+ Ajánló

Lucie Horsch: Budapesti ismeretség szülte az új darabot

Lucie Horsch

Rising Stars: háromnapos fesztivál és napi két koncert a Müpában. A holland Lucie Horsch-t a felkészülés izgalmai közepette kérdeztük.

Keresés a weben

Lucie Horsch, a huszonkét éves furulyaművész egyike annak a hat kiválasztottnak (idén négy egyéni előadó és két formáció), akik szerepelhetnek a Rising Stars programban. Az Európai Koncerttermek Szervezetének évente megrendezett sorozata lehetőséget biztosít a fiataloknak, hogy egymás után több ország hangversenytermében is lenyűgözhessék a közönséget. Ez a Müpában egy háromnapos fesztivált és naponta két koncertet jelent. A holland Lucie Horsch-t a várakozás és felkészülés izgalmai közepette kaptuk el egy interjúra.

Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy kiválasztottak a Rising Stars programba?

Annyira izgalmas! Emlékszem, amikor meghallottam, hogy a Het Concertgebouw Amsterdam és a Kölni Filharmonikusok engem választottak, az első gondolatom az volt: “Hűha, mennyi koncertlehetőség!” Nagyon örülök a turnéknak, hogy láthatom ezt a sok különböző várost, néhányat életemben először. Szeretek utazni.

Hány koncertet adsz majd?

Tizenhetet. Minden városban lesz egy, és mindenhol egy kicsit más lesz a program, szóval rengeteget kell készülnöm. Általában többféle rövid darabot viszek mindenhová, hogy ezzel is megmutathassam a furulyában rejlő sokféle lehetőséget, de ha egy koncertterem hosszabb, ‘telítettebb’ programot rendel szünettel, akkor az egész repertoár megváltozik. Nemcsak hozzáadok vagy kiveszek egy-egy számot, hanem változik a sorrend, sokszor a többi előadott mű is. Az biztos, hogy unatkozni nem fogok!

Ez egy nagyon lényeges része a fellépéseimnek. Szeretem, ha van bennük valami folyamat, ha elmesélnek egy történetet. Valahonnan valahová tartanak; a zene rengeteg mindenhez köthető. Nagyon szeretem azt a folyamatot, ahogy kitalálok egy programot, kigondolom a nagy rendszert, amelyet az egyes műalkotások egymásra hatása kiad, hogyan folyik bele egyik zenemű a másikba. Néha úgy jobb, ha a darabok között tapsol a közönség, néha meg ha nem. A koncertjeim teljes előadások, nemcsak egymás mellé rakosgatott furulyadarabok véletlen sorozata.

A magyarországi koncerten sok régizenét játszol majd, de nemcsak azt. Három Kurtág György-darabot is hallhatunk, amelyekkel ráadásul csak a magyar közönséget leped meg. Miért döntöttél őmellette?

Felkértem egy Lotta Wennäkoski nevű finn zeneszerzőt, aki annak idején Magyarországon tanult, hogy ő írja meg a program keretén belül előadandó kortárs darabomat. Őt Budapesten ismertem meg régebben, amikor egy másik darabját, a Zeng címűt játszottam. Mivel a magyar főváros hozott minket össze, gondoltam, választok valami magyart is az ő darabja elé, és Kurtág rövid impressziói tökéletesek erre a célra. Ez nagyon képzeletgazdag zene sok közel-keleti hatással, főleg a Sappho-Fragment. Lotta darabjában is vannak hasonló részek, nagyon érzéki, drámai zene, néha éneknek hangzik, néha sóhajtásnak. Szóval nagyon jól illik Kurtághoz.

Tehát amikor kiválasztottak a Rising Stars programba, a feladataid része, hogy felkérjél valakit egy új darab megírására, és aztán előadd?

Igen, komoly beleszólásom volt a zeneszerzőválasztásba. Nyilván ha nem lett volna saját ötletem, akkor valakit kirendeltek volna mellém, de én rögtön tudtam, hogy Lottával szeretnék dolgozni. Számára is nagy kihívás volt ez, mert nem nagyon írt korábban furulyára. A Zeng inkább a kivétel volt, nem a szabály. Nem volt szakértője ennek az egésznek, amikor elkezdtük a munkát, de ez jó alapállás volt, mert így igazán kreatívan gondolkodott. Olyan ötletekkel állt elő, amelyek talán még senkinek sem jutottak eszébe a furulyával kapcsolatban, még a kortárs zenében sem.

Fontos szerepem volt a darab születésében is. Zoomon hívtuk egymást, Lotta megmutatta az éppen elkészült részeket, és kérdezgette: “Ezt hogyan játszanád?” Én meg: “Na mutasd csak…” Néha éppen a közös műhelymunkából jöttek az ötletei, például: “Várj csak, hiszen a furulyát az orrodba is fel tudod dugni!” (nevetünk) Mindent felhasznált, ami eszébe jutott. Az eredmény egy jópofa darab, és Lotta még a vizuális elemekre is gondolt. Például vannak részek, ahol kifejezetten előírja, hogy forduljak meg a furulyával. Mondhatnám, atletikus a darab. Rengeteg szünet van benne, tulajdonképpen a szaggatottság kíséri végig az egészet, mintha kergetnék az előadót. A ritmusa a szívdobogásra emlékeztet.

Ha elfordítod a furulyát, attól a hangzás is más lesz?

Igen, a furulya egy elég válaszkész hangszer. Különféleképpen lehet fújni, és ez mind más hangokat eredményez. Ez például a trombitával nem működne. Lotta ezt az aspektust is kihasználta a munkájában.

Ebből úgy tűnik, mintha a kortárs zene nagyban építene arra, hogy mit lehet fizikailag kezdeni egy hangszerrel. A régizenében ez az aspektus mennyire van jelen?

A fizikai rész intuitívan megy, hiszen a régi mesterek nem írtak arra vonatkozó instrukciókat, hogy játék közben hogyan álljunk, üljünk. Viszont éppen tegnap játszottam Telemann Fantasiáját, amelyben van egy á la francaise című rész. Ez egy francia duda hangját utánozza, úgyhogy annál a résznél beleénekeltem a furulyába, és a hangommal keltettem életre egy dudahangot. Jól illett a darabhoz, és a közönség nagyon szerette. Az ilyen apró felfedezések élettelibbé teszik a zenét.

Ám a régizene esetében az is fontos, hogy a leírt kompozícióból induljunk ki, és pontosan tudjuk, mit csináljunk. Precízen kell hangzania a játéknak, igazi koncertet kell adnunk, nemcsak egy előadást, ami amúgy valami zenéből inspirálódik. A kortárs zene persze más. Ebben általában minél messzebbre megyünk, annál jobbat teszünk a hangzásnak. A barokk esetében viszont nem szabad túlságosan eltávolodnunk a leírt zeneműtől. Mindkét előadásmód rengeteg kreativitást igényel.

Ez úgy hangzik, mint az a közhely, hogy a művészetben meg kell ismerned a szabályokat, mielőtt áthágod őket.

Pontosan. Ez a régizenére nagyon igaz. Bár tény, hogy a kortárs zenéhez is kellenek alapok, hogyan szólaltassunk meg bizonyos részeket, hogyan bánjunk a hangszerrel és mikor, és így tovább. A mai zeneszerzők is a saját tapasztalataikra és az általuk hallgatott zenére építenek, így a kortárs zene is valamiképpen mindig kapcsolódik a múlthoz.

Lotta például nagyban épít a népzenére. Megfigyelhető egy mintázat a műveiben, általában nagyon ritmikusak. Ha tudod ezt róla, akkor jobban érted a zenéjét. Mindig egy kicsit találgatunk, amikor vadonatúj kortárs zenét játszunk, de minél több háttérinformációt ismerünk, annál jobban fel tudunk készülni. Végtére is az a fontos, hogy az a pillanat, amikor a közönség elé tárjuk, csodálatos legyen.

Egy másik példa ugyanerre Lotta esetében az anyanyelve, a finn. Akárcsak a magyar nyelvben, a finnben is az első szótag hangsúlyos. Ezt nem tudtam, és először máshová tettem a darabban a hangsúlyokat. De amikor többet megtudtam az anyanyelvéről, akkor a gondolkodását is jobban megértettem. Főleg, ha népzenei alapokra épül, mint ebben az esetben. Egyébként Lotta a Zeng című darabjában magyar népzenét is felhasznált.

Oké, máshogy játszottad, de talán mondhatjuk, hogy nem “rosszul”, csak máshogy.

Ez elvileg igaz, gyakorlatilag viszont amint megértettem a logikát a nem indoeurópai nyelv mögött, az egész darabnak hirtelen több értelme lett. Ez olyan aha-élmény, mint amikor hirtelen megértesz valamit az idegen nyelven, nyelvből, amit tanulsz. A zeneművek valamilyen szinten annak a nyelvnek a kiterjesztései, amelyen gondolkodunk. És ha a zene élettelibb lesz, amikor változtatunk a játék valamilyen aspektusán, akkor annak a változásnak maradnia kell.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top