tervek szerint...
Alejandro Hernández Cárdenas óvatosan titkos elegyébe merít egy megperzselődött, oszlásnak indult emberi fejet és öt megduzzadt, merev ujjat.
A Nemzeti Kulturális Alap új pályázati rendszert dolgozott ki a folyóiratok támogatására, amelynek alapja a lapok összköltségvetése. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Bednanincs Gábor...
A fesztivál három napjának minden szertartása a földről szólt: hegyi meditálás a gleccserek között, ételkészítés gödörben, földrengető táncok és énekek. (Szeles Judit...
Egy magas, pajeszos fickó osztotta ki a jegyeket a vasárnapi futamra. A Bosch-kanyarba szólt, négyszáz schillinget ért. (Méhes Károly prózája)
Második alkalommal rendeztemeg a Szépírók Társaságaaz IR(T)ÁS nyári írótábort, ami július 30-tól augusztus 5-ig tartott. Mácsadi Orsolya tudósítása.
Paint Up! 2012-ben is! Megjelent a világon egyedülálló virtuális épületfestő verseny 2012-es pályázati felhívása.
AViharsarok című film a kamaszkor, a szerelem és az ébredő szexualitás megélésének drámája.
A nyárra való tekintettel irodalmi programokkal ősszel jelentkeznek, addig viszont Örkény-hónapot tartanak a Kávéházban!