
Világsztárok és 360 fokos VR élmény a Müpa 2018/2019-es évadában
A 2018/2019-es évadban is az a célunk, hogy a Müpa emblematikus terei jól megközelíthetők, élhetők, szerethetők legyenek - mondta Káel Csaba igazgató.

A 2018/2019-es évadban is az a célunk, hogy a Müpa emblematikus terei jól megközelíthetők, élhetők, szerethetők legyenek - mondta Káel Csaba igazgató.

Az idei évadban az új vlog kategóriával bővül a Karc pályázat: 5 percnél nem hosszabb videóblog-pályamunkákat benyújtásával lehet pályázni és a zsűri a vlog kategóriában különdíjat ad ki.

A Müpa hosszú évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a Fesztivál Színház és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem produkcióit kiemelkedő minőségben rögzítse.

Szelíd fény áramlott ki Bukta Imre koronacsakrájából, mi meg csak néztük őt, nevettünk történetein, s örvendeztünk vala. Az Art Capital záróhétvégéjére Edit is átjött Vácról, együtt vetettük bele magunkat a programokba - Welbach Lola záró csemegéje az Art capitalról, Átlag Edit vendégszereplésével. Így teljes a Librarius új duóformációja: a Versusgirls.

A szakmai zsűri által közönségszavazásra bocsájtott tíz kritika – a pályázók neveit, valamint a szavazatok számát felfedve – a Müpa Karc oldalán olvasható.

Itt közöljük a pótelőadások dátumát is.

Közel ötven zenekar jelentkezett a Müpa rendhagyó tehetségkutatójára, a Garázsband Fesztiválra, akik közül az évadban fellépő művészekből összeállt zsűri választotta ki azt az öt fiatal együttest, akik május 26-án élőben is megmutathatják tehetségüket a színpadon.

A pályázatokat a - Bocskor Bíborka, Jónás Vera, Hrutka Róbert, Little G Weevil és Jamie Winchester - összetételű zsűri bírálja el.

Egy Koppenhágában rendezett járműkiállításon megjelent az ifjú Henri Ford is. Az amerikai autókirály minden pavilonba bepillantott...

A Müpa Jazz Showcase mára tíz éve ad bemutatkozási lehetőséget a fiatal muzsikusoknak, esténként pedig a legjobb magyar jazzisták váltják egymást a színpadokon. Február 4-én a Bágyi Balázs New Quartet olyan koncerttel készül, ami biztosan beírja magát a magyar jazztörténelembe.

Vajon hogyan férhet össze egy majdnem százéves némafilm a kortárs komolyzenével? Többek között erről kérdeztem decemberben Varga Judit zeneszerzőt, aki a Konzerthaus felkérésére írta meg a Mr. West rendkívüli kalandjai a bolsevikok földjén című zeneművet. Majdnem egy hónappal később, január 12-én 19 óra körül pedig a Fesztiválszínház nézőterén ülök és kíváncsian várom, hogy láthassam és…

A 7-nek egyszerű oka van: heten vagyunk az együttesben. És mivel mindenkivel tudatni akartuk, hogy mindent természetesen csinálunk, Naturally 7 lett a nevünk. - meséli az együttes vezetője.

Újcirkuszi előadásoknak, gyermekműsoroknak és könnyűzenei koncerteknek ad otthont vasárnaptól január 6-ig a Müpa Kultúr Kültér.

Az amerikai formáció európai turnéja egyik állomásaként nemrég megjelent új lemeze dalai mellett minden bizonnyal néhány jól ismert David Bowie-számot is elő fog adni.

A Müpa a korábbi Hans Sachs-díj sikerére alapozva hirdeti meg ismét kritikaíró pályázatát, ám ezúttal nagyobb hangsúlyt fektet a fiatal felnőttek megszólítására. A Karc néven megújított pályázat 30 évnél fiatalabb, felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak szól.

Idén a francia kultúra vendégeskedik a Müpában: a szeptember 21. és 28. között tartott Európai Hidak 2016 elnevezésű fesztiválon a Budapesti Fesztiválzenekar mellett fellépnek a francia művészeti élet legnagyobbjai.

Megérkezés után az irtó kedves idegenvezetők nagyon világosan elmondták, hogy mi ez az intézmény. Pont olyan, mint a Szentháromság: három érthetetlen dolog összegyúrva egy végképp érthetetlenné, konkrétan: rendezvényközpont, továbbképző központ és kiállítótér. Amik együtt egy Digitális Erőművet tesznek ki.

Ősszel a népszerű irodalmi estek, a Literárium sorozatának vendége lesz többek között Esterházy Péter. A könnyűzene iránt érdeklődőket várja az év végén mások mellett az Ivan & The Parazol és a Punnany Massif csapata is.

Tízéves a Müpa világhírű orgonája. Fassang László orgonaművész, a budapesti Zeneakadémia és a párizsi Conservatoire tanára azt mondja: a Müpa hangszere annyi lehetőséget rejt magában, hogy még neki sem sikerült mindet feltérképeznie a tíz év alatt.

Zenéjük egyszerre elgondolkodtató és lendületes, humoros és virtuóz. Neander-variációk című első lemezük jelentős nemzetközi sikert aratott.

A latin jazz úttörőjeként a Volcán tagjai – Gonzalo Rubalcaba, Horacio ‘El Negro’ Hernandez és Armando Gola – több mint 150 albumon működtek közre, s nem kisebb nevekkel zenéltek együtt, mint Al Di Meola, Dizzy Gillespie vagy éppen Paul Simon. Árpilis 26-án pedig trióként jönnek, hogy akárcsak egy igazi vulkán, kitörő erővel szórakoztassák a Müpa…

Meghökkentő szépségű albummal jelentkezett az elmúlt tíz év összefoglalásaként a Müpa. Nem csak nézegeti és olvasni, de hallgatni is érdemes!

A mostani sorozat alcíme – Filmek a szabadság természetéről – hűen tükrözi az ország akkori lelkiállapotát. Túl az ’56-os események okozta sokkon látszólag nyugalom van az országban, a Kádár-rendszer is mondhatni konszolidálódott a kezdetekhez képest, de valahol mindenki érzi, hogy ez mégsem igazi szabadság.

A Bartók Béla születésének 135. évfordulójára meghirdetett 2016-17-es Bartók-év programjában hangversenyek, fesztiválok, kiállítások, nemzetközi zenei verseny és egy kritikai összkiadás elindítása is szerepel.

Nemzetközileg is egyedülálló különleges albumot adott ki a Müpa, amely az intézmény első 10 évét dokumentálja. A Müpa Budapest című exkluzív kiadvány különleges korlenyomat.

Cecilia Bartoli, Sir Antonio Pappano, Eötvös Péter, a New York-i Filharmonikusok - világsztárok, vezető hazai és nemzetközi együttesek, új és megújult sorozatok, a világhír küszöbén álló fiatal tehetségek – a Müpa 2016/2017-es évada is gazdag kínálattal várja a minőségi kultúra közönségét. A következő szezon koncertjeire 15 féle sorozatból válogathatnak az érdeklődők, a bérleteket március 10-től…

Február 20.-án a Kafka-töredékek po. 24 előadásával köszöntötték Kurtág György zeneszerzőt a Müpában, ahol többek között ifj. Kurtág György is fellépet. Az itt látható fotókat az ünnepélyes koncerten Posztós János, a Müpa fotósa készítette.

A 30Y az egyik leggyakoribb visszatérő alternatív rockzenekar a Müpában. A csapat december 29-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben kocsmakoncertet ad - cefréshordó, fröccs, minden lesz.

A jelenlegi ügyvezető mandátuma 2021-ig tart - erről döntött Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

A Müpa impozáns belső tereiben, és az épület előtt felállított szabadtéri színpadon a hazai jazzélet jeles képviselői alapozzák meg a hangulatot.