Mint oly sok más szerelmesfilm, a Palm Springs is esküvővel kezdődik. De itt nem egy, nem is négy esküvő van, hanem végtelen...
Öngyilkos lett 55 éves korában Steve Bing amerikai producer, forgatókönyvíró – írta a Variety filmes szaklap. A rendőrség és az igazságügyi orvosszakértő...
(Rashwan Fathy Mohamed dr. egyiptomi író, filozófus, a novellát magyarul írta, nem fordítás) Tudja, uram, az álom fura dolog. Benne gyülemlik össze...
Az alkoholproblémák 29 génváltozat számlájára írhatók egy nagyszabású genomvizsgálat eredményei szerint. A Yale Egyetem orvostudományi karának kutatói több mint 435 ezer ember...
Az újcirkusz ritkán reflektál direkt módon társadalmi vagy mentálhigiénés problémákra, de a Burning című belga dokumentarista újcirkusz előadás mégis megteszi, február 20-án...
A kezdetben tett kijelentésemet, miszerint Elisabetta Gnone a nyúl üregéből küldi át hozzánk varázslatos történeteit, továbbra is tartom – csakhogy ebben a...
Izraeli tudósok hat datolyapálmafát növesztettek Jézus korabeli magokból. A szakemberek azt remélik, hogy képesek lesznek olyan datolyát termeszteni a júdeai sivatagban talált...
Ásztai Csaba, mint minden egykori és jelenlegi művésztársa, nem tesz mást, mint amit az első varázsló tett ötvenezer évvel ezelőtt, aki katartikus...
A szlovén bíróság egy év három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Boris Kobal szlovén írót és színészt, mert lefordított egy olasz komédiát szlovénra,...
Szőnyi András, Zichó Krisztián és kutatótársaik Nyiri Gábor vezetésével olyan sejtcsoportot találtak az agyban, amely kulcsszerepet játszik a negatív tapasztalatok feldolgozásában. A...
A legnagyobb félelmet mindig az ismeretlen okozza, ezeket a betegségeket pedig alig ismerjük és nem találkozunk velük mindennap, így természetes, hogy tartunk...
Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. FEUILLETON Szummer Csaba: A bécsi beteg – Freud és a...
Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. INTERJÚ A múlt mérge bűzlik körülöttünk” – Végel Lászlóval beszélget...
Elhunyt Daniel Johnson énekes-dalszerző. Az amerikai underground színtér jellegzetes figurája, zenész és vizuális művész 58 évesen halt meg Houstonhoz közeli otthonában. A...
A vizsgálatba több mint 940 000 állampolgár adatait vonták be, akik 1985 és 2003 között születtek. A gyermekek esetében 10 éves korukig...
Kiváló színész, zongorista és énekes, akinek életműve túllép a filmipar határain.
1925. január 7-én éjszaka Léderer Gusztáv csendőr főhadnagy és neje, Schwartz Mici, meggyilkolták, megnyúzták és feldarabolták Kodelka Ferenc hentest, miután elvették tőle...
Hétezer fontért (2,5 millió forintért) kelt el Chewbacca, a Star Wars-filmek szőrös hősének maszkja egy online aukción – írta meg a BBC...
Hatalmas ováció fogadta Karlovy Varyban a Forman vs Forman című dokumentumfilm első csehországi bemutatóját. Az óriási moziterem közönsége hosszú percekig állva ünnepelte...
Magyar és brit kutatók munkája révén enyhíthetik pár éven belül az elviselhetetlen fájdalmat – áll a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közleményében. Helyes...
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) magyarázza egy új kutatás Leonardo da Vinci rendkívüli kreativitását, de munkái befejezésének állandó halogatását is. Marco Catani, a...
Lelkes fogadtatásban részesült Quentin Tarantino a Volt egyszer egy Hollywood című filmje, amelyet kedd este mutattak be a 72. cannes-i fesztivál hivatalos...
Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsőség című önéletrajzi ihletésű filmje állt az élen a francia és a külföldi kritikusok rangsorán szombaton a 72....
Teun Vonk néhány évvel ezelőtt beszorult két metróajtó közé Kínában, és az ott töltött néhány másodperc gyökeresen megváltoztatta a művészetről alkotott képét....
Ahogy Olina segít az orbáncfűnek, úgy segít nekünk az orbáncfű - mondta Mechler Anna, az Olina és a varázsszirom szerzője a könyvbemutatón,...
A zaklatás megtapasztalása és az egyedül élés mind magas kockázati tényezőt jelentettek.
Zenészek gyötrésével és megalázásával vádolják Daniel Barenboim világhírű zongoraművészt és karmestert, a berlini Állami Operaház (Staatsoper Unter den Linden) főzeneigazgatóját. A Der...
A hűvös éghajlaton élő és kevés napsütéssel találkozó emberek jóval hajlamosabbak a fokozott alkoholfogyasztásra – derült ki egy nagyszabású új amerikai tanulmányból....