+ Film

Fekete leves a Titanicon – Novák Erik interjú

Egy fillér nélkül csináltuk végig a forgatást, a szereplők és a stáb százalékosan részesedik majd a produkció hasznából.

Pénz, korrupció, szerelem, menekülés és árulás – Novák Erik fekete humort sem nélkülöző, kíméletlen akcióthrillere, a Fekete leves a Titanic Filmfesztiválon debütált a közönség meleg fogadtatása közepette.

A péntek esti premier előtt az Uránia mozi színpadára lépő rendező köszönetet mondott minden a filmen dolgozó alkotónak, stábtagnak és szereplőnek, valamint a titanicos premierért Horváth György fesztiváligazgatónak. A megtapsolt vetítés végén pedig a produkció minden részvevőjét a színpadra szólította, köztük a főbb szerepekben feltűnő Nagy Zsoltot, Szabó Simont, Vágvölgyi B. Andrást és Perjés Zoltánt is.

„Egy fillér nélkül csináltuk végig a forgatást, kétmillió forintos, minimális költségvetéssel, ami tényleg csak néhány, apró dologi kiadást fedezett, de ez a film kivitelén nem látszik meg. A független produkció úgy jöhetett létre, hogy a szereplők és a stáb ingyen dolgozott, mindenki százalékosan részesedik majd a produkció hasznából.” – mesélte a rendező a bemutató előtt.

„A Fekete leves egészestés nagyjátékfilm, néhány kényszergyógykezelt elmebeteg története, akik megszöknek egy zárt intézményből és egy füles alapján kirabolnak egy pénzszállító autót. Ez egy nagyon régi ötlet, amit a Nyóckeren és a Zuhanórepülésen is dolgozó alkotótársammal, Nagy Viktorral kezdtünk el, aztán az ötlet továbbgondolásához csatlakozott Perjés Zoltán és Baráth Gyula, így született meg a történet, amiről úgy éreztük, hogy meg tudjuk valósítani. És ez úgy tűnik, sikerült”.

A 2007-ben készült Zuhanórepülés után a Fekete leves már a rendező második, alvilági körökben játszódó akciófilmje.

„A bűnfilmen keresztül sokkal mélyebben el lehet mondani általánosabb összefüggéseket. Egyébként gyerekkorom óta szeretem az ilyen filmeket. Kimeríthetetlen téma, tükör a társadalom másik oldalárról, ami engem sok szempontból érdekel. De igazából a Fekete leves is emberi történet, ahogy a Zuhanórepülés is emberi dráma volt”.

Novák Erik filmrendező interjút ad az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2014. április 4-én. Novák Erik akcióthrillere, a Fekete leves a Titanic Filmfesztiválon debütált. MTI Fotók: Szigetváry Zsolt.

Novák Erik filmrendező interjút ad az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2014. április 4-én. Novák Erik akcióthrillere, a Fekete leves a Titanic Filmfesztiválon debütált. MTI Fotók: Szigetváry Zsolt.

A másfélórás filmhez nem készült forgatókönyv, de Novák Eriknek pontos elképzelése volt arról, hogy mi történik az egyes jelenetekben, a színészek pedig ez alapján improvizáltak.

„A karakterek, a szereplőkre íródtak, ami fontos volt, mert mindenkinek csak úgy kellett viselkednie egy adott szituációban, ahogy egyébként tenné. A felkészülés során a színészekkel részt vettünk csoportterápián, de valójában mindenki be lett dobva a mély vízbe. Ugyanakkor vezetett improvizációval dolgoztunk. Azért szerepeltem magam is, hogy irányítani tudjam a dolgok dinamikáját, mert kívülről ez lehetetlen. Az egyik ápoltat játszom a filmben”.

A színészek a saját nevükön szerepelnek, de a rendező szerint ennek nem volt különösebb oka: „Praktikus dolog volt, így egyszerűbb volt megjegyezni”.

A Fekete levest tizennégy nap alatt forgatták le, intenzív munkával, aztán hosszú hónapokig tartott a vágás, egészen a bemutató napjáig. Nagyvásznon ő is most látta először, és reméli, hogy a produkció hamarosan forgalmazót talál, hogy a mozikba kerülhessen.

A filmet Dobóczi Balázs és Simon Tamás fényképezte, akikkel Novák korábban nem dolgozott még, a produceri feladatokat pedig Darvas Csanád és Kresméry Dávid látta el.

Szabó Simon a premier előtt arról beszélt, hogy hálás szerepet kapott.

„Egy amnéziást futballhuligánt alakítottam, aki öt percnél tovább nem tud visszaemlékezni, leépült, csendes figura, akit néha elkap a hév.” A színész úgy vélte, a Fekete leves sikeres lehet a mozikban, „olyan akcióvígjáték, ami bátran felveszi a versenyt a hasonló kategóriájú filmekkel.”

A Titanic Filmfesztivál programján április 10-én, csütörtökön a Toldi moziban tekinthető meg ismét a Fekete leves.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top