Szelíd fény áramlott ki Bukta Imre koronacsakrájából, mi meg csak néztük őt, nevettünk történetein, s örvendeztünk vala. Az Art Capital záróhétvégéjére Edit is átjött Vácról, együtt vetettük bele magunkat a programokba.
Szolnoki József a Kádár-kori falusi kockaházainak díszítéséről tartott vetített képes előadást. (Mindenki ismeri a jelenséget, most is tele van vele a magyar vidék.) Ha Szolnoki valahol vetít, ne hagyd ki! Miközben magyaráz, egyre jobban belendül, saját szavába vág, lába táncot jár, s közben ki-kicsap a kulturális antropológia paralel ösvényeire is – például elkezd, majd félbehagy egy előadást a tetoválások evolúciójáról, nevezetesen, hogy miért van a fél magyar populáció maori harcosnak és jakuzának kivarrva, amely kérdés legalább olyan izgalmas, mint a főcsapás -, szóval Szolnoki József hatása alá vonja közönségét. Ámulatba ejtően ad elő az általa posztparasztnak nevezett réteg önkifejezéséről.
Szolnoki ráizgult a témára.
Edit: Nálunk, az Alföldön, a tükrös dekoráció volt a menő. Az ügyeskezű kőműves mesterek különleges alkotásai annyira részei voltak gyerekkori hétköznapjaimnak, hogy észre sem vettem őket. Mélyen személyiségem része ez a technika, a mai napig a kőporozás szót használom, akkor is, mikor nem kéne. Olyan vagyok, mint az öregek, akik azt mondják, hogy „bemegyek a Tanácsra mert el kell intéznem valamit”. Pedig azt már mióta Önkormányzatnak hívják.
Aztán még egy kiállítás, a Létszekvenciák. Szentendre legderűsebb kiállítóhelyén közelmúltbeli és kortárs itt élő képzőművészek fűzik fel komoly műveiket és vicces agymenéseiket az Otthon/otthontalanság főtémára. EfZámbó festménye a kedves efzámbós motívumokkal.
efZámbó István: Mindenki másképp forog a sírjában
Pacsika Rudolf filmje és képei – aki pont olyan vidám ember, mint ahogy neve és a kiállításon játszott kisfilmje sugallja, és aki sajátos, kreatív szabadtáncával, csúcspontra tud vinni minden szentendrei házibulit, mint magam is tapasztaltam -, meg Deim Balázs* letisztult, kozmikus fotográfiái. A kiállításon összesimulnak a felsoroltak és sok egyéb kortárs művész munkái a korábbi, XX. századi helyi festők alkotásaival. Korniss Dezső 1935-ös képén szentendrei templom mellett ház és bárányfelhő lebeg derűs nyugalommal. Kijöttem az épületből, álltam a teraszon, bámultam a Duna felé. Szelídfényű szombat délután volt. A folyó felett bárányfelhő, mellette templomtorony és háztető lebegett.
Korniss Dezső képe.
Itt, a Létszekvenciákon éreztem meg, hogy tényleg Szentendre a magyar képzőművészet fővárosa. Meg azt – nagy erővel, szinte meglökött –, hogy milyen jó élni. Amely életöröm tovább fokozódott a Bukta Imre – Lévai beszélgetés során!
Bukta Imrének örvend a közönség.
Ezért a Bukta nézésért jöttem, ami a szemüvege mögül villog, ezekért a nagy szemekért. Meg azért a viháncoló derűért, ahogy életét mondja. Elmesélte a hungarocellből kivágott Éljen a Vörös Varrat! feliratot, amit a Barátság kőolajvezeték szovjet-magyar összehegesztési ünnepségére kellett készítenie. (Mi ez, ha nem performance? Minden művészet. Igaza volt a Fluxusnak.) Élete bosszantó, szorongató epizódjait is – meghiúsult élőtárlatát a világ legérdekesebb tyúkjairól, trágyából készített kompozíciójának lelakatolását, vagy faluja régi polgármesterének erdőmészárló bűnét – olyan élvezetesen meséli, hogy bármeddig tudnád hallgatni. (Mint Tolnait.) Azt is elmondta, hogy a mai napig értetlenül áll 2012-es Műcsarnokbeli életmű kiállításának páratlan sikere előtt.
Edit: Bukta Imre egyéb tehenes, csirkés terveit is hallottuk. Az autodidakta művész agro vonala újra támad! Fellobbant bennem az alföldi parasztlány – voltférjem szerint csak műparaszt –, megint feltámadt bennem az érdeklődés a mezőgazdaság iránt. Micsoda ifjúkorom volt a kőporos házak és csirkék között! Mindent tudok a vetési távolságokról és a Mullard kacsák tartási technológiájáról. Beszélnem is kéne Imrével.
Ezután pedig, tulipános jókedvünkben odakönyörögtük magunk mellé pár fotóra napunk hőseit, éspedig a legjobb helyre, Tolnai Ottó versei elé.
Edit: A szokásos Lolás túlzás! Dehogy kellett könyörögni! Boldogan jöttek fotózkodni, hülyéskedni.
Csacsiságot írtam a múltkor – némileg felment, hogy információhiány miatt -, most korrigálom: az Art Capital a legnagyobb művészeti esemény idén.
A városban mindenképpen, de szerintem az országban is.
Szolnoki József izgága ember.
Szolnoki József önmaga fényében fürdőzik, mi az övében.
Lévai nagy, Edit normál méretű, Lola viszont kicsire összement.
A programok végetértek, de a kiállítások még láthatóak! Október elsejéig mindenképpen, de van, ami október végéig, november elejéig. A fesztivál remek honlapján minden infó fent van. Buda megvár.** Most ne oda menj, Szentendrére gyere.
Élő nyílvesszőként mutatom az utat a Fiedler kiállítás felé.
Welbach Lola
*A programsorozatról írt hat cikkben sok profi és sok amatőr kép látható. A profi képeket Deim Balázs készítette, melyekért köszönettel tartozom neki. (Szuperkedvenc: Laca meg Lola. Köszi, Balázs!)
**Két rendőr sétál a pesti Dunaparton. Megszólal az egyik: – Nézd, ott a Budai Vár! Mire a másik: – Hadd várjon…
