független színház keresési eredmények

Librarius Kezdőlap

A Librarius a kortárs kultúra online fóruma. A napjainkban születő kortárs kultúra nehézsége, hogy keveset tudunk róla és tartalmai a nagyközönség számára nehezen érthetőnek, bonyolultnak tűnnek. A Librarius olyan közérthető, friss tematikájú összkulturális portál, amely közönségbarát szolgáltatásokkal és tájékozódási ajánlatokkal, nemzetközi kitekintővel várja olvasóit. Látványos élményt nyújtó képek és szövegek, hangos és képi híradások. A…

2014. február 2. /

Nemzet Művésze díj bűncselekményt elkövető művésznek is?

A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek csütörtökön a Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvény módosítását, amelynek értelmében a legkiemelkedőbb művészek elismerésére létrejönne a Nemzet Művésze díj - olvasható a parlament honlapján.

2013. december 20. /

Valachi Anna új könyve: „A nő számomra rejtély” – József Attila asszonyai

Sajátos hangvételű, akár életrajzi regényként is olvasható könyvében a szerző nemcsak a heves szerelmi vágytól lázas költő képzelt és valódi nőkapcsolatait tárta föl, hanem annak a mélyrétegű vonzalomnak az eredetét kutatta, amely az asszonyi törődésre szomjazó József Attilát gyermekkorától kezdve utolsó lélegzetvételéig jellemezte. (Itt a könyvből olvashattok egy részletet éselvárunk a bemutatóra)

2013. november 4. /
Pályázatok 2013 november 2

Pályázatok 2013 november 2

Benne: páylázatok civil szervezeteknek, nemzetiségi támogatásra, állás Kairóban, ösztöndíjak Azerbajdzsánba, Tajvanba és Angliába.

2013. november 2. /
Az irodalom mindig gazdagabb, mint a politika – beszélgetés Esterházy Péterrel

Az irodalom mindig gazdagabb, mint a politika – beszélgetés Esterházy Péterrel

Három magyar regényíró, egy költő és három dzsesszmuzsikus járja kisbusszal az országot. Szegeden és Sopronban is megtelt a nagyterem az estjükön, pedig a Szó és zene című előadáson csupán annyi történik, hogy a felolvasott írásokat hallgatva a zenészek improvizálnak, és reagálnak a közönség rezdüléseire is. Az egyik szereplő Esterházy Péter, akit vállalkozásukról, a bizalmatlanság természetéről,…

2013. október 27. /

Provokatív és újító Salamon Eszter-darab a Café Budapesten

Formai újításokkal és a megszokottól elrugaszkodó produkcióval érkezik a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválra a Berlinben élő és alkotó, világhírű magyar táncos-koreográfus, Salamon Eszter, aki a testtelenség témáját járja körül október 11-12. között a Trafóban. A Mesék a testtelenségről (Tales of The Bodiless) érdekessége, hogy maga az előadóművész hiányzik belőle. A darabról Salamon Esztert kérdeztük.

2013. október 11. /

Őszi Kollekció + októberben is Thealter Szegeden

A Metanoia Artopédia Mutatványosok az Alkimisták utcájában... c. előadásával folytatódik az Alterra - régi zsinagógában a MASZK Őszi Kollekciója. Másnap indul a kiemelt programsor, a szegediek őszi Thealterje, az U21 plusz.

2013. október 4. /

Celluloidmámor a szegedi várban

35 szupernyolcas film került a szegedi Super 8mm Fesztivál versenyprogramjába. A vetítéseket progresszív zenei koncertek, performanszok, vetélkedő valamint különleges fény- és térjátékok kísérik. Táncolhatunk Dj. Zöld bakelitjeire, utazhatunk a Colorstarral, a legkisebbeknek meg várhoz jön a bábszínház.

2013. szeptember 23. /

Mi táplál és mi pusztít? – beszélgetés Király Kinga Júliával

Szeptember 6-án a Könyvkóstoló irodalmi est ismét duplázott, azaz egyszerre két vendéget köszöntött Tiszakécskén. Király Kinga Júlia dramaturg, író, akit a Librarius olvasóinak nem kell bemutatni, hisz a mi oldalunkon is rendszeresen publikál, az est után adott interjút Böszörményi Gyulának. (a másik vendég nevét később áruljuk el)

2013. szeptember 14. /
Pályázatok 2013. augusztus 30.

Pályázatok 2013. augusztus 30.

Benne: állás Oslóban, fordításpályázat németről, fotópályázatok,ösztöndíjak Berlinbe, Bécsbe, Amerikába és a Franciaországba...

2013. augusztus 30. /

Kihozni az állatot: Gyönyörű vadság a lét

A Thealter megnyitói évek óta méltó felütései az elkövetkezendőknek. Azoknak az előadásoknak, amelyek ma progresszívek és függetlenek a Kárpát-medencében és környékén. 23. alkalommal költöztek Szegedre a Kárpát-medence és környéke szabad színházai. Összefoglaló a megnyitóról, a Metanoia Artopédia és aKosztolányi Dezső Színház előadásairól.

2013. július 21. /