Haydn-Esterházy-Nádler: A Megváltó hét utolsó szava a keresztfán

kredit_dobo_laszlo

Nádler István festményeivel és Esterházy Péter szövegével mutatják be Haydn egyik legnépszerűbb művét április 9-én a Kiscelli Múzeum Templomterében. A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán eredetileg a húsvéti liturgia részeként, a cádizi püspök prédikációjával hangzott el. A szentbeszédek helyére Esterházy Péter 2014-ben, Dubóczky Gergely karmester felkérésére profán imát írt. Az így létrejött előadás inspirációjára született Nádler István hét festményből álló sorozata, melyet – a zene, szöveg és kép egységét megteremtve – a virágvasárnapi hangverseny alatt is láthatnak a nézők.

A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán című művet Haydn a cádizi kanonok felkérésére komponálta 1785-ben, a Santa Cueva barlangtemplomban zajló nagypénteki szertartásra. A megrendelő részletes leírást adott a templomról a helyszínt nem ismerő zeneszerzőnek, és Haydn kottájának előszavából az is kiderül, hogy a felkérő levélben pontosan meghatározták a zenemű főbb vázlatait is. Nyolc lassú tételt kértek a bevezető, valamint a szenvedéstörténet hét mondatának illusztrálására, majd az utolsó tételben, a földrengés ábrázolásához egy gyorsat. Az így létrejött, a hallgatót befelé fordulásra késztető zene a mai napig Haydn legnépszerűbb művei közé tartozik.

2014-ben Dubóczky Gergely kezdeményezésére és vezényletével került sor arra az ősbemutatóra, amelyen a darabot Esterházy Péter hét betétszövegével adták elő. Hét utolsó szó címmel erőteljes, prózai mű született, amelyet – Mácsai Pál és Kerekes Éva előadásában – egy férfi és egy női hang illesztett bele Haydn muzsikájába.

Amikor a főpróbán meghallgattam, akkor szembesültem vele, hogy a szöveg és a zene együtt mennyire éles, drámai. Ha tudom, nem biztos, hogy meg merem írni.

– nyilatkozta Esterházy Péter a bemutató után.

Nádler Istvánt vizuálisan régóta foglalkoztatta Haydn műve. Elemi hatással volt rá, amikor 2015-ben Fischer Iván Lakásszínházában Esterházy Péter hét betétszövegével kiegészítve hallotta a darabot. Hét tablóból álló sorozatának alkotása közben is az előadás felvételét hallgatta. A hét szót tanításként értelmezve dolgozta fel, amelyben az én belső fejlődése során a hét szó erejét megértve stációkon keresztül halad, míg eljut arra a szintre, ahol külső segítség nélkül is kapcsolatot tud találni az örök, az egyetemes mező terét kitöltő, mindenható erővel. A tanítás hét szava felekezetektől és vallástól függetlenül minden ember számára lehetőség. Lehetőség arra, hogy istenkép és istenhit nélkül transzcendencia-élményben legyen része.

A darab tartalmához kiváló keretet adó Templomtérben 2017. április 9-én a Dubóczky Gergely vezette Budapest Sound Collective Kerekes Éva és Mácsai Pál közreműködésével ismét előadja Joseph Haydn művét Esterházy Péter szövegével. A mű inspirációjára született festményeket a koncerten, valamint az azt követő két hétben, 2017. április 11. és április 23. között a Kiscelli Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők.

Haydn/Esterházy/Nádler: Hét utolsó szó

április 9. 19 óra, Kiscelli Múzeum Templomtér, Közreműködik: Budapest Sound Collective

Vezényel: Dubóczky Gergely, Esterházy Péter szövegét előadja: Mácsai Pál és Kerekes Éva



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!