magyar színház keresési eredmények

Átadták az idei Pro Architectura díjakat

Átadták az idei Pro Architectura díjakat

Építészek, tervezők, kivitelezők, irodák teljesítményét ismerték el a Pro Architectura díjak átadásán csütörtökön Budapesten. Mások mellett az Eiffel Műhelyház létrehozását és a Károlyi-Csekonics Palota felújítását is díjazták. „Vitán felül áll, hogy a magyar építészet tartja a lépést a világ legjobb építész stúdióival, emellett képes olyan egyedülálló alkotásokra, amilyen az elmúlt években a Szent István-terem rekonstrukciója…

Elhunyt Zelei Miklós

Elhunyt Zelei Miklós

Életének 73. évében meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró – tudatta a család. Zelei Miklóst hosszan tartó, súlyos betegség után csütörtök hajnalban érte a halál. Zelei Miklós 1948. november 8-án Kiskunhalason született. Zelei Miklós pályáját a hetvenes években kezdte, kiemelkedő újságírói-szerkesztői tevékenysége elsősorban a Magyar Hírlaphoz, a Látóhatárhoz és a Délmagyarországhoz kötődik. Irodalmi munkásságából tizenhét…

Elhunyt Venczel Vera

Elhunyt Venczel Vera

Életének 76. évében elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész. Venczel Verát otthonában, szerettei körében érte a halál pénteken. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a Vígszínház saját halottjának tekinti. A színésznő több mint ötven éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, ahol emlékezetes alakítások, legendás szerepek sora fűződik nevéhez, emellett számtalan…

2021. október 25. /
, , ,
Cziffra György fia halálát soha nem tudta kiheverni – Egy lenyűgöző és drámai életpálya

Cziffra György fia halálát soha nem tudta kiheverni – Egy lenyűgöző és drámai életpálya

November 5-én lesz száz éve, hogy Cziffra György világhírű magyar zongoravirtuóz megszületett, és huszonhét éve már, hogy nincs közöttünk. A Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével februárban útjára indított Cziffra György Emlékév alatt  több mint 100 koncert, 15 ország, 40 városa szerepel a világ legkiemelkedőbb zenekaraival, leghíresebb művészeivel. A zeneprogramok mellett kiállításokat, konferenciákat, versenyeket és…

Már lehet jelentkezni a jövő évi Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra

Már lehet jelentkezni a jövő évi Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra

Jövő tavasszal ismét megrendezik az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált, a nevezéseket január 10-ig várják. A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg. A rendezvény évről évre ráirányítja a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az…

2021. október 24. /
, , ,
Szikora János új filmjében Hadik András elfoglalja Berlint

Szikora János új filmjében Hadik András elfoglalja Berlint

Hadik címmel rendez történelmi kalandfilmet Hadik Andrásról és huszárseregéről Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója. A rendező elmondta: a szintén általa rendezett Ítélet és kegyelem című tévéfilmben már dolgoztak együtt Nagy Endre producerrel, aki megkapta azt a kivételes lehetőséget, hogy Hadik Andrásról történelmi kalandfilmet készítsen. Felkérésére vállalta a rendezést. Szikora János szerint óriási lehetőség…

2021. október 21. /
, , ,
Ők kapták a Művészeti Akadémia tagozati díjait

Ők kapták a Művészeti Akadémia tagozati díjait

Átadták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozati díjait hétfőn Budapesten. AZ MMA Építőművészeti-díjában részesült Kovács Kázmér sepsiszentgyörgyi építész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem professzora alkotó, elméleti kutató és oktatói munkássága elismeréseként; valamint Benczúr László Ybl Miklós-, és Europa Nostra-díjas, Csonka Pál-éremmel kitüntetett építész magas színvonalú alkotói tevékenységében megmutatkozó környezeti érzékenysége, a közösség igényeit mindig előtérbe…

A Liszt Ünnep záróhetének programja

A Liszt Ünnep záróhetének programja

Félidejéhez érkezett az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál Felejthetetlen pillanatok a színpadon és a színfalak mögött, emlékezetes koncertek és előadások, igazi fesztiválhangulat a város számtalan pontján – ez az első Liszt Ünnep Nemzetközi Fesztivál nyitóhetének mérlege. S hogy mi mindent tartogat még a programsorozat az előttünk álló napokra? Budapestre érkezik a Snarky Puppy egykori…

2021. október 19. /
, , ,
Budapesten helyezik örök nyugalomra a Párizsban elhunyt bábművészt

Budapesten helyezik örök nyugalomra a Párizsban elhunyt bábművészt

Budapesten helyezik végső nyugalomra a január 5-én, kilencvenhat éves korában Párizsban elhunyt Bródy Vera Munkácsy Mihály- és Jászai Mari-díjas báb- és díszlettervezőt – közölte szerdán a Budapest Bábszínház. A bábtervezőtől október 20-án, 11 órakor búcsúznak Budapesten, a Farkasréti temető Hóvirág utcai ravatalozójában. A hamvakat szülei sírjában helyezik végső nyugalomra. Bródy Vera figurái az Állami Bábszínház…

2021. október 14. /
, , ,
A Térey-regény, A káli holtak színpadi adaptációjának műhelytitkairól

A Térey-regény, A káli holtak színpadi adaptációjának műhelytitkairól

A dramaturgia és a dramaturg változó helyzete a 21. században címmel szervez konferenciát október 15-én és 16-án a Színházi Dramaturgok Céhe. A Radnai Annamária Emlékkonferencia helyszíne a Katona József Színház K:antinja. A kétnapos rendezvényen nem csupán arra kaphatnak választ az érdeklődők, mit csinál egy operaházi vagy egy rádiódramaturg, de betekintést nyerhetnek A Káli holtak című…

2021. október 11. /
, , ,
Elhunyt Böszörményi Zsuzsa

Elhunyt Böszörményi Zsuzsa

Hatvan éves korában elhunyt Böszörményi Zsuzsa Balázs Béla- és a diák Oscar-díjas filmrendező – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége. Az alkotót péntek hajnalban, hosszan tartó betegség után érte a halál. Böszörményi Zsuzsa 1961. augusztus 16-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán dokumentumfilmrendezőként végzett 1991-ben. Diplomafilmje, az Egyszer volt, hol nem volt, amely egy intézeti…

2021. október 10. /
, , ,
Orbán Viktor egy görög és egy orosz rendezővel tárgyalt

Orbán Viktor egy görög és egy orosz rendezővel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Teodórosz Terzopulosz görög rendezőt, a Színházi Olimpia alapítóját, illetve Valerij Fokin orosz színházi rendezőt, akik a VII. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra érkeztek Magyarországra, valamint Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját. A megbeszélésen áttekintették a 2023-ban Budapesten megrendezendő Színházi Olimpia terveit és előkészületeit. A Színházi Olimpiát 1994-ben…

Ők kapták a Junior Prima-díjat sajtó kategóriában

Ők kapták a Junior Prima-díjat sajtó kategóriában

Hat, harminc év alatti fiatal tehetség vehette át az idei Junior Prima-díjat sajtó kategóriában kedden Budapesten. Elismerést kapott Kiss Dóra (Hajdú-bihari Napló), Molnár-Héricz Boglárka (Kecskeméti TV), Dóczi Violett (Behavior – HR-magazin, Bolgár Hírek), Vermes Nikolett (független), Zsoldos Ákos (portfolio.hu), valamint Szabó Krisztián (atlatszo.hu). Idén már nyolcadik alkalommal kérte fel a Széchenyi Kártya Programot irányító Kavosz…

A nap fotója: Német győzelem a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon

A nap fotója: Német győzelem a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon

Mintha négy napig nyár lett volna – fényáradatban úszva, várakozáson felüli hangulatban zajlott a pécsi Zsolnay Fényfesztivál szeptember 30. és október 3. között. A koronavírus miatt őszre halasztott fesztivál minden nehezítő körülmény ellenére elsöprő sikert aratott, és több tízezer látogatónak nyújtott feledhetetlen élményt. A Zsolnay Light Art Nemzetközi Fényfestőversenyen német győzelem született. Az V. Zsolnay…

Kántor László Sárga Csikó Díjat kap

Kántor László Sárga Csikó Díjat kap

Kántor László producer kapja idén az erdélyi Filmtett Egyesület Sárga Csikó Díját, amelyet 2012 óta évente olyan személyiségeknek ítélnek oda, akik munkásságukkal jelentős mértékben segítették a kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását – közölte csütörtökön az egyesület. A díjat a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén adják át, amely október 6. és 10. között zajlik Kolozsváron…

2021. október 1. /
, , ,
Sinkovits Imre nevét politikai célokra használják

Sinkovits Imre nevét politikai célokra használják

Sinkovits Imre kulturális kollégiumot szervez az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület (IKoN) és a Lakitelek Népfőiskola; a jelentkezéseket október végéig várják – jelentették be a nemzet színészének születésnapja alkalmából kedden a Lakitelek Népfőiskolán. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke emlékeztetett arra, hogy az ötlete nyomán és Seregi Zoltán rendezésében 1993-ban bemutatott,…

Elindult az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2021 őszi kiadása

Elindult az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2021 őszi kiadása

Két teltházas A nagy füzet Örkény Színház stúdió előadással indult útjára vasárnap az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál őszi programsorozata. A januári rendkívül sikeres online fesztivál után a három őszi hónapban számos budapesti intézménnyel együttműködésben szerveznek előadásokat, az újra találkozás és együtt játszás jegyében. Koncertjeik mellett ezúttal is színházi előadások, bárki számára látogatható vagy éppen szakmai…

2021. szeptember 22. /
, , , ,
Négy estén át ingyenes vetítés a Bazilika előtt

Négy estén át ingyenes vetítés a Bazilika előtt

Négy estén át várja ingyenes vetítésekkel a közönséget szeptember 22. és 25. között a Szent István téren, a Bazilika előtt a Budapesti Klasszikus Film Maraton. A szeptember 21-26. között negyedik alkalommal rendezik meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, amelynek részeként ismét szabadtéri mozival, frissen felújított magyar és külföldi klasszikusokkal várják a közönséget. Idén a 100 éve…

2021. szeptember 19. /
, , ,
Agócs Gergely: Nincs okunk haragudni a szomszéd népekre

Agócs Gergely: Nincs okunk haragudni a szomszéd népekre

II. Rákóczi Ferenc személye körül sok történet forog közszájon. Az egyik szerint a fejedelem a bécsújhelyi börtönéből való szabadulásakor a szökés közben részegnek tettette magát, és népdalokat énekelgetett rekedtes hangon, lovával botladozva. Ezért a fejedelem megmentői közé a magyar népdalt is számítsuk oda, javasolja Ortutay Gyula néprajzkutató egyik írásában. A magyar kultúra szerves részét képező…

Húsz éve történt, avagy az utolsó mohikán

Húsz éve történt, avagy az utolsó mohikán

Mély vízbe ugrik* Nagy Pál 1934. augusztus 23-án született Salgótarjánban, 1953-ban érettségizett a Madách Gimnáziumban. 1956-ban az Egri Főiskola Forradalmi Diákbizottságának elnöke, 1961-től a párizsi Magyar Diákszövetség vezetője. 1962-től a Párizsban megjelenő Magyar Műhely alapító-szerkesztője. Szintén alapító-szerkesztője a francia nyelvű d’atelier című folyóiratnak és a p’art című video-folyóiratnak. (A hatvanas évek második felében, hogy megmentsék az anyagilag ellehetetlenülő folyóiratot, szerkesztőtársával, Papp Tiborral együtt kitanulják a nyomdászmesterséget, és egészen 1989-ig…