A klímaválság és az attól való félelem áll Kozma Gábor Viktor első előadásának középpontjában, melynek premierje november 21-én lesz a Trafóban. A 999 című darab az emberekben dolgozó félelemre épít, de sok humorral, a társadalom felé görbetükröt tartva igyekszik rámutatni, mennyire komoly és egyszerre abszurd a helyzet. A Vadász Esélye és a Szerb Antal Színház közös előadásában a szöveg, a mozgás, a zene és a vetítés egyaránt szerepet kap. Kozma Gábor Viktor rendezővel beszélgettünk az előadásról, a klímaszorongásról és a hétköznapjainkba is betörő abszurditásról.
– A filmes világban nagy hagyománya van az „így jöttem” alkotásoknak, melyekben a rendezők első nagyjátékfilmjükben saját életük, generációjuk meghatározó témáival foglalkoznak. Mondhatjuk, hogy a 999 egy „így jöttem” előadás, melyben nemzedéked egyik fontos kérdését dolgozod fel?
Nem csak az én generációmat érinti a klímaváltozás, de engem kifejezetten foglalkoztat a téma. A 2018-as IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) jelentés óriási lökést adott ebben. Sokat gondolkoztam, hogy egyéni felelősség szintjén mit tudok tenni a klímakatasztrófa elkerülése érdekében. Emellett alkotóként is érdekelt, hogyan tudok hozzányúlni a színház eszközeivel egy ilyen nehéz témához anélkül, hogy az előadás didaktikussá válna. Különösen foglalkoztat, hogy a klímakérdés hogyan kapcsolódik a különböző társadalmi jelenségekhez, a fogyasztói társadalom logikájához, a popkultúrához és a médiához.
– Nem féltél attól, hogy olyan témához nyúlsz, ami a legtöbb emberből szorongást vált ki?
Pont erre a szorongásra építünk. Ezt az érzést próbáltuk megfogni saját eszközeinkkel. Színházi alkotóként nem tudok a probléma megoldásával törődni, mert akkor a színház lényegét, a konfliktust veszem el. Ez volt a téma nehézsége, hogy nem szabad elvenni a konfliktust, de közben arra is kell figyelni, hogy ne csak a halálfélelem dolgozzon a nézőkben. A perspektívanyújtás szándékából az előadás végén Vigh Péter, a Másfélfok szerkesztője vezet majd egy beszélgetést, ahol már szóba kerülnek a lehetséges megküzdési stratégiák is.
Kozma Gábor Viktor, a 999 rendezője – fotó: Wessely György
– Szerinted minek köszönhető, hogy a klímakérdés ennyire átpolitizálódott?
Úgy gondolom, hogy globális mértékben mindenképpen a politikai döntéshozatal tud változást hozni ezen a téren. Ezentúl sajnos természetes jelenség, hogy a környezetvédelem egy ponton túl a politikai eszközévé is válik. Ha valamivel meg lehet szólítani széles embertömegeket és félelmet lehet vele kelteni, azt a politika ki is tudja használni.
– Hogyan épül fel az előadás?
Nehéz úgy beszélni a darabról, hogy nem lövöm le a poént. A 999 egyfajta álomdramaturgiára épít. A központi karakter víziója, álma, szorongása, félelme áll a középpontban. A jelenetek dramaturgiája és kapcsolata töredékes szerkezetű. Vannak vissza-visszatérő történetszálak, és akadnak egyszeri villanások is. Mindezt a főszereplő szemszögéből láthatjuk. Az előadást közösségi alkotással, a színészek improvizációja alapján hoztuk létre. A darab összeszerkesztésében Bélai Marcelnek és Kiliti Krisztiánnak is nagy szerepe volt. A próbák során használtuk a Viewpoints-technikát is, mely a posztmodern táncból inspirálódott, de alapvetően színházi tréningtechnika.
– Hogyan jelenik meg a humor a darabban?
Elsősorban saját esendőségünkre mutatunk rá. Az emberek szeretnének boldogan és kényelmesen élni, és a legjobbat akarják szeretteiknek is. A korlátok nélküli élet iránti vágy túlburjánzást okoz a fogyasztói társadalomban és az emberi kapcsolatokban. Ennek mértéke a groteszkig fokozódik sokszor. Az esendőség azonban nem elítélendő, sőt rendkívül szerethető, emberi és humoros formát tud ölteni.
Kép az előadásból
– A hétköznapi kényelem megtartása és a körülöttünk élők iránti felelősségvállalás kérdése a járványhelyzet alatt különösen aktuális lett.
2019 második felében kezdtünk el dolgozni az előadáson, mielőtt kitört volna a járvány. Felvetettünk egy olyan ötletet, hogy az egyik jelenetben legyen egy divatbemutató, amin az embereknek egyedi gázmaszkjaik vannak. Ezen jókat nevettünk. Az utópisztikus vízió, amit megálmodtunk, nem sokkal később ránk szakadt. Egy hónappal később már maszkban próbáltunk és megjelentek az egyedi maszkok is. Ahogy a dramaturgunk, Kiliti Krisztián kitűnően megfogalmazta: az abszurd lett az új realitás. Az abszurd realitása és a groteszk humora a 999-ben is megjelenik. A járvány társadalmi felelőssége tökéletesen párhuzamba állítható, és szoros összefüggésben áll a klímakérdéssel.
– A klímaválsággal kapcsolatos személyes félelmeitek mennyire kerültek bele az előadásba?
Teljes mértékben. Sokat beszélgettünk, és mindenkit más foglalkoztat a problémán belül. Rengeget kutatómunkát végeztünk a témában, egyeztettünk a Greenpeace-szel is. Gondolkoztunk, hogy minket hogyan érint majd a jelenség. Most egy kávé mellett beszélgetünk, ami egy teljesen hétköznapi fogyasztási cikk, de lehet, hogy a jövőben elérhetetlen luxuscikké válik. Ez nem csak egy sötét jövőkép, hanem egy lehetséges forgatókönyv, amiről számos tanulmány készült. Újra kicsúszhat a lábunk alól a normalitás. Az én generációm ezt már nem élte meg. A nagyszüleink, a háborús nemzedék igen. Számunkra ez még egy rossz értelemben vett utópia. Kívánom, hogy az is maradjon, de színházi alkotóként úgy érzem, fontos foglalkoznom ezzel a szorongással.
– A darab premierje a járvány miatt egy évet csúszott. Hogyan élted meg?
Tavaly novemberben, a főpróba után jött a hír a teljes lezárásról. Abszolút egyetértettem a döntéssel. Alkotóként viszont kimaradt az alkotói munka egyik fontos fázisa, az ünnep. Az bent rekedt. Ugyanakkor tudtam, hogy így többet tudunk foglalkozni az darabbal és akár tovább is gondolhatjuk. A járványhelyzet utáni próbaszakaszban sok mindent átszerkesztettünk. Olyan hibákat vettünk észre az első előadásról készült felvételben, amikre akkor nem volt rálátásunk.
– Szerinted melyik az a korosztály, amelyiket a leginkább meg tudja szólítani a 999?
Színész kollégáinkkal – Ágh Barbarával, Szekeres Blankával és Zádor Fannival –vezetünk egy 13-16 éves fiatalokból álló diákszínjátszó csoportot. Közös munkánk elején megkérdeztük tőlük, hogy melyik téma foglalkoztatja őket leginkább. Az első válaszok közt ott volt, hogy a jövő, a gyerekvállalás és annak veszélyeztetettsége. A hétköznapjaik részét képezi a szorongás, amiről korábban beszéltem. Ezért különösen fontos, hogy tudjunk róla beszélni a színház keretei között is. Ettől függetlenül nem csak őket szeretnénk megszólítani. Örülnék, ha a középgeneráció is meg tudná találni a darabban azokat a témákat, amikhez tudnak kapcsolódni. A humor talán csatornát tud nyitni minél több emberhez.
– Az előadás témája nem csak itthon lehet aktuális. Tervezitek, hogy angol felirattal a külföldi közönséget is megcélozzátok?
Már kész a szövegkönyv angol fordítása, és elkészült a felirat az előző verzió felvételéhez. Nagyon szeretnénk kiajánlani külföldi fesztiválokra. Minél többekhez jut el az előadás, annál sikeresebb lesz a misszió, hogy a színházon keresztül is foglalkozzunk a klímaválság témájával.
Az előadás támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Trafó Kortársművészetek Háza, Greenpeace Magyarország, Magyar Művészeti Akadémia, Művészek A Kímatudatosságért csoport, SÍN Kulturális Központ és az Utcaszak – Utcaszínházi Alkotóközösség
