+ Irodalom

Zelei Miklós temetése november 26-án lesz

Zelei Mikló

A Kiskunhalason született Zelei Miklós költői, írói világában helyet kapott a valóság abszurditása és a szürreális ábrázolás.

fotó: Sárközy György 2006.12.11.
Keresés a weben

November 26-án 14 órakor vesznek végső búcsút az életének 73. évében elhunyt Zelei Miklós írótól, költőtől, újságírótól a Fiumei úti sírkertben Budapesten – tudatta a család.

Zelei Miklós 1948. november 8-án született Kiskunhalason. Pályáját a hetvenes években kezdte, kiemelkedő újságírói-szerkesztői tevékenysége elsősorban a Magyar Hírlaphoz, a Látóhatárhoz és a Délmagyarországhoz kötődik. Irodalmi munkásságából tizenhét kötet született.

A rendszerváltás idején szerzőtársával, Gazsó L. Ferenccel közös tényfeltáró riportregényekben mutatta be az államszocializmus valódi arcát. A politikai pszichiátriáról szóló Őrjítő mandragóra című könyvük máig hivatkozási alapmű.

A Kettézárt falu című szociográfiai dokumentumregénye négy kiadásban jelent meg, és jelentősen hozzájárult az ikerfalvak közötti határnyitáshoz. A Nagyszelmenc és Kisszelmenc tragédiájából írott, Zoltán újratemetve című színdarabját Vidnyánszky Attila rendezésében a Nemzeti Színház máig műsorán tartja.

Zelei Miklós költői, írói világában helyet kapott a valóság abszurditása és a szürreális ábrázolás. Munkásságát többek között Pro Literatúra Díjjal, Külhoni Magyarságért Díjjal, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el. Zelei Miklós október 28-án hunyt el hosszan tartó, súlyos betegség után.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top