esterházy keresési eredmények

Esterházy Péter kikerülhetetlen – Kortárs magyar költők emlékeztek a hazai irodalom nagyjaira

Esterházy Péter kikerülhetetlen – Kortárs magyar költők emlékeztek a hazai irodalom nagyjaira

Mit jelent számunkra a költészet? Hogyan hatottak kortárs szerzőinkre a régi, nagy formátumú magyar írók?  Április 18-án szerdán került megrendezésre a Tükrök, a Hadik Irodalmi Szalon költészet napi estje, mely a hazai irodalom ismert alakjait idézte meg. Az esemény két házigazdája Juhász Anna irodalmár és Takács Bence előadóművész-műsorvezető volt, beszélgetőtársaik pedig Ughy Szabina, Szöllősi Mátyás,…

A nap fotója: Picasso műveiből nyílt kiállítás az Esterházy-kastélyban

A nap fotója: Picasso műveiből nyílt kiállítás az Esterházy-kastélyban

Érdeklődők a Que viva Picasso! című kiállításon a pápai Esterházy-kastélyban 2018. március 11-én. Az október 31-ig megtekinthető tárlat Pablo Picasso több mint száz grafikáját és litográfiáját mutatja be Thomas Emmerling német műgyűjtő gyűjteményéből. MTI Fotó: Krizsán Csaba Pablo Picasso Jézus-ábrázolásai egy utánnyomott kötetben.

Teljes az Esterházy Alapítvány 2018-as programja

Teljes az Esterházy Alapítvány 2018-as programja

Kulturális és turisztikai szezonnyitó az Esterházyaknál – A 2018. március 1-4. között megrendezendő Utazás kiállításon (A csarnok 304 D stand) az Esterházy-standot felkereső látogatók értékes ajándékot nyerhetnek, – Magyarnyelvű tárlatvezetések a március 15-iki hosszú hétvégén Fraknó várában és a kismartoni Esterházy-kastélyban, – Március 23-án A zebra és a kolibri címmel nyílik interaktív, mesekönyveket bemutató új…

Ők 21-en kerültek az Esterházy Művészeti Díj első fordulójába

Ők 21-en kerültek az Esterházy Művészeti Díj első fordulójába

Sikeresen lezárult az idén ötödik alkalommal meghirdetett Esterházy Művészeti Díj pályázat első fordulója. A független szakmai zsűri 266 pályázóból választhatta ki a második fordulóba továbbjutó 21 művészt. A díjra jelölt művészek válogatott műveiből kiállítás nyílik a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban, melyet 2017. december 15-től 2018. január 14-ig láthatnak az érdeklődők. A 2009-ben megalapított…

Már nyilvános a classic.Esterházy koncertsorozat 2018-as programja

Már nyilvános a classic.Esterházy koncertsorozat 2018-as programja

Egy nagyszerű hangversenyen Haydn A Teremtés című oratóriumával indult a classic.Esterházy programsorozat 2017-ben. Jövőre Haydn másik nagy oratóriumával, Az évszakokkal startol a szezon – a kitűnő szólistákat és az Esterházy-kastély rezidens zenekarát, a Haydn Filharmóniát Nicolas Altstaedt dirigálja. A Haydn Filharmónia jövőre is a classic.Esterházy koncertsorozat egyik állandó résztvevője lesz. A következő szezonban az év…

2017. szeptember 29. /
, ,
Esterházy Péter Emlékparkot avatnak

Esterházy Péter Emlékparkot avatnak

A 2016-ban elhunyt író hasnyálmirigyrákját csak lassítani lehetett, megállítani nem. A betegségében is példát mutató, s e nehéz élethelyzetben is termékeny alkotói időszakot megélt író emlékét őrzi az onkológiai centrum melletti emlékpark.

2017. június 25. /
, ,
Itt Esterházy Péter Hayd-koponyára írt színdarabjának szövegkönyvébe olvashatsz

Itt Esterházy Péter Hayd-koponyára írt színdarabjának szövegkönyvébe olvashatsz

Esterházy Péter 2009 és 2015 között írt drámái először kerülnek kötetbe. Műfaji, szerkezeti, nyelvi szabadságuk és jellegzetességeik, sajátos szerzői utasításaik nem ismeretlenek a Daisy, a Búcsúszimfónia és a Rubens olvasói előtt, ahogyan a zenei kompozíciókkal való kísérletezés sem. Talán csak több lett a csönd. Az öt felkérésre írt öt különböző, saját törvényekkel bíró szöveg a…

Mácsai Pál olvassa fel az Esterházy-oratóriumot

Mácsai Pál olvassa fel az Esterházy-oratóriumot

Két év után ismét jelentős magyarországi Eötvös Péter-premiernek ad otthont a Müpa: a komponista Esterházy Péter szövegére írt Halleluja – Oratorium balbulum című műve a Bécsi Filharmonikusok és a Magyar Rádió Énekkara jóvoltából, a szerző vezényletével csendül fel először Magyarországon november 24-én.

2016. november 22. /
, , ,