+ Irodalom

Lelki értelemben egészséges volt-e Freud? – Az Élet és Irodalom 2019/43. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Szummer Csaba: A bécsi beteg – Freud és a tudattalan újrafelfedezése címmel írt esszét:

„Az álmok elemzése meggyőző eszköz a tudattalan működések létezésének demonstrálására. Álmaink egzotikusak és sejtelmesek, úgy érezzük, valamilyen rejtett jelentéssel bírnak, ami valahogy mindig kicsúszik a kezünkből. Freudnak meggyőződése volt, hogy megfejtette az álmok többezer éves rejtélyét. Az Álomfejtésben mindenek előtt saját álmait elemzi. „Neurotikus betegeim lélekelemzése közben több ezer álmot fejtettem meg, de nem ezt az anyagot szeretném az álomfejtés tanába és technikájába való beavatás során felhasználni.” „[…]  a magam álmaira kell hagyatkoznom, mint olyan bőséges és gazdag anyagra, amely egy nagyjából normális embertől származik […]” (id. mű, 110-111.) Hogy valóban normális, azaz lelki értelemben egészséges volt-e azonban a pszichoanalízis atyja, nos, ez nagyon is kérdéses. 20 éves korától súlyos neurózissal és rendszeresen visszatérő depresszióval küzdött. Az 1890-es évek második felében súlyosbodtak tünetei. Freudot ezekben az években erős hangulatingadozások és önértékelési zavarok jellemezték, miközben értékítéletei szélsőséges módon váltakoztak.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

 Csuhai István Holott című recenziója Cormac McCarthy Odakint a sötétség című regényéről szól.

„A mostani regény, az Odakint a sötétség Cormac McCarthy második könyve, írója harmincötödik életévében járt, amikor 1968-ban a regény a Random House kiadó gondozásában megjelent. A tény, hogy az első két könyv (és nyugodtan idevehetjük a sorban negyediket, a Suttreet is) a fő McCarthy-művekhez vagy a főműveknek tekintett McCarthy-regényekhez viszonyítva később jelenik meg magyarul, esetleg azt a hamis benyomást keltheti, hogy a pálya ifjúkori részéhez tartozó regények afféle zsengék, az írói készülődés, a nagy íróvá érés folyamatának elkerülhetetlen gyakorló fázisai. Nos, ami az Odakint a sötétséget illeti, ez a vélekedés tökéletes tévedés volna.”

KÜLFÖLDI FOGADTATÁS

„Fanyar, játékos, szellemes, elképesztően eredeti, sokszínű és felkavaró”

Bán Zsófia: Esti iskola című kötetének angol nyelvű kritikai fogadtatásából:

„A szerző minden történelmi korban otthonosan mozog és káprázatosan bánik a nyelvvel/nyelvekkel, emlékezetünkbe idézve, hogy a portugál és a magyar is birodalmak nyelve volt hajdanában. Riffjei – legalábbis Tucker sistergő fordításában – sokszor hosszú, kanyargó mondatok/bekezdések, amelyek ugyanolyan bonyolultak, mint honfitársa, Krasznahorkai László rokokó füzérei, de menőbbek és szexibbek, Hunter S. Thompson, Frank Zappa és a Firesign Theater komédiásainak felhangjaival.

Bán azok közé az írók közé tartozik, akiket nemcsak hogy minden érdekel, Madame Bovary szemének színétől kezdve a gravitáció eredetéig, de képesek az olvasót is megfertőzni kíváncsiságának vírusával. A címek eleinte önkényesnek tűnhetnek (a Concerto például egy nemi erőszakról szóló történet címe), de összhangzatuk az élet egészét szólaltatja meg, a hangokat és a csöndeket, a megtanulni érdemes leckéket, főleg így, hogy az órák soha nem fényes nappal zajlanak, hanem az este/éjszaka tilalmas engedélyével.”

(Jonathan Levi, The Riveter, 2019. július 12.)

VERS

A versrovatban Fekete Vince és Kiss Anna Mária versei szerepelnek. Kedvhozóként Kiss Anna Mária egyik versét mutatjuk meg az olvasónak:

Anna szerint a huszadik század

Szomorú vasárnap, már járt vele erre,
gyerekkori patyolattisztaságok,
pókhálón napozó harmatgolyók, ecset alatt a táj.
Szovjet laktanyák csöndjében alszik,
békén szuszog egy ötvenéves bébikabát,
térdemre veszem, anyja-apja helyett simogatom.
Szeretem a szabadságot, otthagyom neki
az utolsó kiflit is — a közös asztalon.
Liba-tolla, mint a fény — olyan szépen hallgat.
Kút káváján bádogpohár.

PRÓZA

 Beck Eszter, Cserna-Szabó András és Nagy Zsuka prózája.

Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Cserna-Szabó András Nápolyt látni és című írásából:

„Már ötödéves volt, amikor az egyetem folyosóján megpillantott egy apró, pici, szőke lányt, aki csendben ült a radiátoron. Olyan volt, mint egy kis baba valami népművészeti bolt kirakatában. Porcelánarc, lenhaj, eperajak. Vértesnek azonnal megdobbant a szíve. Érezte, eljött az ő ideje. Odalépett a lányhoz, beszélgetést kezdeményezett. A baba úgy viselkedett, mint a francia partizánlány, akit elkaptak a nácik: szinte semmit nem lehetett kihúzni belőle. Annyi azért csak kiderült, hogy ő nem egyetemista, csak a bátyját várja, aki éppen vizsgázik az egyik szobában. A közeli főiskolára jár, népművelő lesz belőle két év múlva. Vértesnek végtelenül szimpatikus volt a lány szófukarsága, már-már szinte némasága, mindig ilyen nőről álmodott. Randevúra hívta Évit, és hamarosan már együtt is jártak. Érdekes módon a meggyőződés, hogy Vértes buzi, továbbra is makacsul tartotta magát egyetemi körökben, annak ellenére, hogy mindenki konstatálhatta, a fiú minden délután a korzón sétál a főiskolás lánnyal. Minket nem ver át, ez az Évike csak egy alibi csaj, minden buzi így csinálja, hangzott a folyosói vélemény. Fölszednek egy szerencsétlen kis bigét, aki másnak már nem is kéne, és akkor azt hiszik, hogy át tudják verni a világot.”

TÉVÉ

Grecsó Krisztián a Tabuk nélkül 2.0 Spektrum tévébeli sorozatáról írt:

„Ne ajánljon olyasmit, ami nincs, ami álságos és lehetetlen, viszont ne is legyen szenzáció-hajhász, ne akarja magát megváltó, tabu-döntögetőnek és kérlelhetetlenül őszintének mutatni, mert annak sem felelne meg, hiszen akkor is vannak határok, ha a film azt narrálja magáról, nincsenek. Szerencsére, itt erről szó sincs, a 2.0 alkotói remekül látják, hogy a higgadtság, a tisztelet és a megértés hangja kell, és semmilyen harsányság nem működne.

Így aki a Tabuk nélkülről azt hiszi, hogy gátlástalan, csalódni fog. Szinte szemérmesen egyszerű a műsor, de éppen ez a titka, varázsa, hogy ebben a televíziós környezetben, ahol az átlagos szerkesztők szerint csak a fokozásra, harsányságra lehet építeni, derekasan visszafogták a gyeplőt.”

RÁDIÓ

Károlyi Csaba a Bartók rádió Súgólyuk című kulturális ajánlóműsoráról:

„Egy hónap alatt egyetlen riport szólt csak irodalomról. A Várkert Bazárban zajló Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárról Valuska László adott rövid összefoglalót. Úgy tűnik, irodalomról csak akkor van szó, ha eseményhez köthető, úgy értve, ha van egy rendezvény, ahová oda lehet menni. Ott ugyan nem olvasnak az emberek, hanem csak nyüzsögnek. Olvasni otthon kellene, de az, úgy látszik, nem esemény. Miért nem lehet esemény vajon önmagában egy fontos új kötet megjelenése?”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top