+ Film

Taníthat-e az SZFE-n, aki 28 év alatt 3 emlékezetes művet tett le az asztalra?

Az abszurd az, hogy vannak országok, ahol az alapítványi működés lehet a függetlenség záloga. Nálunk éppen ellenkezőleg… – Harmat György írása.

Másnap

Janisch Attila nem szorul a védelmemre. Személyesen nem ismerjük egymást (legfeljebb én őt, látásból). Nem elfogultság vezet tehát, filmkritikusként azonban meg kell szólalnom.

A Filmhu szeptember 11-én közölt egy (7-én készült) interjút Lajos Tamással, az SZFE-t fenntartó alapítvány egyik kurátorával. Az operatőr-producer ekként nyilatkozott: „Van olyan oktató a filmművészetin (sic!), aki tizenhat éve nem csinált filmet, viszont folyamatosan politizál. Én évente megcsinálok minimum öt-hat filmet, tehát én filmesnek gondolom magam. Aki tizenhat éve nem csinál filmet, és politizál, az szerintem politikus, csak a sportállása a Színház- és Filmművészeti Egyetemen van.” Később hozzátette: „Szerintetek ez rendben van? Nem az a lényeges, hogy személy szerint kire gondolok, én a helyzetről szeretnék beszélni. Szerintem ennek nincs helye az egyetemen, akkor sem, ha jobboldali, és akkor sem, ha baloldali politizálásról van szó.”

Lajos Tamás nem fedte fel az inkriminált személy kilétét, ám a filmszakma, a tájékozott közönség és az érintett számára is azonnal világossá vált, hogy Janisch Attilát bélyegzi meg az idézett módon. A „tizenhat év” említése különösen nyomra vezető momentum. A filmrendező a Színház.online-on nyílt levélben válaszolt az őt ért vádakra, szeptember 13-án. Visszautasítja az állítást, miszerint politikus lenne, nem pedig tanár. Hivatkozik – többek között – diák-Oscarra jelölt és azt elnyert (Kovács István) tanítványaira, a mintegy kétszáz hallgatóra, akit az elmúlt években osztályfőnökként és óraadóként tanított, a filmnyelv működéséről és használatáról írt, summa cum laude minősítésű disszertációjára. Kitér arra is, hogy „aki véleményt mond, az él a szabad véleményalkotás alkotmányos állampolgári jogával. A nyilvánossá tett magánvélemény politikai tartalma miatt még senki nem lesz politikus.”

Árnyék a havon

Janisch Attila számomra teljességgel meggyőző nyílt leveléhez hadd fűzzem hozzá a magam mondandóját. Szégyenszemre evidenciával kell érvelnem: a művészet nem mennyiség, hanem minőség kérdése. Azt, hogy Janisch 16 éve nem rendezett új filmet, kritikusként és magánemberként is fájlalom. Azt, hogy eddigi életműve „csak” néhány rövidfilm és 3 nagyjátékfilm, ugyancsak. Eszembe nem jutna azonban negatív következtetésekre jutni e tényekből, mindig is reméltem, hogy ez a helyzet változni fog. A rendező tehetségéről már Zizi című, kitűnő főiskolás vizsgafilmje is (1982-ben az SZFE főiskola volt) tanúskodott, Törőcsik Mari és Nyakó Júlia játszotta benne a főszerepet. A 3 nagyfilm pedig, az 1992-es Árnyék a havon (Mirosłav Baka), az 1997-es Hosszú alkony (Törőcsik Mari) és a 2004-es Másnap (Gáspár Tibor) – zárójelben említettem a főszereplő színészeket – mind többszörös díjnyertes alkotás, a magyar filmművészet maradandó értéke.

Huszárik Zoltánt joggal tartjuk számon kultúránk nagy alakjai közt. Pályafutása alatt – kisfilmjei mellett – 2 nagyjátékfilmet alkotott (Szindbád, Csontváry), igaz, mindössze 50 év jutott neki az életből. Jacques Tatinak 75, rendezői „termése” mégis összesen 2 rövidfilm és 6 nagyfilm (köztük az Hulot úr nyaral, A nagybácsim és a Play Time), volt, hogy két alkotásának bemutatója között 9 év telt el. Fassbinder 36 évet élt, 13 művészileg aktív esztendeje során 31 nagyjátékfilmet készített. A sor hosszan folytatható: Tarkovszkij 7 nagyfilmjével Godard-tól 58 áll szemben. Az illető rendezők életéről, lehetőségeikről, külső-belső gátjaikról, munkamódszerükről sokat mondhatnak ezek a számok, művészetük minőségéről semmit. Mindannyian a mozgókép kiemelkedő mesterei.

Éppenséggel abban sem lehet kivetnivalót találni, ha valaki aktív rendezői pályáját felcseréli a filmes oktató tiszteletre méltó, nem kevésbé nehéz, nem kevésbé hasznos hivatására. Magyar példa is van rá: Gazdag Gyula betiltott filmekben és művészi sikerekben gazdag alkotói tevékenységét „áldozta fel” (szinte teljesen) a pedagógia oltárán. 31 éve mutatták be legutóbbi nagyjátékfilmjét (Túsztörténet), azóta két dokumentumfilm és egy rövidfilm került ki a keze alól. Viszont 1990 és 1993 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola főtanszakvezetője, 1993-tól 2015-ig a UCLA (Kaliforniai Egyetem – Los Angeles) professzora, 1997 óta a Sundance Institute rendezői műhelyének vezetője. 2010-ben a Daily Variety nevű lap az USA tíz legjobb filmoktatója közé választotta. Ennyit Lajos Tamás felvetéséről, hogy filmesnek nevezhető-e, taníthat-e, aki tizenhat éve nem csinált filmet. Janisch Attilát – pályatársához, Gazdag Gyulához hasonlóan – bízvást tarthatjuk érdemdús filmes pedagógusnak, rendezői nemzedékek nevelőjének (is).

Eredetileg a kurátorral folytatott beszélgetésnek csak eme egyetlen mozzanatáról akartam írni, arról, hogy vádjai nem állják meg a helyüket. De nem hagyhatom figyelmen kívül azt, hogy Lajos Tamás értelmezése szerint a kuratórium – melynek tagja – nem sértette meg az egyetem autonómiáját. Helyénvalónak tartja, hogy kész alapító okirattal kezdték meg tevékenységüket, anélkül, hogy abba az SZFE vezetőinek és szenátusának bármi beleszólása lett volna. Így véli: „Valóban, aláírt dokumentummal érkeztünk, és ehhez jogszabály adta jogunk volt. […] Nehezen látom be, miért ne éltünk volna ezzel a törvényi felhatalmazással.” Nem gondolja visszásnak, hogy az átalakítás határidejét önkényesen korábbra hozták, 2021. január 1-jéről ez év szeptember 1-jére. Az interjú elejétől végéig azt hangsúlyozza, hogy párbeszédre törekedett (sőt többször beszélt) az egyetem filmes oktatóival. Nyilván nem érti, hogy nem játszhat demokráciát egy antidemokratikus törvény antidemokratikusan kinevezett kuratóriuma. Ezért nem jelentene megoldást Vidnyánszky Attila esetleges lemondása sem a testület elnöki tisztéről.

Az abszurd az, hogy vannak országok, ahol az alapítványi működés lehet a függetlenség záloga. Nálunk éppen ellenkezőleg: az állam úgy biztosítja tartós beavatkozását az intézményi ügyekbe, hogy feladatait kiszervezi vazallusaik vezette alapítványokba. És képviselői cinikusan a tiltakozók ellen fordítják a fegyvert: visszakívánkoztok az állam kebelére? Hiszen eddig éppen az volt a bajotok, hogy a kormány rátelepszik mindenre.

Ha van igazság a Földön, a 155 éves univerzitás védői elérik céljukat: visszakapják egyetemük autonómiáját, választott vezetőiket és a lehetőséget a szerves fejlődésre, melyet a kuratórium szeptember 1-jén életbe léptetett, önkényes szabályrendszere megszakított. De nem vagyok biztos benne, hogy van igazság a Földön. Abban azonban igen, hogy az igazságot, a morális erőt az SZFE ellenálló diákjai és dolgozói képviselik, nem a hatalom.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Baranyai György szerint:

    Remek, logikus állásfoglalás, gratulálok! És köszönöm, a SZFE nevében is!
    Tisztelettel.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top