
Tarmo Peltokoski 22 évesen lett a Toulouse-i Operaház igazgatója
A zongoristaként is ismert 22 éves karmester, Tarmo Peltokoski Lettország nemzeti filharmonikus zenekarának is a vezetője.

A zongoristaként is ismert 22 éves karmester, Tarmo Peltokoski Lettország nemzeti filharmonikus zenekarának is a vezetője.

A Magyar Állami Operaház főigazgatói munkakörének betöltésére idén augusztusában kiírt pályázat eredménytelenül zárult.

Szinetár Miklós, az Operaház örökös tagok testületének elnöke üdvözölte: a dalszínház nem elhunyt tagok helyett választott új örökös tagokat

Az Ybl Miklós-díj a legalább tizenöt év kimagasló egyéni építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismeréséül, életműdíjként adományozható.

A Királyi Operaház az orosz-ukrán konfliktus miatt vált meg a Moszkvában született Pavel Szorokintől, aki 2007 óta dolgozott ott.

Kisebb tűz volt Budapesten, az Operaház tetején – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden. Kisdi Máté elmondta, hogy a felújítás alatt álló Andrássy úti épület tetőszerkezetének széle gyulladt meg mintegy 7 méter hosszan, 1 méter szélességben. Mire a tűzoltók kiértek, az Operaház dolgozói több porral oltóval eloltották a lángokat. A tűzoltók megszüntették az izzást.…

A Magyar Állami Operaház levéltárából eltulajdonított, 17. századi könyvritkaságok tértek vissza Magyarországra – jelentette be Facebook-oldalán csütörtökön Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára. A KKM égisze alatt működő Londoni Magyar Kulturális Központtól és a brit operaművészeti központnak számító Royal Opera House-tól néhány utcányira, egy antikváriumból kerültek elő…

Plácido Domingo, az operavilág egyik legnagyobb sztárja távozott a Los Angeles-i operaháztól. Ezt maga az operaénekes-karmester jelentette be szerdán. A híres spanyol tenor a sajtóhoz eljuttatott közleményében a döntést azzal indokolta, hogy az elmúlt hónapokban őt ért vádak, amelyek szerint évekkel korábban szexuálisan zaklatott operaénekesnőket és balerinákat, ellehetetlenítették a munkát. „Olyan légkör alakult ki, amelyben…

Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájával turnézik a Magyar Állami Operaház kamionszínpadával augusztus 24. és szeptember 1. között nyolc erdélyi városban. Az ingyenes szabadtéri előadás augusztus 24. és szeptember 1. között Kolozsvár, Torockó, Marosvásárhely, Déva, Temesvár, Arad, Nagyszalonta és Nagyvárad tereire látogat el. A turné első állomásán a 10. Kolozsvári Magyar Napok, Marosvásárhelyen a Vásárhelyi Forgatag…

A Magyar Állami Operaház épülete tavaly nyár óta munkaterület.

Hvorosztovszkij életpályájáról külön is megemlékeztünk.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója 2018 februárjától újabb öt évig vezetheti az intézményt. Most karácsonyfát állíttatott.

A sztrájkot három szakszervezet együtt hirdette meg azért, mert a tavasszal felmondott kollektív szerződés helyett Ókovács Szilveszer nem hajlandó másikat kötni.

A kiírás szerint a főigazgatóval szemben szakmai követelmény, hogy a művészi kifejezésmódok sokszínűségével őrizze, ápolja és fejlessze az évtizedek alatt összegyűjtött magyar és egyetemes opera- és balettművészeti alkotások értékeit.

A kollektív szerződés hiánya súlyos csapás az operaházi munkatársak szociális és gazdasági érdekeire, mivel nincs jogi biztosíték - ahogyan azt a jelen helyzet is mutatja - az előző évad munkabéreinek, egyéb anyagi juttatásainak, valamint az eddig jól tervezhető és ellenőrizhető munkáltatási gyakorlat rövid távú fenntarthatóságára sem.

Abban találták vétkesnek, hogy több törvénytelen kifizetést hagyott jóvá 2008 és 2011 között az operettszínháznál, valamint nem hajtott be egy bérleti szerződésből származó bevételt az intézmény kárára.

A tiszteletbeli tagokat az operaház vezetői és dolgozóinak érdekvédelmi szervezete ajánlja. A címet olyan művészek kaphatják meg, akik az opera műfajával szoros kapcsolatban állnak, a Bécsi Állami Operával szorosan együttműködnek.

Nőként is nagyon közel érzem magamhoz ezt a történetet, és lenyűgöz, mennyire pontosan, a nők lelkébe, működésébe igazán belelátva írta meg ezeket a novellákat Déry Tibor. Pontosan láttatja, hogyan szeretnek a nők - mondja Varga Judit a Szerelem című opera zeneszerzője.

A tánc castingot június 10-én rendezik meg, jelentkezni az Operaház internetes oldalán megadott e-mail címen és telefonszámon lehet.

Délben, a harangszóval egy időben megjelent cikkünkben az Operaház honlapján olvasható információk szerint azt írtuk, hogy Ákos dalait éneklik a Kádár János utolsó beszéde című kamaradrámában. Azóta ez az információ lekerült az Operaház produkciós honlapjáról.

A posztjáról leköszönt fő-zeneigazgató jelenleg a tetralógia második részét próbálja (rendező: M. Tóth Géza), A walkür premierjét március 6-án tartják az Operaházban, Halász Péter vezényletével.

Minden évben egyszer, az operabál másnapján az ország legkülönbözőbb pontjairól, hátrányosabb helyzetű kistérségeiből és egyes budapesti kerületekből érkező gyerekeket lát vendégül az Operaház és a Klauzál Lions Klub.

A produkció egyik jelenete a háborúban a nők ellen elkövetett erőszak brutalitására irányítja rá a figyelmet, a szexuális erőszak a háború egyik tragikus ténye

Ha befejezted felsőfokú tanulmányaidat, és dolgozni szeretnél, de még nem tudod hol, Budapest impozáns Operaházában most megteheted!

Ügyelőt keres a Magyar Állami Operaház, határozott időre: 2015. augusztus 10 - 2016. július 31 –ig tartó közalkalmazotti jogviszonnyal.

A milánói Piccolo Teatro színház és a Scala operaház is félárbocra eresztett olasz nemzeti zászlóval gyászolta a 82 éves korában szombaton betegségben elhunyt Luca Ronconi olasz rendezőt.

A 63 éves operabarát hónapok óta a bolondját járatta a személyzettel: mindig olcsó helyekre vett magának jegyet, mégis drága páholyokba ült be.

Kilenc pedagógus és tizennégy előadóművész részesült az Artisjus elismerésében, a kitüntetések átadására 2025. december 1-én került sor.

Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát a világ számos pontjára eljut: ma délután a brazíliai COP30 Klímacsúcson vetítik le.

Gulyás Dénes, Kálmándy Mihály és Metzger Márta az Opera új örökös tagjai.