+ Irodalom

Hány új időszámítás kezdődött Esterházy Péter halálával?

A halálról – ha nem megélni kell a másét – nagy szavaink vannak. Pedig közelről vizsgálva nincs pátosz, csak a koppanó tény. Akkor is, ha egy író halt meg, s akkor is, ha az apánk. Völgyi Lajos ezt is tudja: Feketekönyv.

Völgyi Lajos: Feketekönyv – Napkút Kiadó, 2018 – 104 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-263-783-9

Régóta gondjaim vannak az olyan kifejezésekkel, mint a szépirodalom vagy a széppróza. A zenében sem szeretem, ha/hogy komolyzene, de azért a komolyság mégis legalább (bocsánat) komolyságot kölcsönöz. Bizonnyal volt olyan, hogy az irodalomnak szépnek kellett lennie, de lássuk be, azok az idők elmúltak – ha nem is olvasói, de írói szempontból mindenképpen. Ez a szépelgő kifejezés meg itt maradt a nyakunkon, mint egy daganat. Szép daganat… Az irodalomnak – jó esetben – sokkal nagyobb tétje van, mint a szép-ség, s aki mást állít, az bolond. Az irodalomnak van/lehet súlya, pontossága fontossága… és még hosszan sorolhatnám, mi az, ami (könyv)testhosszal megelőzi a szépséget.

Völgyi Lajos Feketekönyv című munkáját – mert az írás bizony-bizony munka (is) – nem, vagy csak fenntartásokkal nevezném szépirodalomnak. Mert ugye ott sorakoznak benne a bazmegek is, amiknek stílusértékéről nem kell vitáznunk, s ott van maga a központi kötetszervező elem is, a halál. Amiről nem kell vitáznunk, hogy nem szép. Vagy csak a legritkább esetben. De olyankor is kiderül, hogy mégse.

A Naplók, betoldásokkal alcímű kötet a halál körül forog, tehát az életről/élőkről szól. Nem is lehet ez másként, hiszen, aki ír, az szükségszerűen: él. Sok esetben – és valószínűleg Völgyi Lajos ilyen – az állítás fordítva is igaz. Az írás az élés, a túlélés kulcsa, esetleg a gyász formája/eleme, de biztosan a feldolgozás egyik módja. Az utolsó kitehető pont valahol a megnyugvás környékén (előtt/után) kell, hogy legyen, s ez nem túl nagy meglepetés, nem emiatt érdemes elolvasni, hanem az odáig vezető megélt és személyes út miatt. Ami, túl minden általánosságon – egyszeri. Nem csapódhat le ugyanúgy két halál, mást jelent egy tisztességes betűvető számára Esterházy Péter halála, és megint mást a saját apjának távozása. Előbbi távolságában is közeli, utóbbi pedig közeliségében is távoli, valóságosságában is absztrakt. EP halála közös veszteségünk, aminek megfogalmazása sokak vállalt feladata, s még eltart egy ideig, amíg meglátjuk, hogy tényleg mit vesztettünk. Mi, olvasók, egyenként. Völgyi Lajos beleállt a kérdésbe, és – EP halálával új, ideiglenes időszámítást kezdve – harmincöt napnyi naplóban vezette végig önmagát egy/a prózaíró halálának hatásán. Van benne sok-sok Esterházy-ság, de az egész szöveg vállaltan és vállalhatóan „völgyilajos”. Pontos. Éles, mint a kés/kép… és kicsit mintha – nyilván nem is szándékosan – felkészülés lenne a saját apa halálának megélésére/megírására. (Utóbbi adja a kötet vastagabb részét.)

Völgyi Lajos szövegeit nem lehet – nem is érdemes – megrendültség nélkül olvasni, s nem is a halál – vagy a gyász – az, ami mélyre nyúlva rázza az olvasót, sőt még csak nem is az őszinteség. Hanem a pontosság. Pontosabban a törekvés a pontosságra, illetve az ehhez kapcsolódó szándék tisztessége és komolysága.

Őszintén nem tudom, hogy Völgyi Lajos – úgy egyébként, túl ezen a köteten – hol áll a világban, a fülszövegből kiderül, hogy nem „főállású író”… Amin a Feketekönyvet olvasva lehet sajnálkozni, s aminek a Feketekönyv törekvéseit és a benne felbukkanó tapasztalatokat olvasóként „beemelve” – lehet örülni is. Őszintén nem tudom, milyen lehet Völgyi Lajosnak lenni, mégis van valami hátborzongatóan szép abban, hogy egy könyv által – bizonyos szempontból – többet/más tudok róla, mint a legközelebbi barátaimról. Sőt, talán többet tudok róla, mint magamról: nekem még él az apám.

Hány új időszámítás kezdődött Esterházy Péter halálával?
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top