Számos bizonyíték utal az időskori társas kapcsolatok erőssége és az egészség közötti összefüggésre, és a sportra.
Eltemethetik a 231 centiméteres magassága miatt „az ír óriásként” emlegetett, 1783-ban elhunyt Charles Byrne maradványait, aki halálos ágyán úgy végrendelkezett, hogy a...
A Barcelonai Biennalé után közvetlenül, december 3-án nyílt meg Kovács Lilian legújabb, Női Harmóniák című kiállítása.
Terry Hall csodálatos férj és apa volt, valamint egyike a legkedvesebb, legviccesebb, legeredetibb lelkeknek.
A Quimby együttes tagjai néhány hete egy kerámiaműhelyben egyedi dísztányérokat készítettek, amelyek közül 12 darabot bocsátottak aukcióra
Richard Dreyfuss: Az egyetemről néhány hónap után kirúgták, mert a vietnámi háború kapcsán összetűzésbe keveredett egyik tanárával
Avicii érzelmes popdalaival nagy nemzetközi sikereket aratott. Később mások mellett Madonnával és a Coldplay együttessel is dolgozott.
Dr. László Ernő a világ első sztárbőrgyógyászaként elképesztő sikereket ért el Hollywoodban, hazánkban mégis kevesen ismerik.
Az ennél jelentősen több vagy kevesebb alvás a mentális egészség romlásával és a rosszabb mentális teljesítménnyel hozható összefüggésbe.
Naomi Judd és idősebb lánya, Wyonna a nyolcvanas évek elején kezdett együtt zenélni nagyobb nyilvánosság előtt The Judds néven.
Vámos Miklós minden anyának és apának azt kívánja, hogy maradjanak tovább a gyerekeikkel, mint ameddig s ahogyan ez az ő családjának sikerült.
Amint első alkalommal, tudatosan felnőttként ecsetet fogtam, menthetetlenül és visszafordíthatatlanul beleszerettem abba az emberbe, akivé váltam a művészet által - mondja Gyuricza...
A jóga jótékony hatását már mindenki ismeri, de nem kell jóginak lenni ahhoz, hogy rendszeresen megnyújtóztassuk a végtagjainkat.
A Havanna-szindróma néven ismert, az orvosokat is zavarba ejtő kórnak eddig egyetlen közös tulajdonsága: csak Amerikán kívül észlelték.
Laramie L Bahr: Őszintén nem szeretném részletezni katonai pályafutásom utolsó fejezetét, mert ez egy sötét időszaka lett az életemnek.
A Zeneakadémia mesterképzésben résztvevő hallgatói így az ország egyik vezető zenekaránál szerezhetnek gyakorlatot.
A magyar kultúra napja alkalmából programsorozatokat állítottak össze Győrben és Sopronban is. Íme a program.
Nicolas Mathieu regénye azoknak állít emléket, akik – hiába minden igyekezet – nem tudnak kitörni onnan, ahová születtek. Gyermekeik is utánuk…
Vannak pozitív töltetű álmok is, de Ed Sheeran nem ezekről beszél most, hanem lényünk ismeretlen, rejtélyes és sötét oldalát mutatja be.
A légszennyezettség súlyosbíthatja a mentális betegségeket – állapította meg egy Londonban folytatott kutatás, amelyről a The Guardian online kiadása írt pénteken. A...
A koronavírus-fertőzésen átesettek csaknem negyedénél jelentkeztek új egészségi problémák egy nagyszabású amerikai vizsgálat szerint, amelyben mintegy kétmillió olyan ember egészségbiztosítási adatait elemezték,...
Jézus erősebb a templom falainál, és ahogy a bezárkózott tanítványokat, úgy a karanténban lévő mai embert is meg tudja szólítani – mondta...
Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. BODOR ÁDÁM 85 ÉVES Radnóti Sándor A végső kétségbeesés írója...
– Hölgyem, Öné ez a kutya? – mutatott az alacsony, köpcös egyenruhás férfi Sztorira, a krémszínű golden retrieverre. – Igen – válaszolta...
December 11-én a Müpa felkérésére Budapestről, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremből jelentkezik online a pécsi zenekar. Emlékül című ünnepi koncertjük az élő...
Az öngyilkosság kockázatát növelő 22 gént azonosítottak amerikai kutatók. Minden 11. percben megöli magát egy amerikai, ez naponta 132, évente több mint...
Byung-Chul Han berlini filozófus PSZICHOPOLITIKA című könyve felzaklató olvasmány: kritikája betalál, s abban, amit rólunk állít nincs semmi megnyugtató.
Talán a legfontosabb, hogy egy mintaszerű emberi viselkedésformára rámutassunk. Janovics Jenő nem a könnyebb, hanem a jóval nehezebb utat választotta: Kolozsváron maradt...