Shalom-tól Csintekerintőig – Bognár Szilvia interjú

Bognár Szilvia – Anima- fotó Falus Kriszta

Akik figyelemmel kísérik tevékenységed, azok tisztában vannak azzal, hogy az elmúlt néhány évben elsősorban anya és másodsorban énekes voltál. Idén ősszel viszont úgy tűnik, újra több szereplés vár rád.

Való igaz, hogy bizakodó vagyok, mert most már a gyerekek nagyobbak, az ikrek januárban elkezdik az óvodát és talán több marad az alkotásra. Most már egy kicsit bátrabban el tudok szakadni tőlük, idén nyáron már az is megtörtént, egy vagy két éjszakát is nélkülem töltöttek…

Kezdjük talán az Anima Sound System szokatlan projektjével. A Shalom című album újrabemutatása szerintem elég meghökkentő ötlet.

Ennek Prieger Zsolt az ötletgazdája, de rögtön igent mondtam a felkérésre, mert húsz év távolából tényleg érdekes visszatekinteni erre az első közös lemezre… és az Anima-korszakra, amiből annak idején tudatosan léptem ki, de mérföldkövet jelentett számomra. Húsz év tapasztalatával, és mindenféle zenei és szellemi kalandokkal a hátam mögött már teljesen másként hallom azt a zenét.

bognár - prieger - anima

Bognár Szilvia és Prieger Zsolt (fotó: Somay Márk – www.kellegy.hu)

Mit ébreszt Benned a Shalom című lemez?

Azt hiszem, hogy aki nem tudja, hogy én énekeltem a lemezen, az nem ismeri fel a hangomat. Fiatal népdalénekes kislányként álltam az Anima Sound System-ben, és hiába volt rajtam – Zsolték javaslatára – piros bőrdzseki, ez nem változtatott azon, hogy nehezen tudtam megmozdulni erre a zenére… és egy cseppet sem kívántam változtatni az akkor jónak tartott és szokásos éles torokhangomon. Vannak ilyen kedves és mókás mozzanatok, de arra pontosan emlékszem, hogy mennyire fontos volt nekem, hogy a Gencsapátiban található könyvtár emeletéről, a Vasi Népdalstúdió próbahelyéről lesétálva eljutottam az Anima Sound System próbatermébe, ami a mellékhelyiségek melletti kicsinyke szoba volt. Nem volt könnyű dolgom, amikor az akkori tudásommal megpróbáltam belehelyezni a népdalokat abba a muzsikába: éreztem, hogy ez a találkozás nem mindig harmonikus.

Kívülről ez nem tűnt annyira drámainak…

Persze, hiszen emberileg a helyemen voltam, és sokszor sikerült a népdalok helyét is meglelni. De a harmadik év végére úgy éreztem, hogy ebben a zenei közegben nem tudok hiteles lenni/maradni.

Három év kellett a felismeréshez?

A kezdeti formáció még akusztikusabb volt, ezt képviseli a Shalom is, de aztán elment a zene „egyre elektronikusabb” irányba. Kezdődött a drum’n bass, a hip-hip – és még ki tudja, hányféle – zenei irány behozása, ami Prieger Zsolt mindig nyughatatlan természetét és zenei nyitottságát tükrözte. Nekem nem voltak sajátjaim ezek a zenék, így törvényszerű volt, hogy más utakon folytassuk.

A mostani koncertre „milyen torokkal” készülsz. Reprodukálni próbálod a húsz évvel ezelőtti hangot, vagy a mai tapasztalatokat beengeded?

Azt hiszem, képtelen lennék úgy énekelni, mint akkor, bár elismerem, hogy ének-technikai bravúr lenne. Pont az a cél, hogy a tapasztalataimat és a lelkületemet beletegyem, és másként, finomabban nyúljak a dalokhoz.

Mi az, ami ebben a lemezben „kiállta az idő próbáját”?

Szerintem egy nagy hatású lemez, komoly lépcsőfok a Magyarországon elektronikus zene és népzene fúziójában. A mai tudásunkkal, jó érzéssel elmuzsikálva a lemez anyaga ma is megérinthet embereket, ma is lehet szeretni az akkori zenéket, ahogy a népzenét is. Attól még, hogy az idő halad, vannak muzsikák, amik érvényesek maradnak.

Ez a koncert egyszeri alkalom? Esetleg valaminek az (újra)kezdése?

Nem hinném, hogy visszatérnék ebbe a zenei közegbe. A lemez újra-bemutatót lehet, hogy elvisszük más városba is, de nem tervezem, hogy ebbe az irányba kalandoznék tovább. Ez továbbra sem az én otthonos zenei közegem, de sokat tanultam általa, fontos 3 év volt az életemben, jóleső újra belehelyezkedni ebbe a szerepbe és újrafogalmazni, amit húsz évvel ezelőtt megcsináltunk.

Mi újság az etNoé háza táján?

Nyáron több fesztiválon is szerepeltünk, eljutottunk Gyergyóba, felléptünk a Mesterségek Ünnepén, most indulunk egy francia fesztiválra, itthon a Szimplában muzsikálunk, de október elején már Pozsonyba megyünk. Sok tervem, ötletem van arra, hogy a repertoárt bővítsük tovább.

…és a gyerekműsor?

Ebben a témában is tele vagyok megvalósítandó ötletekkel. Dalok versek várják, hogy jövőre már megszólalhassanak. Bízom benne, hogy valóban több idő és tér lesz az alkotásra.

A gyerekekre gondolsz?

Az anyaság olyasmi, ami alól szerintem nem lehet, nem szabad kibújni. Nyilván, van arra példa, hogy valaki elmegy hosszabb időre a kétéves gyerekek mellől. Ez mindenkinek a saját döntése, de én olyan anya-típus vagyok, aki nem akarja túl korán megszakítani azt a szinte-fizikális egységet, ami fennáll. Pedig közben nagyon vágyom az alkotásra és a gyakoribb koncertezésre is. Lassan, lépésenként lehet visszatérni az intenzívebb alkotáshoz.

Sokan nyafognak, hogy az elektronikus zene és a számítógép miatt a gyerekeket manapság már sokkal nehezebb megfogni.

Én ezt nem érzékelem. Nehéz dolgom akkor van, ha túl magas a színpad, nincs előre lépcső, így nagyon elválaszt a közönségtől. Vagy az lehet még nehézség, ha valamilyen ok miatt csak páran lézengenek a színpad körül. Na, olyankor bajos a nyitómozzanatot jól megfogni. Nekem fontos a közvetlen kapcsolat kialakítása, s ha ez sikerül – találós kérdésekkel, közös dalolással – akkor már az elején, észrevétlenül be lehet vonni őket… még az Erzsébet Táborokban is működik, ahol pedig nagyon vegyes a korosztály, hétévesektől a kamaszokig. Még ilyen helyzetben is ott maradnak a sátorban – ami akusztikai szempontból eleve nem egyszerű tér – és tombolnak a Csintekerintő dalaira. Volt olyan alkalom, amikor a táborvezető kérte: pontosan fejezzük be a műsort, mert utána diszkó lesz. De a közönség nem akarta, hogy véget érjen a koncert, ők élő zenére akartak bulizni és ez nagyon-nagyon jó élmény.

(Bognár Szilvia fényképét Falus Kriszta készítette.)



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!