
Munkatársat keres a Magvető Kiadó
Feladata elsősorban a gyártás megszervezése, az ezzel kapcsolatos adminisztráció, illetve néhány kötet tördelése lesz.

Feladata elsősorban a gyártás megszervezése, az ezzel kapcsolatos adminisztráció, illetve néhány kötet tördelése lesz.

A népesség közel egytizede küzd súlyos olvasási zavarokkal, egy speciális olvasáskönnyítő betűkészlet segítségével azonban a diszlexiások számára is átélhető lehet az olvasás öröme. A Magvető és a Manó Könyvek diszlexiások számára fejlesztett betűtípussal is elérhetővé teszi idén karácsonyra készített mesekönyveinek e-könyv-változatait. A Magvető Kiadó azt javasolja a magyar könyvkiadóknak, hogy minden e-könyvüket lássák el diszlexiások…

Az új struktúra biztosítéka a hagyományosan minőség-központú kiadói szemlélet megőrzésének és a modern marketing eszközök hatékony használatának - fogalmazott Kolosi Tamás.
A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál mára egyértelműen az olvasó, gondolkodó embergyerek (életkor nem számít) ünnepévé vált. Ma ismét két új könyvet mutatunk be.
A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra számos kiadó jelentetett meg gyermekeknek és nyitott szívű felnőtteknek szóló könyveket. Ma két ilyet mutatunk be a Magvető kínálatából. – [Böszörményi Gyula könyvajánlója]

Krasznahorkai László új regénye még idén, november 11-én jelenik meg a Magvető Kiadónál, A magyar nemzet biztonsága címmel.

A Magvető áprilisi újdonságai azoknak szólnak, akik szeretnek messzire utazni – akár Amerikába, akár Japánba, akár saját múltjukba.

Idén tizenötödször adjuk át a Petri-díjat, amelyet Nagy Bálint alapított 2010-ben. 2024-ben hárman jutottak be a Petri-díj döntőjébe.

A Petri-díj továbbra is elsőkötetes szerzőket kíván díjazni, tehát csak olyan műveket várnak, amelyek teljes terjedelmükben eddig...

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 60 éve történt A kiadói főigazgatóság levele MÉSZÖLY MIKLÓSNAK, 1961. május 12. Mellékelten visszaküldjük az „Az atléta halála” című kéziratát. A Magvető Kiadó nem vállalkozik a regény kiadására, mert a lektori jelentés szerint megoldhatatlan problémák jelentkeznek benne. A lektori jelentés aggasztónak találja az író szemléletmódját, tudatosan antirealista irodalmi irányzatát, az impresszionista,…

Az Aegon Magyarország Zrt. székházában ma délelőtt Winkler Nóra műsorvezetésével, a zsűri, a díjazott és Zatykó Péter, az Aegon Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója jelenlétében átadták az Aegon Művészti díjat a Jelenkor kiadó szerzőjének. Négy verseskötet és hat regény, összesen két kiadó – Magvető és Jelenkor – tíz kötete volt versenyben a 3 millió forinttal járó elismerésért. A díjazott mű…

A kiadó tervei szerint a sorozat segít feltárni világirodalmi összefüggéseket vagy megmutatni egy-egy remekmű titkait.

Az egész napos programot egyfajta könyves „Gesamtkunstwerk”-nek szánják: a kerekasztal-beszélgetések és író–olvasó találkozók mellett kiállítást, könyvvásárt és könyvcserét is rendeznek.

A designt Németh Márton tervezte, a kiadó szerint a sorozat darabjai külső megjelenésükben egyszerre idézik a régi és a korszerű könyvek hangulatát.

A régi-új piaci szereplő integrálásával a cégcsoport kiadói márkáinak száma kilencre nőtt.

Rekordforgalmat bonyolított a tegnap zárult Ünnepi Könyvhéten a Magvető: a legismertebb hazai szépirodalmi könyvkiadó 60%-kal növelte forgalmát az egy évvel ezelőttihez képest.

Az elmúlt év számos személyi és strukturális változást hozott a vezető magyar szépirodalmi könyvkiadó életében, és az átalakulás idén is tovább folytatódik.

A régi sorozat indítókötetét Marosán György írta, az új sorozat Réz Pál memoárjával indít. Idén kettő, a későbbiekben évente legalább négy kötettel jelentkezik a Tények és Tanúk.

A napokban véget ér Enyedi Ildikó új filmjének nyári forgatása, a Testről és lélekről című film már 9 éve vár a megvalósításra.

Hagyományos könyvkiadás vagy self-publishing? A Publio Kiadó által szervezett beszélgetésen, Babiczky Tibor író, a Petőfi Rádió munkatársa arról is beszélt, hogy nem volt egyszerű útja addig, amíg a Magvető szerzője lett.

Michel Houellebecq új regényének címoldalán Mona Lisa látható nikábban. A Magvető kiadó szerint szó sincs iszlámellenességről.

A Magvető Kiadó könyvtervezőt és illusztrátort keres Keresztesi József verses mesekönyvének a tervezéséhez és illusztrálásához. Pályázatot hirdettek.

Az egyik legnagyobb gond a magyar könyvpiacon, hogy a szakmánkra száz éve jellemző tisztességes verseny szabályait néhány piaci szereplő felrúgta - fogalmazott Zentai Péter László.

Van olyan ügynök, aki csupa érzelem és indulat, és megsértődik, ha nem akarok megvenni valamit az ő kedves szerzőjétől. És van olyan, aki abszolút profi üzletemberként viszonyul a dologhoz.

A nagy múltú kiadó elkötelezett a szépirodalom és a kortársak iránt, bátran fiatalít, bár néha kénytelen visszautasítani vagy megvárakoztatni a szerzőket.

Tizennégy kötettel készül a Magvető a 85. Ünnepi Könyvhétre. (Librarius-hír)
Élcelődjünk! Nem lehet igazán fogékony irodalomfogyasztó, aki nem kedveli a nagy kiadók sajtótájékoztatóinak szükségszerűen bumfordi báját. A képmutatásnak – esetleg az empátiának – egyik eddig fel nem tárt formája, hogy az újságírók, bértollnokok és egyéb betűvetők nem kellően aknázzák ki a sajtótájékoztatót, mint humorforrást… (Grozdits Hahó írása)

Krasznahorkai László új regényét a szerző távollétében, instrukcióit követve mutatja be a Magvető Kiadó csütörtökön 17 órakor.

Puskás Panni a Magvető Kiadónál megjelent első regényének főszereplője három nő, akik a boldogulásért küzdenek.

Máté Gábor köszöntőjét Krasznahorkai László 70. születésnapjára a Magvető kiadó tette közzé a Facebook-oldalán.