
A magyar popzene diktátora
Erdős Péter saját bevallása szerint sem értett a könnyűzenéhez, mégis ő volt a Hungaroton teljhatalmú márkamenedzsere. Az Erdős-mítosz nyomába eredtünk.

Erdős Péter saját bevallása szerint sem értett a könnyűzenéhez, mégis ő volt a Hungaroton teljhatalmú márkamenedzsere. Az Erdős-mítosz nyomába eredtünk.

Veszélybe kerültek a magyar irodalmi folyóiratok, mert a bevételeik legnagyobb részét jelentő állami forrás december végén elapad.

A japán építésziroda nevéhez számos kiváló múzeumi épület fűződik a világ több pontján, terveik alapján valósult meg például a Louvre Lensban megnyílt új múzeuma, a New York-i Új Kortárs Művészeti Múzeum

Néhány hete sikeresen lezajlott Budapesten a WOMEX 2015, amelynek sikerén felbuzdulva felmerült egy Magyar Zenei Exportiroda létrehozása. De hogy hol áll most a projekt, azt senki nem tudja.

Annak ellenére, hogy nem politizáltunk, és továbbra sem akarunk, azt szeretnénk, ha minél több politikus jönne el velünk a lengyelországi Az Élet Menetére.

A gyertya csonkig égett s utolsó lobbanásával megvilágította Szindbád arcát. Most bölcs volt a csukott szemű arc, közömbös és szigorú. Csak Keleten tudnak ilyen közömbösen és méltóságteljesen nézni az urak, mikor vége van valaminek.

A kutyákkal való munka nagyon sok előkészülést igényelt, és a dolgok időnként nem úgy mentek, ahogy azt az ember előre elgondolta - mondta Pejó Róbert rendező.

Az Apám kakasa és a Szakimesék két olyan, elsősorban gyerekeknek szánt könyv, amelyek anélkül tanítanak, hogy erről közvetlenül beszélnének.

Az erős nőket állítja a központba a szerdán kezdődő 59. BFI Londoni Filmfesztivál, amelynek nyitó filmje a Meryl Streep főszereplésével forgatott Suffragette című feminista dráma.

Több fővárosi helyszínen, a kortárs irodalom legjavából válogatva jelentkezik a Margó Irodalmi Fesztivál őszi különkiadása október 8-10. között. A 25 éve elhunyt Ottlik Gézára emlékezik – mások mellett – Parti Nagy Lajos, Garaczi László és Cserna-Szabó András, jön a Nobel-díjra is esélyes román író, Mircea Cărtărescu, illetve a norvég Hilde Østby.

Elolvashatod a 100 szóban Budapest legjobb 12 történetét, és megnézheted a hozzájuk készült illusztrációkat is.

Tizenöt évesen, az Apám beájulna című film Szarkájaként döntötte el, hogy színész lesz. A színpadi pályát a Nemzeti Színházban kezdte, most a Pesti Magyar Színház társulatának tagja. Villáminterjú.

Volt idő, hogy úgy tűnt, tovább megy a világ. Fiatalon hittem benne. Idős koromra viszont azt kell látnom, hogy nem lett igazam, mert optimista voltam. Túlzottan.

A Szeretföld című háborúellenes film reflektál az ukrán háborúra és a menekültkérdésre is. A produkció szinte kizárólag veszprémi színészek, filmesek és statiszták közreműködésével készül, közösségi finanszírozásból. Buvári Tamás rendezővel beszélgettünk a készülő alkotásról.

Aki az utóbbi évtizedben letévedt pár hazai punk koncertre, minden bizonnyal találkozott már a Fegyelmező Részleg nevével. Persze csalóka a név. A fehérvári streetpunk együttesről valahogy nem a fegyelmezés jut az eszembe. Sokkal inkább az önfeledt, sörözős-bandázós életérzés. Interjú az együttes basszusgitárosával.

Az idén 2015. szeptember 24. és 27 között megrendezett Göteborgi Könyvvásáron a magyar pavilonban árusítják Domonkos István: Kormányeltörésben című verse 12 nyelvre fordítva - köztük svéd nyelvre is - és egy kötetbe rendezve.

Jónás Vera különleges színfolt a hazai zenei palettán, tehetségére pedig nemcsak itthon, hanem külföldön is felfigyeltek. Most pénteken ingyenes koncerten ünnepli zenekara születésnapját, ráadásul előtte különleges zenei élményben lehet része a korán érkezőknek. A koncertről és a mostani nyüzsgésről Jónás Verát kérdeztük.

Patrick Modiano műveit – a 2014-ben neki ítélt Nobel-díj óta – kiemelt figyelem kíséri, azt, hogy rászolgált-e erre, döntse el az Olvasó. Például most!

Mariotto először nem fogta fel, mit tett, és azon volt, hogy minél hamarabb elvegye Gianozza szüzességét, de egy idő után feltűnt neki, hogy a lány nem ébred fel.

Középiskolásoknak szóló, országos pályázatot hirdetett Nagykőrös Önkormányzata a kuláküldözés és a téeszesítés emlékeinek dokumentálására.

Nem lehet, nem is kell mindenkit befogadni, de aki már bent van, azzal tisztességesen kell bánni – Tóth Krisztina, Salamon András és Csányi Vilmos véleménye.

Othello, Bűntény a Kecskeszigeten, Helyet az ifjúságnak - számos új bemutatóval várja a közönséget a József Attila Színház ebben az évadban is. Szombaton a már hagyománnyá vált utcabállal nyitják meg az évet, ahol az érdeklődők az új előadásokból is láthatnak részleteket.

Pop András az utolsó gimnáziumi éveiben kezdett el szabadúszóként grafikával foglalkozni, azóta pedig többféle területen is kipróbálta magát. Jelenleg a POSSIBLE digitális ügynökségnél dolgozik junior designerként, emellett fotózással is foglalkozik, valamint egy startup projectben is részt vesz. Interjú.

2008-ban Marlene Dumas a The Visitor című festményét 1 milliárd 317 millió forintnyi fontért vásárolták meg. Ezzel megszerezte a legdrágább festmény, amit valaha élő női művész munkájáért fizettek címet.

A Mindspace csapatának jóvoltából másodjára is útjára indult a 100 szóban Budapest történetíró pályázat. Maximum 100 szóban bárki leírhatja a fővároshoz és annak lakóihoz kapcsolódó sztoriját, érzéseit, terveit. A project egyik szervezőjével beszélgettünk.

Persze, hogy kényelmetlenné váltam Pistának, amiért ilyen körülmények között és módon elmondtam, hogy L. Simon szétfeszíti a kultúrát, ahelyett, hogy segítene összerakni, ennélfogva fertőzi a világot.

Kelecsényi László Emléked leszek című regénye, amely 2014-ben jelent meg, a hetvenes évek elején játszódik. Szereplőinek többsége ma is él, némelyikük a saját nevén szerepel a történetben.

Fiatal magyar fotósokról szóló cikksorozatunk folytatódik. Ezúttal Bódis Krisztián válaszolt kérdéseinkre, aki előző két interjúalanyunkhoz hasonlóan előszeretettel fotózza Budapestet. De vajon melyik a kedvenc fővárosi helyszíne és miképp vélekedik panorámaszabadságról? Interjú.

Projektmenedzsert keres a Park kiadó, a pályázatokat augusztus 20-ig lehet beküldeni a cikkben szereplő mail-címre.

Kínában megkezdték a világ legnagyobb, 30 futballpálya nagyságú parabolaantennával rendelkező egytányéros űrfigyelő rádióteleszkópjának összeszerelését - számolt be a helyi média a hétvégén.