független színház keresési eredmények

Koronavírus-kompatibilis performaszot mutatnak be a berlini magyar intézetben

Koronavírus-kompatibilis performaszot mutatnak be a berlini magyar intézetben

A koronavírus-járvány miatt színházterme helyett épületének hatalmas földszinti üvegfala mögé rendezett performasszal folytatja Magyarországon és Berlinben élő művészeket összekapcsoló sorozatát a német főváros magyar kulturális intézete, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB). A Változatlan című darabot a nézők a CHB belvárosi épülete előtt, a Maxim Gorkij Színház és a Humboldt Egyetem főépülete közötti kis téren tekinthetik…

Pofontól beszakadt dobhártya – A párkapcsolati erőszak útvesztőjében

Pofontól beszakadt dobhártya – A párkapcsolati erőszak útvesztőjében

Megtudtuk, hogyan pattog a segítséget kérő ember tehetetlenül, flippergolyóként a különböző ellátórendszerek között. Így jutottunk el végül a koncepcióhoz: nem csak egyéni történeteket szeretnénk színpadra adaptálni, hanem a személyes sztorikon keresztül azt az egész kafkai labirintust - beszélgetés Kovács D. Dániel rendezővel a Trafó előadásáról.

Váncsa István újra főz – Az Élet és Irodalom 2020/41. számából

Váncsa István újra főz – Az Élet és Irodalom 2020/41. számából

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. FEUILLETON Váncsa István Rizike córdobai mogyoróval címmel írt gasztroesszét. „Wildschweinék Valencia központi vásárcsarnokában bóklásztak elsősorban azért, mert piacon bóklászni jó, mediterrán piacon bóklászni még jobb, hatalmas mediterrán piacon bóklászni pedig annyira jó, hogy azt már el se lehet mondani. Mellesleg a pesti nagycsarnok…

2020. október 8. /
, ,
Nemes Z. Márió a Csáth-díjjal járó fél disznót az Oltalom Karitatív Egyesületnek ajánlotta fel

Nemes Z. Márió a Csáth-díjjal járó fél disznót az Oltalom Karitatív Egyesületnek ajánlotta fel

Arra keressük a válaszokat, hogy milyen új, alternatív módjai vagy formái lehetnek annak, hogy az irodalom és a kortárs képzőművészet felől megszólíthassunk olyan témákat, mint például a nemzeti identitás vagy azok a magyar történelmi motívumok, amelyeket hagyományosan „sorsfordítónak” is neveznek.

Milyen gyerekkori emlékeket őrzünk a 80-as évekből? – a Kelet című előadás a Trafóban

Milyen gyerekkori emlékeket őrzünk a 80-as évekből? – a Kelet című előadás a Trafóban

Szeptember 22-én és 23-án mutatja be új előadását a Dollár Papa Gyermekei társulat a Trafó Nagytermében. A kelet-európai identitás kérdéseit boncolgató KELET egy nemzetközi projekt részeként valósul meg Ördög Tamás rendezésében. A főbb szerepeket Rába Roland, Kiss-Végh Emőke, Stork Natasa, Terhes Sándor és Urbanovits Krisztina játsszák. A Dollár Papa Gyermekei színházi műhely 2013 óta évente…

2020. szeptember 19. /
, ,
Cannes, Velence, Berlin és Toronto filmfesztiváljai a világ döntéshozóitól kértek támogatást

Cannes, Velence, Berlin és Toronto filmfesztiváljai a világ döntéshozóitól kértek támogatást

Több mint negyven vezető filmfesztivál, köztük Cannes, Velence, Berlin és Torontó fesztiváljai, valamint nyolc nagy filmipari szervezet arra szólította fel a globális politikai döntéshozókat, hogy nyújtsanak támogatást a koronavírus-járvány által súlyosan érintett ágazatnak. A nemzetközi filmfesztiválok felhívásához egyebek mellett a Filmproducerek Szövetségének Nemzetközi Föderációja (FIAPF), az Európai Filmrendezők Föderációja (FERA), a Filmforgalmazók Szövetségének Nemzetközi Föderációja…

2020. szeptember 3. /
, ,
90 éve született Galgóczi Erzsébet – Az Élet és Irodalom 2020/35. számából

90 éve született Galgóczi Erzsébet – Az Élet és Irodalom 2020/35. számából

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. FEUILLETON Bacsó Béla A test és a lélek című esszéje Thomas Mann A varázshegy című regényéről szól. „Újraolvasva a művet, a megcsináltság/Mache (Benjamin) olyan finom játékát emelném ki, ahol a későközépkori Piéta-szobor szemlélése és megvitatása állásfoglalásra kényszeríti alakuló-képződő hősünket, az emberi nyomorúság, a…

2020. augusztus 28. /
, ,
Russell Crowe Tébolyára vonultak újra moziba Észak-Amerikában

Russell Crowe Tébolyára vonultak újra moziba Észak-Amerikában

Hónapokig tartó kényszerű szünet után Russell Crowe Téboly című filmjének premierjével nyíltak meg az észak-amerikai mozik azokban az államokban, amelyekben annyira visszaszorult a pandémia, hogy már biztonsággal kinyithattak. A Variety.com beszámolója szerint Florida, Texas, Georgia és más államok filmszínházainak első nagy premierje az Oscar-díjas Russell Crowe főszereplésével forgatott Téboly című thriller volt. A produkciót Észak-Amerika-szerte…

2020. augusztus 26. /
, ,
Aki kiismerte az amerikai könyvkiadók világát – Az Élet és Irodalom 2020/30. számából.

Aki kiismerte az amerikai könyvkiadók világát – Az Élet és Irodalom 2020/30. számából.

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. INTERJÚ „Dickenst is bepanaszolták nálunk” – Orsós László Jakabbal beszélget Köves Gábor. „Munkahelye a koronavírus miatt zárva tartott, de így is egyike volt a George Floyd meggyilkolása nyomán kitört tüntetések New York-i helyszíneinek. Orsós László Jakab négy éve a Brooklyn Public Library egyik…

2020. július 25. /
, ,
Mennyire másképpen élhető meg két ember számára ugyanaz a szerelem?

Mennyire másképpen élhető meg két ember számára ugyanaz a szerelem?

Horvát Lili rendező mozifilmjét meghívták a velencei filmfesztiválra: a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre az első magyar film lesz a Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogram történetében. A film a Szerdai gyerek (2015) című többszörös díjnyertes alkotás után Horvát Lili második nagyjátékfilmje, mely a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon tartandó világpremier után, szeptember 24-én érkezik a…

2020. július 24. /
, ,
Az amerikai film első kopasz sztárja jól ismerte Picassót

Az amerikai film első kopasz sztárja jól ismerte Picassót

Julij Boriszovics Briner származása és gyermekkora magában is egzotikus volt, de ő maga még színesebb történeteket terjesztett. Vlagyivosztokban jött a világra a szovjet ellenőrzés alatt álló, de névleg független Távol-keleti Köztársaságban. Mérnök-feltaláló apjának svájci német, mongol és orosz felmenői voltak, anyja egy orosz doktor lánya volt. A színész olykor azt állította, hogy Taidzse Kahn néven…

2020. július 12. /
, ,
613 milliárd forintnyi támogatást kap a brit kulturális szektor

613 milliárd forintnyi támogatást kap a brit kulturális szektor

Több mint másfél milliárd fontot fordít a brit kormány a koronavírus-járvány miatt súlyos pénzügyi helyzetbe került művészeti és kulturális intézmények megmentésére. A Downing Street által hétfőn közzétett tájékoztatás szerint a színházak, a múzeumok, a képtárak, a zenei intézmények és a nagy mozihálózatokhoz nem tartozó, független filmszínházak számára összeállított pénzügyi mentőcsomag értéke 1,57 milliárd font (613…

György Péter a Floyd halálát követő szoborrongálásról – Az Élet és Irodalom 2020/25. számából

György Péter a Floyd halálát követő szoborrongálásról – Az Élet és Irodalom 2020/25. számából

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. SZILÁGYI ÁKOS 70 A hetvenéves Iker-Tigris címmel Margócsy István köszönti. „Szilágyi Ákos, a nagy átváltozóművész hetven éves lett – ő is, aki az európai horoszkóp szerint az Iker (Ikrek?) jegyében született, s ezért állandó kettősségben látja, mutatja, éli önmagát, aki a kínai horoszkóp…

2020. június 18. /
, ,
Ők kapták az Év Gyerekkönyve Díjait

Ők kapták az Év Gyerekkönyve Díjait

Már ötödik éve szervezi és osztja ki a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve Díj elismerést öt kategóriában, a független szakmai zsűri döntése alapján. Gyerekkönyv-írói, ifjúsági írói, illusztrátori, műfordítói, valamint innovációs kategóriában érkeztek a nevezések a 2019-ben megjelent könyvek közül. Az Év Gyerekkönyve címre ismét kiemelkedő gyerek- és ifjúsági könyvekkel neveztek a kiadók.…

2020. június 6. /
, ,
Báron György az Elia Kazan-ügyről – Az Élet és Irodalom 2020/20. számából

Báron György az Elia Kazan-ügyről – Az Élet és Irodalom 2020/20. számából

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. FEUILLETON Fried Ilona Történelmi és társadalmi traumák az olasz fikcióban és dokufikcióban címmel írt esszét. „Az elmúlt évek olasz történelmi, kulturális évfordulói, a társadalmi, politikai változások az irodalmat, a színházat, a filmet is megérintették, számvetésre késztették. 2009-ben az első futurista kiáltvány századik évfordulóját,…

2020. május 14. /
, ,
Nem rászorultsági alapon, hanem feladatvállalás alapján osztják ki a segélyt az előadóművészeknek

Nem rászorultsági alapon, hanem feladatvállalás alapján osztják ki a segélyt az előadóművészeknek

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, ezt az összeget Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztják szét a bevétel nélkül maradt előadóknak. Az Emmi szombati közleményében kiemelték: a világjárvány okozta veszélyhelyzet számos kulturális…

Al Pacino 80 éves: Tanuld meg a szöveged, és hogy hogyan kell elmondani, és aztán ismételd

Al Pacino 80 éves: Tanuld meg a szöveged, és hogy hogyan kell elmondani, és aztán ismételd

Április 25-én lesz nyolcvanéves Al Pacino Oscar-díjas amerikai színész, aki ugyanolyan hitelesen játszott maffiózókat, csavargókat, gyilkosokat, nyugállományú vak katonatisztet, bűnüldözőt, könyörtelen kaszinótulajdonost, „Dr. Halált”, III. Richárdot, Heródes királyt, sőt még magát az ördögöt is megelevenítette. Alfredo James Pacino Harlemben letelepedett szicíliai bevándorlók gyermeke. Háromévesen már nagyszülei előtt „lépett fel”, s ettől fogva kihasznált minden szereplési…

2020. április 25. /
, ,
Ma nyit a Budapesti Távmozi, itt olvashatod az egész országban látható programot

Ma nyit a Budapesti Távmozi, itt olvashatod az egész országban látható programot

Cannes-ban díjazott filmekkel, magyar különlegességekkel és Javier Bardemmal nyitnak újra a budapesti artmozik – egyelőre virtuálisan. A kultúra soha nem látott virtuális bősége teszi elviselhetővé nap mint nap a március óta tartó karanténlétet. A színház- és operaközvetítések, koncertfelvételek mellett hatalmas online filmválaszték is rendelkezésünkre áll, azonban sokan nehezen igazodnak el a hirtelen ránk zúdult tartalomcunamiban.…

2020. április 21. /
, , ,
Woody Allen szerelmi életéről is mesél

Woody Allen szerelmi életéről is mesél

Április 7-én kerül a könyvesboltok polcaira Woody Allen önéletrajza, amelynek megjelenése sokáig kétséges volt amiatt, hogy a közelmúltban újra a címoldalakra került a rendező elleni évtizedekkel ezelőtti gyerekmolesztálási vád – írja a Variety című filmes portál. „Ez a könyv átfogó beszámoló Allen magán- és szakmai életéről, bemutatva a film, a színház, a televízió, az éjszakai…

2020. március 5. /
, ,
A magyar kultúra leépítéséről tartottak konferenciát

A magyar kultúra leépítéséről tartottak konferenciát

Háttal Európának – A kultúra, az oktatás, a tudomány és a média leépítése Magyarországon (2010-2020) címmel tartottak konferenciát magyar ellenzéki európai parlamenti (EP-) képviselők kedden Brüsszelben. A konferenciát azzal a céllal rendezték, hogy felhívják a figyelmet a magyarországi „illiberalizmus nemcsak a jogállamiságra, de a társadalomra gyakorolt hatására is”. A konferencián a résztvevők bemutatták a rendezvény…

Azt mondják, elönti a pénz a magyar kulturális életet

Azt mondják, elönti a pénz a magyar kulturális életet

Ebben az évben még több pénz jut kultúrára: 2019-ben 453 milliárd forintot szánt a kormány a területre, idén pedig ez az összeg elérheti az 578 milliárd forintot – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton. Közleményükben azt írták: az Eurostat adatai szerint GDP-arányosan Magyarország költi a legtöbbet kulturális beruházásokra, így az Európai Unió éllovasának számít.…

Angelus Iván: A nézőnek mindig igaza van

Angelus Iván: A nézőnek mindig igaza van

December 21-én a Budapest Kortárstánc Főiskola oktatói és növendékei A nyugalom, a remegés címmel a Trafóban mutatják be produkcióikat, melyek között nagyszínpadi előadás, workshop prezentáció és óra-bemutató is lesz. Angelus Iván, a Főiskola alapítója, rektora mesélt a produkciókról és a programok világáról. Kortárs tánc vagy kortárstánc A kortárs tánc fogalmát alapvetően két megközelítésből vizsgálhatjuk. Az…

Gőrgey Gábor 90 éves – Az Élet és Irodalom 2019/47. számából

Gőrgey Gábor 90 éves – Az Élet és Irodalom 2019/47. számából

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. GÖRGEY GÁBOR – 90 Széchenyi Ágnes köszöntője: „A Színház című folyóirat drámamellékleteként jelent meg egyik írói védjegye, a Galopp a vérmezőn (1983) című dráma. 1951 nyarán játszódik, ez a kitelepítés első irodalmi megszólaltatása. Néhány mondattal előbb a posztmodern jelző – amihez Görgey Gábornak…

2019. november 21. /
, ,