Jónás Vera: A dalszerzés nem magasugrás

JVE

Jónás Vera különleges színfolt a hazai zenei palettán, tehetségére pedig nemcsak itthon, hanem külföldön is felfigyeltek. Most pénteken ingyenes koncerten ünnepli zenekara születésnapját, ráadásul előtte különleges zenei élményben lehet része a korán érkezőknek. A koncertről és a mostani nyüzsgésről Jónás Verát kérdeztük.

Tavasszal jártál Japánban, aminél talán nincs is egzotikusabb terep európai zenész számára. Mesélj erről egy kicsit, milyen élményekkel jöttél haza?

Japán valóban nagyon izgalmas hely! Mindenkinek ajánlom, érdemes odaszervezni a következő utazást, biztosan senki nem fogja megbánni. Az ottani kiadónk tavaly ősszel hozta ki a Game-et, így nagyon nagy öröm volt, hogy meghívtak, bár sajnos csak egyedül tudtam kimenni. Az ötállomásos turnéra a kintiek összeraktak nekem egy zenekart is, akik az egyetlen próbára úgy jöttek, hogy minden dalomat szinte kívülről tudták.

Londonban dalszerzést tanultál. Mennyire tett téged ez tudatos alkotóvá?

Igyekszem a dalszerzéshez minél ösztönösebb módon közelíteni. Sok dolgot tanultam kint a híres szerzemények világáról, ezeket jó tudni, de a saját dolgaimnál igyekszem ezeket nem figyelembe venni. Amúgy a kinti vizsgákon nem egyszer kaptam rossz jegyet, pont emiatt. Ez sose zavart, sőt! Elvégre a dalszerzés nem magasugrás.

Angliában is volt zenekarod, akikhez gyakran visszajártál fellépni. Most mennyire van időd erre?

Kapcsolatban vagyok a kintiekkel, van egy-két levegőben lógó dolgunk; remélem, hogy lesz időnk ezeket meglépni. Mostanság sokkal kevesebb időm lett kirohangálni és bevallom, hogy jól is érzem magam az itthoni nyüzsiben.

A Game című album két évvel ezelőtt jelent meg. Mikorra várható a második nagylemez?

Tavaly kijött egy kislemez, ez szerintem nagyon jó átkötést ad a következő nagyobb anyaghoz. Épp a pre-production fázisban vagyunk, októberben kezdünk majd stúdiózni, így ha minden jól megy, akkor jövő tavasszal jelenik meg a második nagylemezünk. Még nem látjuk a végét, de azt igen, hogy bátor vállalkozásba kezdtünk.

Mostanság sokan megkérdőjelezik a nagylemez fontosságát. Te hogy érzed, valóban veszített jelentőségéből az albumformátum?

Érdekes kérdés ez, mert ugyan a közönség már a mai világban elvileg nem tud egy nagylemeznyi tracket egyszerre befogadni, viszont a kislemezeknek meg nincs akkora nívója. Szerintem itt igazából arról van szó, hogy ki hogyan szeretné becsomagolni az alkotási folyamatait és mennyire tartja őket kis vagy nagy lélegzetűnek. Én nem csak a nagylemez létét szeretem, de a szépen kinyomtatott lemezborítókért is odavagyok.

2012-ben az Egyesült Államokban is jártál egy rendhagyó projekten. Így három év távlatából mire emlékszel vissza a legszívesebben?

Nehéz lenne egy dolgot kiemelni. Számomra az egy hónapos turné megerősítette azt a tényt, hogy lételemem a mozgás, az új környékek és emberek megismerése.

A OneBeat keretén belül számtalan zenésszel találkoztál a világ minden tájáról. Tartod még valakivel a kapcsolatot ebből a körből?

Igen, többekkel is. Van közös csoportunk a Facebookon, így mindenki meg tudja osztani, hogy éppen mi történik vele. Tavaly nyáron autóbalesetben elhunyt az egyik társunk Indonéziában, ez sokkosan érintett mindenkit, azóta közös alapunk van a családja segítésére.

Innen hoztad haza a Street Studio ötletét is. Milyen volt ezt itthon megvalósítani?

Az utcai stúdió szerencsére egy olyan modell, amely nehezen sül el rosszul. A Snétberger Tehetségközpont diákjai nagyon jól elsajátították a rendszert, nélkülük már nem tudom elképzelni, hogy milyen lenne a Street Studio. Több száz embert bevontunk már, hogy zenéljenek velünk és nagyon izgalmas szerzemények születtek.

Egy régebbi interjúban azt mondtad, hogy a gyors befutás helyett inkább a lassú építkezés híve vagy. Hogy érzed, hol tart most ez a folyamat?

Fogalmam sincs, de nem hinném, hogy ez lenne a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy érzem a fejlődést és ez a legjobb dolog, ami velem/velünk történhet. Zeneileg egyre inkább a helyemen érzem magam, sokkal bátrabb vagyok és ez elképesztő energiákat szabadít fel bennem.

Júniusban a Florence + The Machine lemezét ajánlottad a Recorder olvasóinak. Azóta milyen lemezek ragadtak meg a lejátszódban?

Most épp különböző Fiona Apple-dalokra szoktam végigugrálni a lakást. Előkerült néhány régi Sia-lemez is, Peter Gabriellel ismerkedünk, nyugis estékhez pedig csak Finket tudok hallgatni.

A zenekaros koncerteken három zenész kísér téged. Milyen nálatok a zenekari hangulat? Hogyan képzeljünk el titeket, mikor együtt vagytok?

Próbákon elég fókuszáltak vagyunk, főleg most, hogy a lemezen dolgozunk. Amúgy általában az a felállás, hogy a fiúk sztoriznak, nekem meg folyik a könnyem a nevetéstől. Legutóbb például Ausztriába menet nagyjából két órát álltunk az autópályán a dugóban, Fenyvesi Marci pedig rögtön nekivetkőzött és felmászott a busz tetejére.

Most pénteken ünneplitek a Jónás Vera Experiment zenekar negyedik születésnapját. Mire lehet számítani a koncerten?

Végre megszólal pár új dal, illetve természetesen lesz minden, ami egy szülinapi zsúrhoz kell és a Street Studio is feláll, délután 5-től lehet jönni kísérletezni velünk. A koncert 8 után kezdődik a kertben és ingyenes.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!