+ Tudomány

Rémísztően magas a mentális betegségek kockázata 20-as éveik elején járó nők körében

A zaklatás megtapasztalása és az egyedül élés mind magas kockázati tényezőt jelentettek.

fotó: CC0 Public Domain

A 25 éves kor alatti várandós londoni nők kétharmada küzd mentális egészségi problémákkal egy tanulmány szerint.

A kutatás szerint a 16-25 év közötti, gyermeket váró nők 67 százalékánál jelentkeznek mentális problémák, például depresszió, szorongás, poszttraumás stressz vagy kényszerbetegség – állapította meg a brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) Egészségügyi Kutatóintézete (NIHR) kutatása.

Különösen a szorongásos zavarok, főleg a szociális fóbia gyakoriak.

Összehasonlításképpen: a 25 év feletti várandós londoni nők 21 százalékánál jelentkeznek hasonló problémák.

A King’s College London pszichiátriai, pszichológiai és idegtudományi intézetének kutatói 575 nőt vontak be a kutatásba az első szülés előtti orvosi találkozójakor. Közülük 57-en voltak 16 és 24 év közöttiek.

Egy sztenderd pszichiátriai diagnosztikai interjú révén mindegyiküket kikérdezték, hogy megállapítsák, érvényesek-e rájuk egy vagy két mentális betegség kritériumai. A tudósok feljegyezték a szociodemográfiai hátterükre, például etnikai hovatartozásukra, képzettségükre és munkakörükre vonatkozó információkat is – olvasható a medicalxpress.com orvostudományi honlapon.

A csütörtökön a BJPsych Open című szaklapban bemutatott kutatás szerint a 25 év alatti várandós nők elsősorban

nem fehér, egyedülálló, szegénységben élő, otthontalan vagy sürgősségi szálláshelyen élő, munkanélküli vagy a terhességüket nem tervező nők csoportjából kerültek ki.

Magas volt azoknak az aránya, akik hosszú időn át szenvedtek el molesztálást. A zaklatás megtapasztalása és az egyedül élés mind magas kockázati tényezőt jelentettek a mentális egészség szempontjából ebben a csoportban.

Georgia Lockwood Estrin, a kutatás vezetője elmondta:

a mentális betegségek magas kockázata nem korlátozódik a várandós tinédzserekre, a 20-as éveik elején járó nők is fokozottan veszélyeztetettek.

A kutatók javaslata szerint többet kellene foglalkozni a 25 év alatti nők perinatális mentális egészségügyi ellátásával.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top