
Ők kapták az idei állami kitüntetéseket
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban.

Két állás és két ösztöndíjporgram is található a 22 kulturális pályázat mellett, amelyekben novellaírásra, fotózásra, filmezésre is csábítanak.

A hétszáz fős lakodalmi vacsorán szintén a tradicionális fogásokaz - húslevest, pörköltet, sülteket, töltött káposztát és kalácsot - tálalják fel. A program - amelyre több ezres közönséget várnak -, vasárnap istentisztelettel zárul a bátai Szent Vér templomban.

A 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok június 8-tól 12-ig tart a Vörösmarty téren. Itt az éppen érvényben lévő megjelenési listát közöljük, amely még változhat.

A pünkösdi királynak, akit már a beavatott legények is választhattak, több előjoga is volt.

A kontinens egyes részein tilos volt miniszoknyát viselni. A bennszülött nők majdnem teljesen meztelenek, ellenben a miniszoknya viselését erkölcstelennek tartották...

Az idei könyvfesztivált, melynek díszvendége Orhan Pamuk lesz, a Millenárison rendezik csütörtöktől vasárnapig.

A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz mentek.

A Széchenyi-díj magyar állami kitüntetés, a korábbi Állami Díj helyett 1990-től szolgál a tudományos élet kiemelkedő képviselőinek elismerésére.

Frenreisz Károly, Tahi Tóth László, Nagy-Kálóczy Eszter is megkapta az elismerést. Az idén a Kossuth Nagydíjat is átadták.

A szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell. Akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel - mondta Balog Zoltán mielőtt átadta a kitüntetéseket.

A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum különleges kiállítása a természetes fény őskori emberek életében betöltött szerepét mutatja meg.

Festői indulásával párhuzamosan Bozsó János gyűjtésbe is kezdett. Az idő során múzeummá érett kollekcióját 1976-ban szülővárosának, Kecskemétnek ajándékozta.

Sőt, nem csak levágták, de közszemlére tették a Monte Calvario hegyen lévő templomban. A cselekedetet nem valami véres bosszú, hanem a tisztelet motiválta.

A kiadás előtt álló harmadik és negyedik könyv a világ összes jelentős mítoszáról fog szólni, illetve a lélek megjelenéséről a népvallásokban, a keleti filozófiákban és a hitvilágban.

Szlovákiában nem volt pszichoanalízis, és ezt pont egy olyan könyvből kell megtudnunk, mely arra vállalkozott, hogy bemutassa a pszichoanalízis szlovákiai történetét!

...egy kígyó a gyomrába siklott, mikor a patakból vizet szürcsölt. Az orvos nem magyaráz és nem értelmez, csak visszaküldi a patakhoz, hogy ismét igyon belőle, akkor megszabadul a bajától. Ott megint jön a kígyó, megint lenyeli, és mindig újra. De akkor a beteg meglátja, hogy amit kígyónak gondolt, csak a hajába tűzött madártoll tükörképe.

A Herman Ottó Múzeum divattervező pályázatot hirdet felső tagozatos és középiskolás diákok részére az „Egy vasárnap délután felöltöztem nagy cifrán…” címet viselő néprajzi témájú kiállításához kapcsolódóan!

27 magyar ismeretterjesztő, portré- és dokumentumfilm kapott összesen 187 milliót.

Már az első 'ismerkedő' expedíció során előkerült leletek is azt igazolják, hogy a Kaukázus északi előtere és a Kubán-vidék a magyar őstörténet kutatás fontos területe lehet - írja M. Lezsák Gabriella.

Két állást kínálnak az új pályázatok, az egyik Olaszországban, a másik pedig mentori állás. Ösztöndíjból is kettő van, az egyikkel egészen Svédországig lehet eljutni. És találsz bőven irodalmi pályázatot is.

Egy pietersburgi sebész páviánmirigyeket operált át egy beteg öregember mirigyeinek helyére. A pávián meghalt, viszont az öregember újra fiatalnak érezte magát, megjavult a látása...

Rengeteg újdonságot tartalmaz az első nagy őszi pályázati kiírás: 8 különböző ösztöndíjjal utazhatsz a világban, Amszterdamba állásért pályázhatsz, ezenkívül még 29 új pályázat található mindenféle művészeti ágakban.

Az első állandó csendőr emlékkiállításról.

Tavaszköszöntő népszokás volt, hogy macskákat dobáltak le az utcára a templom harangtornyából, és amelyik túlélte, azt felgyújtották.

A Fehérlófia szereplője nevének etimológiai fejtegetés nem gyerekmesébe való.

A délibábos múlt választékában ott volt még a hun, a török, sőt az indoeurópai rokonság is. A második világháború utáni világrendben, s végül a rendszerváltozás után is magát vesztesnek érző magyar nagyközönséget a délibábos múlt mákonyával kárpótolta - mondja Simoncsics Péter.

A kedvezőtlen modernizációs kísérőjelenségek közül Darvasi a társadalmi átrétegződést, az elszegényedés és meggazdagodás kettősségét, az országon belüli és országok közötti migrációt érzékelteti a könyvben, mégpedig a címszereplő vándor könyvárus, a Taligás tapasztalataiként, megfigyeléseiként. - Domján Edit írása.

Több újdonsággal várják a látogatókat az idei Vajdasági Parasztolimpián. Hamisítatlan bácskai ízek és hangulat vár minden résztvevőre: a XXI. század néprajza előttünk formálódik a Szabadkáról délre található településen.

A rendezvényen indítják útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből az ezeréves magyar határnál található Rákóczi-vár felújításához járulnak majd hozzá.