+ Színház

Ráckevei Anna díszpolgári címet kapott Pest megyében

Ráckevei Anna

Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, 2013 és 2018 között a Csokonai Színházat vezette.

fotó: kepmas.hu

Pest megye díszpolgára lett Ráckevei Anna, a színésznő a kultúra területén elért kimagasló eredményeinek és társadalmi szerepvállalásának elismeréséül kapta a díjat – olvasható a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal pénteki közleményében.

A díjat az eredetileg a péntekre tervezett Megyenapon adták volna át, de az ünnepség a járványhelyzet miatt elmaradt.

Az összegzés emlékeztet, hogy Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, 2013 és 2018 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színházat vezette. A színpad mellett állandó közreműködője volt a Lyukasóra című műsornak, különböző hangoskönyvekben, rádióműsorokban mondott verseket, valamint olvasott fel regényeket. Több mint harminc filmben szerepelt, szinkronszínészként 90 filmhez kölcsönözte hangját. Támogatásával létrejött a Tököli Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola Alapítvány.

„Szerintem a legfontosabb életfeladatunk a delphoi jósda felirata: Ismerd meg önmagad. Ebben nyilván fontos, hogy én magam tegyek ezért, de óriási jelentősége van annak, hogy vannak-e olyan társak a környezetemben, akik ebben segíteni tudnak. A hazugság a legnagyobb abúzus önmagunkkal és embertársainkkal szemben.”

– nyilatkozta egy interjúban.

A közlemény szerint a Megyenap alkalmából Pest Megyéért Emlékérmet kapott Kammerer Zoltán a sport területén elért kimagasló eredményeinek és társadalmi szerepvállalásának elismeréséül, valamint Weltner Amália a több évtizedes gyógyító tevékenysége elismeréséül.

A megyenap alkalmából számos elismerést adományozot a közgyűlés, erről bővebb információ a www.pestmegye.hu weboldalon található.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top